Nagymama születik

Forró júniusi délelőtt volt. Alig múlt kilenc óra, de már most érezni lehetett a rekkenő hőséget.

A dombtetőre vezető úton vidám kis társaság kapaszkodott felfelé. Hatan voltak, valamennyien pedagógusok, akik a tanév lezárásaként egy vidám kirándulással szerették volna kiadni magukból az elmúlt tíz hónap feszültségét és fáradalmát. A csapat élén Jutka haladt, a „helybeli”, ő hívta meg az egész tantestületet az előző napi értekezlet végén, de csak öten jöttek el.

A kis csapat a forróság ellenére is jó ütemben haladt, és amint felértek a dombtetőre, csodás panoráma tárult a szemük elé: lábuk alatt a falucska girbegurba utcái, távolabb erdő borította dombok és a legmagasabb domb tetején a tévétorony, mint a falu őrzője, némán és fenségesen.

• A forrás a falutól balra van – mutatott el Jutka nyugat felé -, de addig még elég hosszú út áll előttünk, szerintem nem ártana indulni.

Újra útra kelt, és a többiek követték.

Gréti, aki ma szokatlanul csendes volt, kicsit lemaradva kullogott a társaság után. A lányára gondolt, aki kilenc hónapos terhes, és papírforma szerint a következő napra van kiírva. Már ha a baba betartja a papírformát, mert ugye a kisbabák általában nem erről híresek. A lánya is egy nappal később a fia pedig hat nappal korábban született anno, tehát egyik sem az orvos által megadott időpontban. Gréti éppen eddig jutott a gondolataiban, amikor hirtelen megszólalt a telefonja. Nelli hívta.

• Ezt nevezem telepátiának! – üdvözölte örömmel, majd meg sem várva a választ, így folytatta: – Éppen rád gondoltam, hogy igencsak közeleg már az idő!
• Anyu, nem akarlak megijeszteni, de lehet, hogy ma lesz valami – kezdte Nelli elengedve a füle mellet anyja megjegyzését -, már reggel hét óta görcsölgetek.
• Fájásaid vannak? – lepődött meg Gréti – De hiszen csak holnap lesz az ideje!
• Tudom! De ezt éppen te mondod nekem?
• Bocs, igazad van – válaszolta most már higgadtabban Gréti, aki belátta, hogy az iménti hírre kicsit hirtelen válaszolt. – Milyen időközönként vannak a fájások? Szabályosak? Ha azok lesznek, feltétlenül be kell menni a kórházba!
• Nyugi, anyu, nem lesz semmi baj! – hallotta a lánya hangját odaátról, aki megnyugtatta, hogy mindenképpen hívni fogja, ha változás lesz.

Elköszöntek egymástól, és Gréti csak ekkor vette észre, hogy útitársai is mind köré gyűltek a beszélgetés alatt.

• No, mi van? – kérdezték kíváncsian, mert mindenki tudott arról, hogy Gréti hamarosan nagymama lesz.
• Nelli hívott, hogy reggel óta nincs jól, görcsölget, és még az is lehet, hogy ma megszületik az unokám – közölte a fejleményeket a csapattal. – Köszi, hogy megvártatok, felőlem akár folytathatjuk is az utat.

Ezek után a hegygerincen haladtak tovább ahol már szinte elviselhetetlenül meleg volt, és siettek, hogy mielőbb beérhessenek az árnyékot adó erdőbe. Gréti az úton haladva négylevelű lóherét pillantott meg. Ezt jó jelnek tekintette! Gyorsan leszakította és magával vitte, miközben egyre csak a lánya szavait ismételgette magában: Nem lesz semmi baj!

Mire delet harangoztak, újabb pihenőhelyhez érkeztek. Előkerültek a hátizsákokból a szendvicsek, sütemények és a hűsítő italok. Gréti is éppen Jutka pogácsáját szerette volna megkóstolni, amikor ismét Nelli jelentkezett telefonon:

• Anyu kihívtam a mentőt, mert egyedül vagyok itthon, csak a dédi és Jani öccse van velem. Jani dolgozik a kórházban, már hívtam őt is, azt mondta, hogy menjek be mentővel, és majd ott találkozunk. Ne aggódj! Minden rendben lesz!
• Rendben Kicsim! Vigyázz magadra, és ügyes légy! Ne feledd, bármi is fog történni, ez életed nagy napja, hamarosan anyuka leszel! – válaszolt Gréti, de nem folytathatta tovább, mert megérkezett a mentő, és a kismamának mennie kellett.

Pedig még el akarta mondani neki, hogy mennyire szereti, és hogy imádkozni fog érte, hogy a szülés alatt minden rendben legyen. Ezek után úgy érezte, hogy most nem tudna lenyelni egy falatot sem, nem, addig, amíg a baba meg nem érkezik, és ő nem értesül a hírről, hogy mindketten jól vannak.

A többiek aggódva figyelték gondterhelt arcát, ahogy elteszi a pogácsáját későbbre, úgyhogy Balázs nem is állhatta meg szó nélkül:

• Ugyan már, ne izgulj! Hiszen nem te fogsz szülni! Attól még nyugodtan haraphatnál valamit!

Jutka és Aranka is, akik maguk is kétgyermekes anyukák voltak, unszolták, hogy egyen, hiszen ez még eltarthat akár estig is, de Gréti érezte, hogy egy falatot sem tudna most lenyelni.

Az ásványvíz – amit magával vitt az útra -, viszont kellemesen felüdítette, és ettől új erőre kapott. Csatlakozott hát a többiekhez, és az út további szakaszán próbálta gondolatait elterelni, persze csak több-kevesebb sikerrel.

Miközben az árnyas erdő fái között haladtak, Nelli születése jutott az eszébe. Akkor bezzeg nem volt ilyen meleg, sőt, nagyon is hideg volt! De milyen idő is lehetett volna decemberben, Mikulás napján?

• Milyen csodálatos nap volt! Igazi kincset kaptam a Mikulástól ajándékba, és most ez a kincs fog megajándékozni engem azáltal, hogy maga is anyukává válik! –gondolta miközben azt kívánta lányának, hogy nála is olyan gyorsan és simán menjen minden, mint az ő születésekor.

Mialatt ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, felfelé kaptattak az erdőben, nehéz és megerőltető út volt. Gréti úgy érezte, lánya fájásai most lehetnek a legerősebbek, talán most van a vajúdás legnehezebb szakaszában. Aztán amikor lefelé haladtak a bokrokkal sűrűn benőtt terepen már a babára gondolt. Biztosan úgy tör magának ő is utat előre, ahogyan én is itt a sűrűben, és ebben a térdig érő fűben. Még tíz lépés előre, már csak három, már csak kettő, már csak egy…itt a vége! Megkönnyebbülve értek ki a kényelmes gyalogútra, és Gréti, ahogy jobbra pillantott, két négylevelű lóherét vett észre egymás mellett. Égi jel? Vagy csak egy véletlen?

Az órájára nézett, háromnegyed három volt!

• Ennyi hármas egyszerre! Ez nem lehet véletlen! Már ketten vannak! Biztos, hogy megvan a baba! – súgta neki egy belső hang, és most már felszabadultan hajolt le a két lóheréért, hogy hazavigye őket emlékbe. Persze ekkor még úgy gondolta, korai lenne szólni a többieknek.

A kitaposott úton haladva már gyorsan és könnyen elérték a forrásokat, kirándulásuk végső állomását. Az árnyas völgyben három csobogó forrás vizével csillapíthatták szomjukat, majd fáradtan roskadtak le a padokra.

Rövid pihenőt tartottak, miközben legfiatalabb kollégájuk, Márk próbált egy telefonhívást elintézni, de sikertelenül, mert akárhová  állt is, sehol sem talált térerőt a dombok takarásában. Végül feladta, és inkább elment segíteni fát gyűjteni Sanyinak. Balázs addig a tűzrakással bajlódott, mert pár nappal korábban nagy eső esett arrafelé, és a vizes fa nehezen akart lángra kapni.

Jutka és Aranka közben felszeletelték a magukkal hozott szalonnát, kolbászt és hagymát, majd megkezdődött a nap fénypontja, a szalonnasütés. Hamarosan finom illatok lengték be a völgyet.

Gréti, Márk sikertelen telefonálási kísérletét látva ismét aggódni kezdett, és arra gondolt, hogy mi van, ha azért nem hívják őt sem, mert nem érik el. Már éppen meggyőzte magát, hogy felesleges aggodalmak helyett, feladva éhségi fogadalmát, inkább beáll az asszonyok mellé szalonnát sütni, amikor megszólalt a telefonja. A veje hívta, kristálytisztán hallotta a hangját:

• Már úgy fél órája megszületett a baba, de csak most tudtalak hívni, mert az én mellkasomra is rátették. Gyönyörű kislány, sötét hajjal, kék szemekkel. Ne aggódj, Nelli is jól van. Kicsit fáradtan, de boldogan!

Gréti önfeledten hallgatta a veje szavait, miközben éles babasírást hallott a háttérből.

.- Honnan hívsz most? Milyen baba sír ott melletted? – kérdezte kíváncsian, mire a veje így válaszolt:

• Hát az unokád, Anna! Itt vagyok még én is a szülőszobán. A babát most öltöztetik, és úgy látszik, nem tetszik a kisasszonynak a macera.
• Jó erős hangja van! – állapította meg Gréti, aki szinte megbűvölve hallgatta ezt az új, fülének oly kedves sírást. és ahogy ott állt, ebben az ünnepélyes pillanatban, az első találkozás felemelő érzése járta át a szívét: – Istenem, ez a picike lény, alig fél órája van a világon, és máris feledhetetlenné varázsolta számomra ezt a napot!

S miközben hallgatta ezt a különleges dallamot, unokája első üzenetét az éteren át, aki ezzel a sírással adta tudtára, hogy a világon van, észre sem vette, hogy már maga is sír a babával együtt.

A megkönnyebbülés, az öröm és hála könnyei folytak az arcán, és ezt látva a többiek is köré gyűltek. Ijedten kérdezgették tőle, hogy csak nincs valami baj.

Grétinek jólesett ez az együttérzés, ezért gyorsan elbúcsúzott a vejétől, miközben százszor is a lelkére kötötte, hogy adja át csókjait a babának és a boldog kismamának is.

Aztán büszkén kihúzta magát, és a többieknek már a könnyein át mosolyogva csak ennyit válaszolt:

• Nincs semmi baj, csak… nagymama lettem!

Author: Bencze Margit

Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......