Gyerekszáj

Ma már sajnálom, hogy azt a sok-sok édes gyermekszáj történetet nem írtam fel annak idején, mert olyan jókat tudnak mondani, hogy érdemes azokat az utókor számára is megörökíteni.

Viszont, – ahogy mondani szokás – veszett fejsze nyele.

Na, mindegy is, néhány sztori eszembe jutott, amit most megosztok a kedves olvasóimmal.

Évtizedekkel ezelőtt történt. Szüleim szobájában ültünk és beszélgettünk a nálunk vendégségben járó unokatestvéremmel. Kivételesen vele volt a kisfia is. Nem sokkal karácsony után történt az eset. A kis Bandi mindenképpen be akart kapcsolódni a beszélgetésbe, ezért feltette a nagy kérdést, hogy

• tudjátok nálunk mi történt?

• Nem.

• Anya azt mondta, hogy holnap karácsony lesz, gyorsan le kell feküdni és aludni, hogy reggelre megérkezhessenek az ajándékok.

• Szófogadó kisfiú voltál?

• Persze, de képzeld el, egyszer csak csengettek, beszaladtam a szobába, hát mit láttam? Acsencségit a jézuska volt. Hozott egy óriási karácsonyfát, mesekönyvet, labdát…

Barátnőm kislánya – Erika – nagyon várta már a kis testvérke érkezését. Végre eljött a nap, mikor édesanyját kórházba vitték mondván, hogy ott fog megszületni a hugica vagy öcsike. Másnap édesapja bevitte a látogatási idő alatt. Az ablakhoz mindig azt a babát vitték, akinek a hozzátartozója bejelentkezett. Az apuka felemelte Erikát, hogy láthassa a pólyában levő hugicát.

• Apa, mikor visszük haza?

• Egy hét múlva.

Teltek, múltak az évek. Egyik nap Ildikó – a kis tesó – megette Erika túró rudiját, ráadásul a maszatos kezével még az épp most kiszínezett rajzát is összefogdosta. Erika nagyon megszidta, amire Ildikó mint egy kis méregzsák még neki is ment. Na, ez már több volt a soknál. Erika közölte vele, hogy ha tudtam volna, hogy ilyen rossz leszel, nem téged választottalak volna.

Évike négy évvel idősebb volt Jánoskától. Naponta a nagymamánál várták – aki felügyelt rájuk – édesanyjuk munkából való hazaérkezését. Egyik nap egy nagy kutya szaladt az utcán a láncot maga után húzva. Évike nagyon megijedt, de Jánoska elé lépett és azt mondta, hogy ne félj Ébi, majd én megvédelek. A kutya elszaladt mellettük, nem bántotta őket.

Az óvodában a ruhákról beszélgettek, melyiket milyen alkalommal viseljük. Szóba került a pizsama is. Balázs azt mondta, hogy az ő apukáján csak egy gatya van, de néha még azt is leveszi.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.