A hegyeken még mosolygós nyár nevet.
A völgyben hűs szél űz szürke felleget.
Bágyadt sugarú napsugár ki-kiles.
Mintha csak kérdezné: Holnap mi lesz?
A fák pajzánul bálba készülődnek,
tarka ruhában hódolnak az ősznek.
Zizzenő cipellő karcsú lábakon,
közöttük egy árva sün tovaoson.
A síkon búsongó szél jajgat, szalad,
szárnya tétova ördögszekeret hajt.
A magasban búcsúzó madárcsapat
siratja a lassan távozó nyarat,
ölelő nádast, pilléző tavat.
Gyászba borult a pillanat, a föld, ég.
Vidám mosolyom is megkopott már rég.
A hegytetőn is magam árválkodok,
bár várom, de nem vágyom a holnapot.
Author: Gurzó Györgyné
A nevem Gurzó Györgyné, született Laczkó Hajnalka Ágnes. A békési szülőotthonban láttam meg a napvilágot 1958. március 7-én, kései, már nem is várt gyermekként, a szüleim nagy örömére. Édesapám telekkönyvi előadó volt, az édesanyám a családunkról gondoskodott. Büszke vagyok erdélyi gyökereimre, székely származásomra, hiszen az anyukám Temesváron, az apukám Brassón született. A mentalitásuk, életfelfogásuk bennem is ott van. Az irodalmi érdeklődésemet az édesanyámnak köszönhetem, aki már 5 évesen beíratott a helyi könyvtárba. Ezt csak megerősítették kiváló magyar tanáraim. Az írogatást még gimnazista koromban kezdtem el, mint annyian. Ezek még csak olyan kezdemények voltak csupán. Komolyabban, csak 1995- ben kezdtem el írni, a helyi újságba (Békési Újság), mely nem fizetett munkát jelent, valamennyien lokálpatriotizmusból írjuk. Eleinte csak alkalmanként, majd rendszeresen írtam cikkeket a város életéről. Jelenleg is a lap munkatársa vagyok önálló rovattal, melyben a helyieknek mutatom be interjúkban a köztünk élő embereket. A szépirodalom szeretetét máig megőriztem és jobbára a lap Kalendáriumában jelentek meg verseim, novelláim, 2006-tól napjainkig. . A civil foglalkozásom 40 éven át a pedagógusi hivatás volt, melyből több, mint 39 évet ugyanazon iskolában töltöttem le. Bár tanítói végzettséggel rendelkezem, az utolsó néhány évben a felsőtagozaton volt rám szükség, így volt szerencsém több tárgyat is tanítani helyettesként, mint...
Egy válasz
„A hegytetőn is magam árválkodok,
bár várom, de nem vágyom a holnapot.”
Szomorúan szép soraid megértéssel és tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita