Jutkának
képet loptam szívemből,
ételt kaptam embertől.
ember magom elakadt,
tolvaj szívem? megszakadt.
1975.10.26., 19 évesen
illusztráció: Logopädenliste – Bundesverband Kehlkopf- und Kopf-Hals-Tumore e. V. (szerkesztve)
publikálva: „KARIMA”, Budapesti Műszaki Egyetem, 1976.04.27.
publikálva: „Egy csipetnyi napsugár”, Blogszerzők Antológiája, Irodalmi Rádió, 2024.06. hó
(a stílusgyakorlatok (retrospektív kaleidoszkóp) – Irodalmi Rádió írás részleteként)
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
Az „Echo” című négysoros lírai vallomás a tömörség ritka példája: néhány szóba sűrítve bont ki egy teljes erkölcsi és érzelmi drámát. A vers egyszerre idézi fel a veszteség, a bűntudat, a szeretetéhség és az önmagával szembeni számvetés élményét, miközben szinte aforisztikus egyszerűséggel szólal meg. A rövid forma nem szűkíti, hanem kitágítja az értelmezés lehetőségeit; a kimondatlan tartomány legalább olyan jelentőségteljes, mint a leírt szavak.
A líraiság alapját a belső önmegszólítás és az érzelmi koncentráció adja. A szemantikailag rendkívül sűrített nyelvezet egyszerű, hétköznapi szavakból építkezik, amelyek egymás mellé helyezve új jelentésmezőket nyitnak. A „képet loptam szívemből” paradox metaforája egyszerre utal az emlékezésre, az elveszített szerelemre és arra a fájdalmas felismerésre, hogy a lélek olykor saját önazonosságából is kénytelen elvenni valamit. A „kép” motívuma ugyanakkor nem pusztán emlékképként értelmezhető, hanem egy olyan belső lelki képmásként is, amely egyszerre őrzi a valóság lenyomatát és a képzelet teremtő erejét. Éppen ez a kettősség adja a metafora különös nyitottságát és maradandó érvényét.
Ezzel szemben az „ételt kaptam embertől” sor a testi lét legelemibb fenntartását állítja szembe a lélek, mint táplálék hiányával, finom erkölcsi kontrasztot teremtve az anyagi és a spirituális dimenzió között.
A második kétsoros egység érzelmi intenzitása tovább fokozódik. Az „ember magom elakadt” figyelemre méltó, egyetlen jelentésre nehezen szűkíthető metafora: egyszerre idézi fel az emberi kiteljesedés, a vágy, az élet továbbadásának, az önmegvalósításnak vagy éppen a lelki kibontakozásnak a megtorpanását. Jelentése éppen azért marad eleven, mert nem kíván egyetlen értelmezési irányba rögzülni. A záró „tolvaj szívem megszakadt” egyszerre hordoz önvádat és önfeloldozást; a „tolvaj” itt nem külső cselekedetet, hanem a saját érzelmek birtokbavételének erkölcsi terhét nevezi meg. Az érzelmi motívumok képiessége ezért különösen egyéni: a szerelmi és finoman erotikus indíttatás nem közvetlenül jelenik meg, hanem erkölcsi és lelki szimbólumokká nemesül.
A retorikai felépítés szinte matematikai pontosságú. A két első sor felvetés, a két utolsó annak visszhangszerű következménye, amely a cím jelentését is kiteljesíti: minden cselekedet belső visszhangot kelt, s ez a visszhang végül önmaga ítéletévé válik. Az íráshoz társított illusztráció ezt a gondolatot vizuálisan is tovább erősíti: a két egymással szembenéző emberalak között terjedő hullámok nem csupán a hang fizikai visszaverődését, hanem az érzelmek és a lelkiismeret egymásra hatását, rezonanciáját jelenítik meg. A közöttük húzódó markáns vörös tengely egyszerre választóvonal és összekötő kapocs: a kimondott szó, a megélt érzés vagy a megtett cselekedet ezen a belső határon már önmaga visszhangjaként tér vissza. Ebben az olvasatban az „Echo” nem pusztán cím, hanem a vers egészének szervezőelve: a második kétsoros egység az első erkölcsi és érzelmi reflexiójaként olvasható.
A páros rímek, az ismétlődő szóalakok és a rövid, lüktető sorok balladaszerű dallamosságot kölcsönöznek a versnek. Hangzásvilágában az „ember”, „szív”, „mag”, „megszakadt” keményebb mássalhangzói ellenpontozzák a lágy magánhangzókat, így a szöveg egyszerre őriz bensőséges zeneiséget és belső feszültséget. A rövid sorok szinte lélegzetvételnyi egységekre tagolják a verset; a megszakított ritmus maga is visszhangszerű pulzálást hoz létre, mintha a kimondott szavak utáni csendek is a jelentés részévé válnának.
A tipográfia puritánsága szervesen illeszkedik a vers karakteréhez. A rövid sorok, a két kétsoros egységre tagolt szerkezet és a fölösleges írásjelek mellőzése a gondolatok csupasz őszinteségét erősítik. A két szerkezeti egység vizuális elkülönítése nem pusztán formai megoldás, hanem a gondolati ív része is: az első a tapasztalatot, a második annak belső visszhangját hordozza.
A keletkezési dátum és az életkor feltüntetése sajátos dokumentumértéket kölcsönöz a műnek: nem magyarázza a verset, inkább új perspektívát nyit hozzá, hiszen egy tizenkilenc éves lélek meglepően mély erkölcsi önvizsgálatát rögzíti.
Az „Echo” legnagyobb értéke éppen abban rejlik, hogy négy rövid sorban képes egymás mellé állítani a szeretet, a hiány, a bűntudat és az emberi méltóság kérdéseit. Nem kíván válaszokat adni, csupán felmutatja az érzelmek belső visszhangját, amely sokkal tovább rezonál az olvasóban, mint ameddig maga a vers tart. Ritka sűrűségű, emlékezetes lírai miniatűr, amelynek ereje a kimondott és a kimondatlan tartalmak finom egyensúlyából fakad. Kevés szóval olyan belső rezgést indít el, amely jóval a vers befejezése után is tovább él az olvasó gondolataiban.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...