Elindult a Nyár a Tél felé. Lassan poroszkált. Félúton a lovardánál, ahol Betyár szolgált, megállt pihenni. Szelídsége miatt a lovardában Betyár volt a betanító ló, szinte minden kezdő az ő hátán tanult lovagolni. Szeretettel cirógatták, a kisdiákok főleg almával kedveskedtek neki. Néha szekér elé fogták, ha a gazdának vendégei jöttek, és kerültek egyet a határban.
– A legszebb mén a környéken – dicsérte gazda mindenki előtt. Apránként ősz szálak tűntek fel a sörényében, és megérezte Betyár, ha lovasa súlyosabb volt. A gazda felesége, egy idő után csak gyerekeket engedett a ló hátára ülni.
– Mi van, ez a ló már nem tudja a szekeret rendesen felhúzni a kaptatón? A vendégeim röhögtek rajtam, hogy milyen rossz gebém van. Azt hiszem túl kell adni rajta – szólt a gazda dühösen.
– Egész életében nekünk szolgált, nem engedem, hogy eladd! – szólt dacosan az asszony. Bár otthon a férfi szava volt a törvény, az asszonyé volt a törvénymagyarázat, és a törvénykiegészítés joga…
Betyár engedelmesen sántikált asszonya mellett. Lónál a lábtörés többnyire a földi szolgálat végét jelenti. Lovat nem temetnek már régóta gazdája mellé. A halálraítélt, bőrével, esetleg húsával még egy utolsó szolgálatot tehet ebben a haszonelvűvé szürkült világban. Nem csak a ló sörényébe, az asszony hajába is ősz szálak keveredtek. A nő átöleli a ló nyakát, rázza testét a zokogás.
A mi nemzedékünknek még ismerős, hogy otthon baromfit vágunk, a disznóölés pedig máig családi ünnepnek számít. A lóhoz és marhához való viszonyunk egészen más. A lovat naponta befogták, vagy megülték, a tehenet megfejték, és gazdáik gondoskodása mellett váltak kezes, szelíd jószágokká.
Aki látott már marhákat a vágóhídon egyirányú vágatba terelve, amint lázadás nélkül ballagnak egymás nyomában, szomorúan gyönyörű nagy szemükben a fájdalmas beletörődés, rögtön megérti miért nevezték Zeusz főisten szépséges feleségét tehénszemű Hérának. A vaskorlátok közé szorított, melankolikusan ballagó marhát, lovat már nem lelkes jószágnak, hanem feldolgozásra váró terméknek tekintik, akik mielőtt csörlőkkel felhúzva vaskampóra kerülnének, mechanikus kábítással múlnak ki ebből a világból.
A kábítás nagykalapácsot jelentett akkor, vastag szeggel a végében, amivel a jószágok fejére sújtottak, akiknek idejük sem volt összerogyni, már is megkezdődött a feldolgozásuk. A szalag másik végénél már hatalmas, felfüggesztett húsoldalakként hagyták el a vágó teret, és előbb utóbb hűtőkamrákba kerültek.
Régen, amikor a Táltos lovat áldozott, megölelte mielőtt leszúrta volna. A nagyipar nem ismeri az ölelést, a simogatást. Üt, szúr, és vág. Az igás lovat felváltotta a traktor, a szekeret pedig a teherautó.
Az a férfi is sírt a Széchenyi úti vasúti aluljárónál. A kövezett kaptató novemberben már síkos volt. A terhet húzó állat megcsúszott, lábát törte. A kemény legény, a Háromlépcsős kocsma fenegyereke a szakadó esőben leugrott a bakról, odafeküdt munkatársa, barátja, a ló mellé, és keservesen sírva ordított a lova fülébe
– Csillag, lovacskám kelj föl, kelj föl! Nem hallotta a feltorlódott autósor türelmetlen dudaszólamát. Révületében, fekvő lovát átölelve úgy bőgött, mint egy gyermek, aki ismét hallja a mének dobogását, amint a Rác réten át futnak a gémeskúthoz. És ott látja a Betyár mellett a szeleburdin ügető kiscsikót, Csillagot is, majdani munkatársát.
Az égszakadás utáni reggelen az angyalok igazlelkű szolgálója, a mennyei ménes csikósa meglepődve látta, hogy az éjjel a ménes gyarapodott egy, a homlokán csillagot viselő táltosparipával.
Author: Kaszás István
Kaszás István székesfehérvári közgazdász és idegenvezető vagyok. Tagja vagyok a székesfehérvári Vörösmarty Társaságnak. Í A '90-es években Székesfehérvár közügyeivel, a hajdani koronázó templom maradékának megóvásával kapcsolatban jelentek meg cikkeim. Az utóbbi hét években novelláim a VÁR folyóiratban, Búvópatakban, Partiumban, az Előretolt Helyőrségben, Agriában, Litera-Túrában jelentek meg. Az elmúlt években a Petőfi Irodalmi Ügynökség díjazta kettő, pályázatra beadott novellámat. 2021-ben jelent meg a Hungarovox Kiadó gondozásában a Kinőtt ifjúkor című novelláskötetem, 2022-ben a Püskinél pedig a Magyar hadifogolysors Oroszországban - egy kántortanító naplója alapján. Év végén a Hungarovox Kiadónál megjelent a Letöltendő szabadságra ítélve című kötetem. Nős vagyok, két gyermekünk és három unokánk van. Nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádió 2022. évi születésnapi prózakötete, egyik novellámnak, a Lakótelepi Hófehérnek a címét viseli.
Egy válasz
Szomorú, szép sorok. Bizony a lovak és megöregednek egyszer, akárcsak mi emberek. A haszonállatokat az ember több célra is fel tudja és akarja használni. Sajnos, vagy szerencsére, szeretem a húst. Lóhúst még nem ettem, de megölni nem tudnám, ahogy a csirkét, kacsát, bármilyen kisebb állatot sem. Amikor a hentespulton látom, már nem az egykor volt állat jut eszembe róla, hanem csak az, hogy szép és kívánatos vagy nem.
Tetszéssel és szeretettel: Rita