Jameson fiú létére mindig is hitt az igaz szerelemben és annak bármilyen formájában. Szerette a szerelmet, szerette nézni azt, ahogyan a két főszereplő egymásra néznek, még ha csak színészetről volt is szó. Ő nem az átlagos fiúk közé tartozott. Jameson érzelmes volt, költői, tele mély gondolatokkal és bölcs talányokkal, a lelke olyan volt, mintha az év minden napján virágba borulna. Ő egy olyan virág volt, amely még a tűzben is növekedett. A szerelmes könyvek és filmek ilyen pillanatairól az érzelmek szépsége jutott eszébe. Ahogyan csendben mozdulnak a szélben és nyílvesszőként érkeznek az ember szívébe. Jameson hitt a mitológiában is, csak Aphrodité miatt hitt a szerelemben. Ezért is nevezte el az érzést: A szerelem szépsége. Annyira együtt akart lenni az ő egyetlenével. Minden telihold alkalmával a kiment lakóépület tetejére, gyújtott egy gyertyát és megszólította a bájos Istenséget, Aphroditét. Ezzel nem volt másképp aznap este sem. Felballagott a vaslépcsőn, majd kinyitotta és becsukta az ajtót. A lakóépület teteje a fiú számára olyan volt, mint egy másik dimenzió. Dimenzió, ahol érzelmekkel kommunikálnak. Dimenzió, ahol bár van pozitív és negatív egyaránt, mégis összehozza a lánnyal, akivel még soha nem találkozott. Tudta. hogy az Istenek szántak neki valakit. Tudta, hogy a másik fele létezik, csak meg kell találnia. Napról napra erősödött benne az érzés és maga a tudat is, hogy összeköti őket egy láthatatlan vörös fonal. A lány az álmaiból. Mert minden éjszaka látta őt, ahogyan fogja a kezét, nevet és a fiú ölébe bújik.
– Aphrodité! Könyörgöm, segíts megtalálni őt! – mondta a fiú a kérését, mire a színek mély és összetett kavalkádja telepedett le a tetőre. A körkörös aranyozott kapuból egy női alak lépett ki. Hosszú, koszos szőke haja súrolta a derekát. Egy fehér tógát viselt, a lábán pedig saru díszelgett, arany kötővel.
– Ez lehetetlen! – pattant fel a fiú.
– Azért jöttem, hogy segítsek neked Jameson. Igaz szerelmed itt rejlik szívedben. S hamarosan veled lesz, ne félj. Várj olyan türelmesen, amilyen türelem benned lakozik. Ne siettesd el, melletted lesz, s majd fogja a kezed. Ő is vár rád, de még mennyire. Esedezik szerelmed után, pont, mint te. Szerelmetek örökre aranyban fog pompázni. Itt maradok veled és segítek. – mosolygott Aphrodité.
– Annyira hálás vagyok!
– Majd később hálálkodj nekem, Jameson! Most dolgunk van.
– Mit fogunk… csinálni? – kérdezte a fiú értetlenül.
– Gyere, üljünk le!
Jameson és Aphrodité helyet foglaltak a hideg betonon. Az égen csillagok táncoltak, pont, mint az Istennő szemeiben. A fiú tudta, hogy ideje elérkezett és már csak lépések választják el a sorsától. Eddig is boldog volt. Boldog volt a lány nélkül, de egy dolog mindig motoszkált benne, hogy valami, vagy inkább valaki, hiányzik a lelkének. Hiányt jelentett a szíve másik fele. Bárcsak előbb rájött volna… De mire?
– Fogd meg a kezem és csukd be a szemed!- mondta Aphrodité lágyan csengő hangjával. Nem tudta, hogy az enyhe, meleg szél simogatja az orcáját vagy az Istenség gyengéd orgánuma.
– Engedd el magad. Most nincs más dolgod, mint a szíveddel érezni és a lelkeddel látni. Mondd, mit észlelsz?
– Látom a lányt. Észrevette a jeleket, de nem tudja, merre induljon el. Nem tudja merre a hozzám vezető út. Talán egy kicsit visszahúzódó is. Egyszerűen tökéletes. – mondta a fiú, mire Aphrodité elmosolyodott a szavakat hallva. A szerelem és szépség Istennője, szerette mindazt, mi az érzelemmel járt. Akkor is, ha nem mindig boldogságról szólt. A szerelem összetartás, támogatás, feltétel nélküli szeretet. Fájdalom és gyengéd simogatás egyszerre.
Kis idő múlva léptek hangjai töltötték meg a lépcsőház csendjét, amit még a csukott ajtó sem tudott elrejteni az éjszakai világ elől. Jameson és Aphrodité elől sem.
– Gyere vissza. – szólt rá suttogva az Istenség. A fiú amint visszajött a látomásából már nyitódott is az ajtó. Egy lány lépte át a küszöbét, teste törékenynek hatott a holdfényben. Jameson szíve nagyot dobbant, amint meglátta őt. Hiába volt pár méterrel messzebb, hiába volt hangos a lenti utca, a dudák és autók zaja miatt, megszűnt létezni mindez és csak a lányt látta maga előtt. A lelkét, a lényét.
– Aphrodité, én hiszek a sorsban és a csillagok állásában. De ilyen nem történhet meg. – mondta Jameson hitetlenkedve.
– Ideje lépned, Jameson White! – felelte a nő, majd felállt. A fiú esküdni, mert volna rá, hogy most még jobban ragyogott, mint eddig. Még a kisugárzása is boldog volt.
– Én innen a távolból figyellek!
Jameson nagy levegőt vett és elindult a lány felé. Izzadt a tenyere, a szíve majd kiugrott a helyéről. Egyszerre volt melege és fázott. Mikor közelebb ért, köszönt a lánynak.
– Szia!- köszönt vissza a lány meglepetten.
– Jameson White! – nyújtotta a kezét bemutatkozásképpen, a lány pedig viszonozta a gesztust.
– Destiny Grey!
– Szép név.. A jelentése pedig az, hogy sors. – mondta a fiú titokzatosan.
– Szerintem az ilyen pillanatok miatt kaptam a nevem! – mosolygott Destiny és mintha színes tűzijáték robbant volna az égbolton, mintha virágok nyíltak volna ki az aszfalt alól. Jameson szíve lefolyt a szervein.
– Párszor már láttam ezt a jelenetet az álmaimban és, ami még érdekesebb, hogy te voltál bennük. Kissé Deja Vu érzésem van. – felelte a Destiny.
– Össze vagyunk kötve. A lelkeink. Olyanok vagyunk, mint Jin és Jang. A Tér és az Idő. A Hold és a Nap.
– Szükségünk van egymásra, mint Aphroditénak a szerelemre, és annak érzésére. Együtt kell lennünk. – jelentette ki a lány, mire a körkörös arany kapuból vakító fénysugár tört ki. Az Istennő csak mosolygott.
– Büszke vagyok rátok! Jameson és Destiny, sorsotok egymásban rejlik és beteljesült, amint egymásra néztetek. Sok küzdelem árán, de egymás karjaiban vagytok végre, ezzel megadva nekem felszabadulásom utolsó kulcsát. Küldetésetek itt sikeresen befejeződött. Nem adtátok fel, így az Istenektől kapott ajándékotok nem más, mint az igaz szerelem! Együtt erősítsétek egymás boldogságát és legyetek támasz, ha vihar dúl fejetek felett. – Aphrodité mosolyogva hátat fordított és eltűnt a ragyogó fényekben.
Időközben a nap első sugarai felszöktek a horizontra és Destiny már boldogan és nyugodtan ölelte át Jameson testét. Megtalálták egymást. Ők minden életben arra lettek teremtve, hogy egymás kezét fogják!
Author: Szalai Regina
„Két világban élek. Az egyik a valóság, a másik pedig az amit én teremtek.”