MACSKAMESE

Egy szép tavaszi reggelen a kőkerítésre ugrottam, és onnan figyeltem a szomszéd kertet, ahol Duci lakott, de nem láttam sehol.

Másnap, meg harmadnap is ott vártam a barátom, de hiába.

A negyedik nap sem Ducit pillantottam meg a kertben, hanem Maszkost, aki épp egy fa törzsén élesítette a karmait.

Maszkosnak a fehér bundája csak a szemei körül volt fekete, amitől olyan volt az ábrázata, mintha jelmezbálba készülne. Emiatt rosszalkodott többet, mint más macskák, mert azt gondolta, hogy a szemét takaró maszktól úgysem ismeri fel senki, pedig mindenki tudta róla, hogy ő Duci bátyja.

Ahogy megláttam, rögtön le is ugrottam a kerítésről, hogy megkérdezzem tőle, hol van a barátom, de útközben sajnos inamba szállt a bátorságom. Úgy tettem inkább, mintha csak sétálni támadt volna kedvem, mert Maszkosról azt is tudta mindenki a környéken, hogy a sok verekedéstől olyan cakkos a füle.

Több mint egy hét telt el, amikor Duci szuszogva kapaszkodott fel mellém a kőkerítésre, és már ömlött is belőle a szó:

– Maszkossal meglátogattuk a Nagymamát, aki olyan messze lakik, hogy vonattal kell odautazni. Ahogy felkelt a nap, útnak is indultunk. A bátyám vette a vállára a hátizsákot, de ahogy a kert kapuján kiléptünk, rögtön a földre is dobta és azt mondta:

– Innen már te vidd tovább!

Gyorsan a hátamra is kaptam és igyekeztem Maszkos után, aki csomag nélkül vígan szökdécselt előttem.

– Siess jobban, mert lekéssük a vonatot! – szólt útközben néha hátra.

A vonaton egymással szemben ültünk, és hogy ne romoljon meg a hátizsákban a sok finom szendvics, amit az útra készítettem, rögtön fel is faltuk. Mire a vonat elindult, már egy morzsa sem maradt belőle.

Útközben jóllakottan dúdolgattam, és a dal ütemére a lábaimmal kalimpáltam, de Maszkos hamar rám förmedt:

– Hagyd abba a kalimpálást, és ne nyivákolj!

Ekkor az ablakhoz nyomtam inkább az orrom és néztem a tájat.

Később láttam, hogy Maszkos elálmosodott, és végig feküdt az üléseken.

– Ha mások helyét is elfoglalod, nem tudnak az újabb felszállok leülni – figyelmeztettem a bátyám, de ő ezzel egy cseppet sem törődött. Szemére húzta a maszkját, és már durmolt is.

A vendégségben sem viselkedett jobban – hadart tovább Duci. – Nagymamával minden nap tésztát dagasztottunk, amiből finom kalácsot sütöttünk reggelire. Maszkost is kértük, hogy segítsen, de ő inkább a környékbeli macskákkal bandázott. Egy este, amikor a verekedésektől tépázottan megérkezett, Nagymama rosszallóan csóválta a fejét, és csak ennyit mondott:

– A holnapi vonattal hazaküldelek!

Így néhány napja Maszkos már újra itthon rosszalkodik, amíg én remekül töltöttem Nagymamával a maradék időt. Esténként gombolyagot gömbölyítettünk, amiből ezt a piros pulóvert kötötte nekem. Nézd milyen szép! – mondta, miközben jól ki is húzta magát.

– Nagymamád lyukat is kötött rá? – kérdeztem meglepődve, ahogy észrevettem az új pulóverén tátongó hasadást.

– Ja, a lyuk! – legyintett Duci. – Azt ma reggel tépte Maszkos ide az oldalára, amikor meglátta rajtam – válaszolta Duci, és végig feküdt a kőkerítés tetején, hogy egy kicsit kifújja magát.

Author: Pataky Tünde

Pataky Tünde az Irodalmi Rádió szerzője. 2016-ban a United kiadó gondozásában került kiadásra Pamacs mesék című mesekönyvem. 2017-től a tollal.hu oldalán jelentek meg írásaim. A Magyar Irodalmi Ház 2018-ban megjelentetett Zűrhajó című mesekönyvében olvasható a Játéknyuszi című mesém. A „100 szóban Budapest 2018” pályázatra írt Pesti hölgyek című írásom a legjobb 12 történet közé választották, ezért a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál rendezvényén illusztrálva került kiállításra, és a legjobb 100 írásból szerkesztett zsebkönyvben is olvasható. 2018-tól az Irodalmi Rádió számos kötetében jelentek meg írásaim. 2024-ben az Irodalmi Rádió kiadásában jelent meg Mormogó című mesekönyvem, melyet a Líra könyvesboltok értékesítenek. 2024-től néhány mesém olvasható a meskete.hu oldalán is. Az írással megtaláltam legkedvesebb szabadidős tevékenységem.