A fűszál úgy hajlik el a szél súlya alatt
Mint a hajad, amikor kezemmel simítom.
És a szellő úgy susogja körbe a nyakam,
Mint amikor hozzám hajolsz halkan, suttogón.
A fa úgy járja hajlón és keringőn táncát
Mint mikor étkeddel a konyhán forgolódom,
és úgy nyögdécsel a fa törzse recsegően,
Mint Te… a forró kávé miatt morgolódón.
És az a messzeség, amerre csak szemem lát,
Mint amikor karod közé odakuporgok
És olyan nyugodt lesz szívem, de olyan nyugodt
Hogy csak lebegek és igazán boldog vagyok.
Az éj úgy terül reá az elnyugvó tájra,
Mint amikor hajam leomlik rád, lehullón…
Ott fonódik össze szívünk..a napnyugta alatt,
S közös szívdobbanással az éjbe sodródunk.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Mint amikor hajam leomlik rád, lehullón…
Ott fonódik össze szívünk..a napnyugta alatt,”
Nagyszerű, örömteli sorok, legyen így mindvégig!
Szeretettel: Rita