Pótolhatatlan

Pótolhatatlan

 

Van egy személy számomra, kit mindig látok álmomban,

Ezernyi szó, s mind oly kimondatlan, s ő mégis, pótolhatatlan.

A lány, ki örökre lelkembe véste minden mozdulatát,

S én hiába próbálom feledni, felejthetetlen mosolyát.

Ezek tán csak szavak, melyeket magamnak, s számára vésetem,

Hol jársz, óh mond, merre jársz? Drága kedvesem.

Színemet már megvallottam, de elutasítottál;

Minden álmomat azzal, kettéhasítottál.

Még szeretlek, s imádattal gondolok rád, ha tehetem,

Hiszem, hogy egy napon te leszel a mindenem.

Azt mondtad, talán soha, én azt mondom, hogy talán egyszer,

Mellette remélem, hogy egyszer csókomra kelsz fel.

Tudom, hogy eljő majd az idő, amikor keresel engemet,

S ha szívemre hallgatok, nem utasítom el szerelmedet.

S még én borulok lábad elé, majd könnyeim közepette tekintek reád,

Miután megköszöntem néked újra mindent, megcsókolom szád.

Egy elsöprő szerelem kezdődik akkor ott, abban a pillanatban,

Ehhez most én sem vagyok elég nagy, leírni azt leírhatatlan.

Csókjaimmal ölellek magamhoz, ha kell minden éjjelen,

Szívemben szívedet tartom örökre, s ezt az égnek is ígérem.

Látod hetek teltek el azóta, s még most is ettől vagyok vak,

Még most is, s még mindig, csak téged álmodlak.

 

2014.07.17.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Romantikus találkozás

Többen is voltak a kellemesen langyos gyógyvízben. Feri felemelte és ő feküdt a vízen, amely kellemesen simogatta, bizsergette testét. Eszébe jutott, hogy hányszor álmodott már

Teljes bejegyzés »

Húsvéti mese: A húsvéti vizsga

Author: Tornyai Noémi Kisiskolás koromtól kezdve írok verseket és meséket, amiket mindig nagy örömmel olvastam fel a testvéreimnek. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt inkább

Teljes bejegyzés »

Két király

Két király (Első Ulászló és ötödik László) Egyikük élte rövid volt, mégis sikeres. Hősként halt meg egy rettentő csatán. Szerelmet nem kóstolt nem is keresett,

Teljes bejegyzés »

Jó ebédhez két jó kutya

Emlékük még mindig oly elevenen él bennem, mintha csak tegnap lett volna, mikor először mentünk oda Gyulafirátótra ahhoz a kedves házaspárhoz, meg a két kiskutyához.

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Folytatom

A könny fáradt szememben gyakorta megpihen, annyi a bánat, a gond és fájó a közöny. Szeretni és élni lenne jó békességben, ámde lezárja azt még

Teljes bejegyzés »

Nyergelj, fordulj…

Nyergelj, fordulj… Lehet írni kacsákról, libákról Vagy virágzó cseresznye fákról Egy idő múlva bele fogsz únni a jelenből hamar ki fogsz futni Nem lesz soha

Teljes bejegyzés »