… „Édesapa leveléből megbántottságot éreztem, annál is inkább, mert nekem sem volt tiszta a lelkiismeretem elutazásomkor.
A régebbi otthonlétek értékéhez, hangulatához nagyban hozzájárult az is, hogy sokkal inkább elszakítottnak éreztem akkor magam, így érzelmileg erősebb volt az otthonlét értéke.
Édesapa azt írta, hogy „ebben a csepp kis családban” esetleg eltűrni, tudomásul venni kell a többiek igényeit. Nem szeretnék bántani, megbántani benneteket, de én inkább figyelembe venni szeretném. A mi kis igazi családunk mellett van nekem egy álcsaládom, egy két fős is, hisz tudjátok, és tudom, hogy emiatt vannak a problémák.
Mindig örültem, és jól esett, ahogy Édesanya mondani szokta, hogy ő nem féltékeny a lányokra, meg barátokra, ez is más, meg az a kapcsolat is más.
Igazatok van, hogy többet jártam, járok el otthonról, mint veletek vagyok, de ennek egyik nagy oka a lakás.
Bár Jutka Mamája is érez hasonlót (hogy Jutka mindig velem van), pedig sokszor el sem mozdulunk tőlük, hárman vagyunk. És az is lehet, hogy nagyobb lakás esetén sem változna a helyzet.
Én mégis azt hiszem, hogy jobb lesz majd. Mert most például el sem tudom hívni Jutkát hozzánk, mert az egyetlen szoba és a kis hely miatt állandóan az az érzése, hogy útban van, és ez, azt hiszem, érthető is. Persze, hogy alkalmatlannak érzi magát, ha mindenki őt kerülgeti, és nem találja a helyét.
De ha kész lesz az új lakás, s benne lesz már külön szobám, gondolom nem lesz ilyen probléma. Több alkalom nyílik a hármas beszélgetéseinkre, de a négyesekre is. Remélem, és gondolom, hogy ez ellen nincs kifogásotok.
A kettőnk kapcsolatáról még pár szót, ha már így előkerült. Igazán nem tudjuk, mi lesz belőle, és nem is találgatjuk, legalábbis komolyan nem. Ennek viszont csak a szociális helyzetünk az oka, azaz az, hogy nincs alapja, sem különösebb értelme egy mostani házasságnak. Ezzel, úgy tudom, Ti is teljesen egyetértetek. De ha ez a probléma nem volna, azt hiszem, „egybe kelnénk”. – Na, nem kell azért megijedni. Mindezt csak azért írtam le, hogy lássátok, azért komoly is egy kicsit az ügy. Nomeg, 20. évesek vagyunk. Szóval én is a huszadik évemben vagyok, és ez elég sok mindent meghatároz, gondolom. Még ha ebből Ti sokkalta kevesebbet fogadtok is el, mint én azt szeretném.
Mégis, csak úgy például: Nagyapám ilyen idős korában kezdett el vezetni egy gazdaságot, egy feleséget és egy gyereket – Téged, Apa – a világba, az életbe.
Tény, hogy azóta sokat változott minden. Az én birtokom most majd az egyetem lesz, amin gazdálkodni kell, no, és ha lehet, feleség és gyerek nélkül. Viszont egy kis önállóságra nekem is szükségem van. És ez nem azt jelenti, hogy függetleníteni szeretném magam Tőletek, a családtól. És a vezető szerepre sem vágyom a családban, de bizonyos mértékig az én életemben igen. Nagy hangsúlyt fektetek erre a „bizonyos mértékig” –re, mindig is meg fogom kérni a véleményeteket, még akkor is, ha esetleg tudom azt előre.
Remélem, nem bántottalak meg benneteket, nem állt szándékomban! Igenis nekem is szükségem van arra a „csöpp kis család” –ra is!” …
(levélrészlet, 1975.05.03., 19 évesen)
publikálva: „A hegyen nem történik semmi„, novellás antológia, Irodalmi Rádió, 2024.10. hó
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...