Mottó: „Nem érti senki sem,
Nem érti senki sem,
Hiába kérded,
hogy mit nem ért senki,
Csak ennyi volt az ötletem.”
(Tolcsvay László – Fonográf együttes, 1974.)
Petőfi Sándornak, József Attilának, Ady Endrének
tegnap azt hittem, végre vége. elég.
ennyi volt. kiírtam magam. ennyi.
nem lesznek többé rímek, hangzatok, hangulatok,
épek lesznek a mondatok, s nem sorokba öntve
törnek már utat maguknak bennem a gondolatok.
nem lesz már tempó, ütem, dallam (mi zene a fülnek),
helyre áll a rend, csak egyszerű beszéd lesz,
s jöhetnek végre az összetett, egymást követő tőmondatok.
hát, nem így lett. nem lett vége.
ma már tudom. korán írtam le magam.
mert ismét csak jönnek a rímek, a hangzatok, hangulatok,
nem lettek épek a mondatok, és sorokba öntve
törnek utat maguknak már megint bennem a gondolatok.
minden már tempó, ütem megint, dallam, mi zene a fülnek,
fejre állt már megint a rend, csak bonyolult beszéd van,
s rámtörtek újra az egyszerű, egymásba fonódott körmondatok.
s csak jönnek, csak jönnek az összetett, szétszedett szavak és szótagok,
a megcsavart, kicsavart képek, képzők és stílusok,
s jönnek, csak jönnek a Metrikák, Penták, Hexák, szóképek (alias Trópusok),
és jönnek, újra előre törnek az Avant-gárdista Poétic-harcosok:
a Szinesztézek, Allegóriók, Dialógok és Monológok,
a Meta-Flórok, Metabólok és a Szimbóliók,
Jambusok, Dichtonok, Anna-Grammok, Asszonáncok, Prológok és Epilógok,
Epigrammusok, Elégek, Epikák, Esszék, Rezonőrök és Eposziuszok,
s végül a mindent elsöprő friss erő: a Parafrázisok hada java…
s itt vannak újra a Szirének, Saphók, Múzsák s a múltbéli Rétorok,
kik miatt szóvirágok sora rágja szét a szádat, a tested, a lelked,
akár ha akarod is ezt, akár, ha nem akarod,
és nem tudsz már beszélni (mert nincs kivel), csak írni, írni, és írni,
csak rímekben zenélni, mindenre felelni, pedig hát jól tudhatod:
nem olvassa senki, sajnos, mi így tör ki belőled,
akárhogy is akarod ezt, vagy akárhogy nem akarod…
2023.10.17. (67 évesen)
elhangzott 2024.03.07 -én a Szófonóban (Irodalmi Rádió)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Facebook levelezés:
2024. jún. 9. 18:04
„kedves Anikó,
nemrég vagyok még csak ezen az oldalon, ezért is örülök, hogy megtetszett írásom. de vajon miért?
üdvözlettel: Gábor”
2024. jún. 9. 22:03
„Sokszor éreztem úgy, hogy nem igazán jönnek a gondolatok, nehezebben ment az írás. Gondoltam, kiégtem, vége. Aztán, mint hamvából kelt tűzmadár, egyszer csak elindult újra a képzelet. Alig tudtam leírni, úgy áradtak a szavak. Mivel az írásod megközelítőleg hasonló témáról szól / ha jól értettem / tetszett az írás. Már a cím is felkeltette az érdeklődésemet.
Szép estét kívánok: Anikó”
2024. jún. 10. 5:22
kedves Anikó,
köszönöm szépen a kedves sorokat. nálam kicsit másként állt a dolog: túl sok volt belőlem magamnak is, a környezetemnek is a „költőség” -ből, ezért vártam – vártuk már az érzelmi „lecsillapodást”. a bemutatkozó részben írtak ekkortájt születtek…
minden jót kívánva: Gábor
Ramóna írta:
„Nagyon szép! Az biztos, hogy megmozgatja az ember teljes irodalmi fegyvertárát. A vége pedig (különösen a fentebbi strófák tükrében) szívbe markoló.
Csak gratulálni tudok hozzá!”
2025.03.13.
kedves Ramóna, köszönöm szépen!