Egy tisztességes idegen

(Halloweeni történet)

Jeges szél kavarja a zörgő leveleket a lábam körül, amikor feljövök az aluljáróból. Fázósan húzom össze magamon hosszú, fekete kabátomat. Nemrég érkeztem melegebb éghajlatról, ezt az időjárást a magamfajták nehezen tűrik.

A gyalogátkelőnél kis híján elgázol egy őrült audis. Nem adta meg az elsőbbséget, és még neki áll feljebb. Felmutatott középső ujja megvillan, ahogy a sebességhatárt jócskán túllépve elsuhan mellettem.

Mosolyogva nézek utána, és gondoskodom róla, hogy a következő kereszteződésben egy váratlanul megjelenő kátyú miatt félrerántsa a kormányt, a padka megdobja az autóját, és a szélvédőn át egy zöldséges stand fémszerkezete vágódjon az utastérbe, kettéhasítva a kretén koponyáját.

Megtehetem, elvégre én vagyok az ördög.

– Maga is hallotta? – kérdezi egy csíkos nadrágos, lila dzsekis nő, és a kereszteződés felé int, ahonnan csörömpölés, majd sikoltozás visszahangzik végig a házfalak között. Kloáka formájúra botoxolt ajka izgatottan mozog, ahogy a rágóját csócsálja. A választ meg sem várva meglódul az utca vége felé.

Holnap lesz Mindenszentek, és én eljöttem egy újabb lélekért. Nem, nem az audis lesz az, ő egy piti gazember, őrá simán csak bepöccentem. Valaki más lesz, akit magammal viszek, valaki, aki aljasabb, és odahaza sokkal több hasznát vesszük. Csak még meg kell találnom.

Vijjogó mentőautó rohan el mellettem a baleset helyszíne felé.

Fölöslegesen siet.

Egy édességbolt kirakatában tökfejek, denevérek és boszorkányok ízléstelen kavalkádját pillantom meg. Mennyi baromságot kitalálnak az emberek.

A hazámat itt Pokolnak nevezik. Engem pedig szarvakkal, patával, szőrös farokkal képzelnek el. Pedig az csak egyik alakom a sok közül. Az is félreértés, hogy gonosz lennék. Egyszerűen csak nem bonyolítom túl a dolgokat udvariaskodással, jogi csűrcsavarral.

Van néhány jeles nap, amikor elvékonyodik a világok közötti határ. Ilyen a Mindenszentek, a péntek tizenharmadika, Szent Iván éjszakája, vagy a Karácsony. Igen, a Karácsony. Talán nem is gondolnák, hogy ezen az ünnepen milyen vékony hártyává folyósodik az átjáró a két világ között. Mit gondolnak, miért épp karácsonykor tör fel a legtöbb családban az indulat?

Ezeken a napokon elhagyhatom a hazámat. Egyedül én, az ördögök királya vagyok erre képes, ez is tisztségem egyik kiváltsága. Pozíciómat tisztességes választás útján nyertem el. Magamat választottam ki, az ellenjelölteket pedig megöltem. Említettem, a szabályaim egyszerűek.

Ördögi ösztöneim a baleset irányába húznak. Megindulok a kereszteződés felé a füstös házak között, ügyelve, hogy ne lássanak a térfigyelő kamerák. Komor felhők lógnak a fejem fölött, mintha grafitceruzával satírozták volna őket az égre. Egy könyvesbolt kirakatában szellemek lebegnek.

A túlvilág is nagy butaság. Az emberek egész életükben attól rettegnek, hogy végül hozzánk kerülnek. Megnyugodhat mindenki, a halál végleges. Nincs utána semmi.

Nekünk odaát élő emberekre van szükségünk. Ezért vagyok itt.

A kereszteződésben csoportosulás fogad. Rendőr irányítja az autókat a mellékutcák felé. Ahogy közelebb érek, magamra vett embertestemet észrevétlenül megnyújtom pár centivel, így már átlátok a fejek fölött. A fehér Audi az oldalára fordulva hever a zöldséges stand romjai között. Az autó teteje feltekeredett, mint egy konzervdoboz fedele. A sofőr feje úgy nyílt ki, mint egy vörös orchidea, melynek szirmait agyvelődarabok pettyezik. A piros dzsekis mentők már csak annyit tehetnek, hogy igyekeznek eltakarni a kíváncsi tekintetek elől.

Már sejtem, miért hozott ide a megérzésem. Lehet, hogy itt találom meg, amit keresek. Élő emberre vadászom. De ne aggódjanak, nálam első a tisztesség. Nem bántanék jószándékú lelkeket. Én az emberiség legalját keresem.

Országunk sok energiát igényel, tudják, magas hőfokon élünk. Van egy erőművünk, amely egész népünket ellátja éltető sugárzással. Ezzel fűtjük odúinkat, tápláljuk éhes fiókáinkat. A fűtőanyag viszont odaát nem terem meg, azt csak az embervilágból tudjuk beszerezni. Egy eleven testbe zárt gonosz lelket kell bedobnunk a reaktorba, melynek aljas ösztönei táplálják a láncreakciót lassú bomlásukkal. Minél gonoszabb egy lélek, annál tovább tart a hasadása, emberi idő szerint akár éveken át. A test persze eközben szenved, iszonyatos kínok között rángatózik, de ne aggódjanak, az illető mindig rászolgál a fájdalomra. A bűneiért vezekelve táplálja energiahálózatunkat. A folyamat végére a lélek összes gonoszsága elbomlik. A megtisztult, érlelt testet pedig ünnepélyes királyi vacsorán szolgálják fel nekem eleven fogásként.

A sarkon leskelődő járókelők izgatottan tárgyalják a baleset körülményeit. Bár maguknak nem vallanák be, saját sérthetetlenségük illúziójában jóleső borzongással isszák az iszonytató látványt. Az emberek már csak ilyenek. Mit gondolnak, miért építenek maguknak rémisztő hullámvasutakat, és miért néznek horrorfilmeket?

A holttest még a roncsban fekszik, alatta sötét vértócsa nyújtja csápjait. Közelebb lépek, ügyelve, hogy a helyszínelők fényképfelvételein ne látszódjak. És akkor meglátom.

A csíkos nadrágos, lila ruhás nő.

Őt viszem magammal.

Nem is hinnék, mennyire nehéz kiválasztani a megfelelő prédát. Előfordult, hogy egy gyilkost kaptam el, gonoszsága mégis csak rövid ideig táplálta a láncreakciót. Borzalmas tette mögött nem rejtőzött igazán alantas személyiség, tudják, a körülmények áldozata volt. A következő alany viszont tökéletesnek bizonyult. Egy politikus.

Az öltönyös fickó még akkor is megvetően biggyesztette a száját, amikor bemutatkoztam. Az utolsó pillanatokig hitt felsőbbrendűségében, és abban, hogy propagandaszövegével képes lesz manipulálni engem. Látták volna az arcát, amikor rájött, hogy ezúttal nem működnek az aljas trükkök, amelyekkel egy országot vezetett az orránál fogva. Hosszú évekig üvöltött a kamrában, mire lebomlott becstelen lelke.

A jobb érzésű járókelők odébb állnak, de még marad néhány bámészkodó, akik lábujjhegyen igyekeznek bepillantani a lepedők mögé, amelyekkel a mentősök takarják a helyszínt. A rendőrök még a forgalomeltereléssel foglalkoznak. Talán öt perc telhetett el a baleset óta.

A csíkos nadrágos, lila kabátos nő oldalt áll, ahonnan még belátás nyílik a roncsra. Mohón nyújtogatja a nyakát, és a telefonjával fotózza a tragédiát.

A fényképező láttán összerándul a gyomrom.

– Hölgyem, ne zavarja a kollégák munkáját – szól rá udvariasan az egyik mentős. A nő azonban csak egy sértődött grimaszt vág, és tovább leskelődik.

Ismertem a fajtáját. Királyságom kezdete óta láttam, sőt, okoztam ideát jónéhány csúnya szerencsétlenséget. Előbb-utóbb mindig megjelentek a szörnyűségek helyszínén azok az emberek, akik förtelmes parazitaként szívták magukba a halál bűzös harmatcseppjeit.

A nő a mentőtiszt mellett nyíló résbe lépve felemeli a telefonját, és egy szelfit készít magáról, háttérben a virágzó fejű hullával. A mentős szeme elkerekedik, a meglepődéstől szólni sem tud.

Nincs kétségem, ő az én emberem. Az érzéketlenség és magamutogatás ilyen ízléstelen, visszataszító megnyilvánulása csakis egy velejéig rothadt, hitvány lélektől származhat. Remek üzemanyag lesz belőle a reaktorban.

Elmém rákapcsolódik a nő gondolataira, hogy ne veszítsem szem elől, és mielőbb alkalmas körülményeket teremthessek ahhoz, hogy áthurcoljam a világok határán.

Ám ekkor én is saját mohóságom áldozatává válok. A figyelmem ellankad.

A hátam mögül rendőrök érkeznek, hogy biztosítsák a helyszínt. A nő ösztönösen emeli a kezét.

A háztetőket karistoló felhőkből megered az eső. Áramütéshez hasonló érzés rázza meg a testemet, de nem a jéghideg vízcseppektől. Az egyetlen dolog, amitől egy magamfajta retteg, velem most megtörténik.

Talán még nem említettem, létfontosságú szabály a világok között utazónak, hogy ne hagyjon nyomot ideát. Ha mégis megtörténik, az illető számára lezáródik a határ, és minden hatalmától megfosztva az embervilágban kell élnie élete végéig.

Az átkozott nő pedig éppen most fényképezett le.

Author: Dömötör László

Dugonics András irodalmi díjas író. Amióta megtanultam olvasni, nem tudok könyvek nélkül létezni. Gyermekkoromban nagy hatással voltak rám a kalandos és tudományos-fantasztikus regények, valamint a Magyar Rádió Szíriusz kapitány kalandjairól szóló fantasztikus hangjáték sorozatai. A nyári szünetben ezeket felvettem magnókazira, és rommá hallgattam a walkman-en este a takaró alatt lapulva. Vöröskeresztes munkatársként ez a világ ihletett első regényem megírására, amely 2022-ben jelent meg A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye címmel. Ezzel a könyvvel az olvasót elrepítem a jövőbe, hogy aztán onnan visszatekintve, egy izgalmas nyomozás részeseként ismerhesse meg a világ legnagyobb humanitárius szervezetének történetét. A regénybeli világot és szereplőket sok olvasó a szívébe zárta, ezért 2023-ban megjelent a Hold hősei új kalandja A lámpás hölgy címmel. Számos antológiában jelntek meg novelláim, melyek közül több díjat is nyert. Az Irodalmi Rádió szerkesztőségétől 2022-ben elnyertem a Természet Tollnoka címet. 2023-ban sci-fi kategóriában megnyertem a Dugonics András Irodalmi Díjat.