Üres az agyam,
Nem mondhatom, hogy
Nincs benne semmi, Kavarognak a gondolatok,
Ott van az élet súlya,
Még a sors szórja a pofonokat,
Mégis üres,
Nincs már benne semmi,
Lelkem sem háborog,
Különös megnyugvás,
Érzelmektől mentes,
Fáradságot pihentető szétcsúszás,
Uralkodik rajtam a közöny,
S érdektelenül nézem az embereket,
Ha szólnak, válaszolok,
Bár még a saját hangom sem hallom,
Körül vesznek,
Mégis egyedül vagyok,
Mellettem egy lépcső,
Nézem,
Felfelé vezet,
Mégis vannak kik lefelé jönnek,
Nem értem,
Mi a jó itt lent,
És mért nem jó a fent,
Már nem nézek,
S bár már nem szeretnék,
Mégis többet látok,
Egy színesben bújtatott,
Szürke világot,
Az agyam már üres,
Nem visel többet,
Nem bír el több súlyt,
S nem ejtek már könnyet…
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
