Szemem előtt sok szép táj suhant el…
Csakhogy én bent ülök egy vonatban.
Karnyújtásnyira volt, s nem értem el
Dülöngélve rázkódó vagonban.
Kint sütött a nap. Repesve vágytam.
Míg idebent annyi különös szag,
Mint ahány utas. Sokféle ember.
Lám, milyen színes az emberi faj!
Nem hagytam, a sok zaj kedvem szegje.
Vagy hogy mindenkinek más célja van.
Tudtam, én is hamar révbe érek.
E kultúrák kavalkádja pazar.
Sok kilométer maradt mögöttünk.
E magányban köztetek elillan.
Szűnik a bezártság, s a tér nyílik.
Az otthon csak karnyújtásnyira van.
De jó lesz már végre hazaérni,
Hol minden oly ismerősen fogad!
Világot látni éppúgy megéri,
Mint biztonságban érezni magam.
Öröm volt gyorsvonaton utazni,
S térni élményekkel gazdagodva.
Ismét felismerni, parány vagyok.
Míg szép világunk oly hatalmas nagy.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...