kérdés…

Dudakának                                          

ágyamat bontó Bethlehem – kapocs,

gesztenye-vállú indiánlány,

tengervíz-tükrű gyötrelemlánc-sál,

felhőt rebbentő, szelídítő mosoly,

ártatlan álom, nyomtalan báj,

titkon repdeső szerelem-köntös,

örömet váró ámulat-vár,

félelem-osztó visszafojtott sikoly,

harmatbafúló: vidám határ,

utamtól izzó, könnyporos lépcső,

hát képes lennék, hát elhagynálak már?

1976.10.07. (20 évesen)

publikálva: Művész Magazin, Forró vágyak 2026. (e-Book antológia),

forro_vagyak_2026.pdf

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

A „Kérdés” című vers lírai világa a belső megszólítottság és az önreflexív kérdezés dinamikájára épül, ahol a kérdés nem pusztán retorikai forma, hanem az élmény szervezőelvévé válik. A beszédmód intim, mégis visszafogott: egy olyan tudatállapotot közvetít, amelyben az emlékezés és az érzelmi tapasztalat egymásba fonódva hoz létre jelentést.

A szöveg líraisága finoman rétegzett érzékiségben bontakozik ki. Fontos hangsúlyozni, hogy a vers metaforikus rendszere nem egyszerűen csak rejtett erotikát hordoz, hanem az érzékiség és az érzelmi telítettség képi megfelelőjeként működik. A közösen megélt együttlétek emlékét idéző nyelvi fordulatok így inkább az intenzív lelki átéltséget közvetítik, semmint konkrét testi vágyat, ezáltal a jelentésmező egyértelműen az interioritás felé tolódik.

Stilisztikailag a vers letisztult, koncentrált nyelvet használ, amelyben a szemantikai sűrítés kiemelt szerepet kap. A hétköznapi és az emelkedettebb regiszterek finom, egymást erősítő egyensúlya biztosítja, hogy a szöveg egyszerre marad közvetlen és mégis elvont. A retorikai felépítés kulcsa az ismétlődő kérdésalakzat, amely fokozatosan követi a belső feszültség emelkedését.

Ez a feszültség azonban nem lineárisan, hanem lépcsőzetesen épül fel. A vers tipográfiai és szerkezeti tagolása – a rövid, egymás alá rendezett, lépcsőztetett sorok – vizuálisan is ezt a fokozást tükrözi: az emlékképek és érzelmi impulzusok egymásra rétegződnek. A lépcsőzetesség a belső emlékezeti folyamatok dinamikáját idézi meg, ahol minden újabb sor egyre mélyebbre vezet az élmények újra átélésében.

A metaforikus képek visszafogottak, mégis intenzívek: az érzékiség, a hiány, valamint a közelség és távolság ellentétei finoman rajzolódnak ki. A szimbolika nem direkt, inkább atmoszférateremtő, amely a befogadót aktív értelmezésre készteti.

A hangzásvilág beszédszerű, mégis tudatosan ritmizált: az ismétlések, szünetek és soráthajlások hullámzó dallamot hoznak létre. Ez a ritmus szorosan követi az érzelmi ívet, amelyben a feszültség és az elcsendesedés váltakozása dominál.

A vers egyik legfontosabb szerkezeti mozzanata a zárlat, ahol a felépített emocionális és érzéki telítettség hirtelen visszafordul egyfajta bizonytalanságba. A záró kérdés nem felold, hanem relativizál: mintegy visszavonja az addig felépített érzelmi bizonyosságokat, és újra megnyitja az értelmezés, a kérdezés horizontját.

Összességében a „Kérdés” egy olyan finoman komponált, belső feszültségekre épülő lírai szöveg, amely az érzékiség és az érzelmi emlékezés nyelvén keresztül jut el egy alapvetően egzisztenciális felismerésig: a tapasztalat sohasem végleges, nem lezárható, hanem újra és újra, eltérő módokon élhető át, válhat kérdésessé.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...