A nagyváradi gyors gőzfelhőt eregetve érkezett a Keleti pályaudvarra. Az állomás zsúfolásig megtelt elegáns utasokkal, hordárok nyüzsögtek mindenütt.
Egy szőke, rókabundás ifjú lány, Anna, tanácstalanul állt meg a díszes karácsonyfa mellett. Először járt Budapesten, az ismeretlen város egyszerre félelmet és izgalmat keltett benne.
Délután négy körül járt az idő, odakint már kezdett alkonyodni, ezért a pályaudvart hirtelen meleg fény árasztotta el. A lány, aki eddig a bejárat melletti fenyőfa arany-ezüst díszeiben gyönyörködött, most csodálkozva tekintett körül a csarnokban is, ahol ívlámpák és izzók sokasága világított. Szinte elkápráztatta a látvány, és kezdte úgy érezni magát a hatalmas épületben, mint egy óriások világába tévedt, apró kis törpe.
Anna Váradon nőtt fel, ahol édesapja pár éve még sikeres szabóműhelyt vezetett. Az életük jónak ígérkezett, de a háború és Trianon mindent megváltoztatott. Az új határok kijelölése után az apa egyre nehezebben viselte a helyzetet, ezért úgy döntött, Budapesten próbál szerencsét. Anna és nagynénje azonban otthon maradtak, mert a férfi nem akarta őket is magával vinni a bizonytalanságba. Nehéz időszak volt ez mindhármuk számára, és a helyzetük sokáig kilátástalannak is tűnt.
Kezdetben csak alkalmi munkák adódtak a fővárosban új életet kezdő férfi számára, akinek egy forgalomból kivont vagonban kellett élnie több hasonló sorstársával együtt. Ahhoz, hogy családjának méltó otthont teremthessen, előbb pénzre lett volna szüksége, a pénzkeresethez pedig hosszútávú, biztos állásra.
Egy nap amikor már éppen kezdte feladni a reményt, és hiábavalónak tartani a felköltözést, váratlanul rámosolygott a szerencse. Aznap hordárként dolgozott a Keleti pályaudvaron, amikor a rohanó emberek sokaságában egy jól öltözött úr felfigyelt az elegáns mellényére, és ezzel a kérdéssel állította meg:
- Uram, hol vásárolta ezt a jól szabott mellényt? Már megbocsátson, de a magaforma munkások nem szoktak ilyen finom ruhákban járni!
- Ne is kérdezze! – sóhajtotta könnyes szemmel a szabó, és tekintete a távolba révedt: – Ezt még magam varrtam odahaza Nagyváradon, a műhelyemben. De hol vannak már azok a régi szép idők!
Aztán szó szót követett, és kiderült, hogy az érdeklődő úr nemrég lett egy varroda tulajdonosa. A pályaudvarra sem a véletlen vetette oda, de még csak nem is az utazni akarás. Egy ismerőse javasolta, hogyha munkásokra van szüksége, mindenképpen a főpályaudvarra menjen, mert ott biztosan találni fog.
Ezek után már nem is lehet csodálkozni azon, hogy az újdonsült varrodatulajdonos nyomban munkát ajánlott Anna édesapjának, sőt még két lakótársának is. A vállalkozás beindult, és egyre sikeresebben működött. Hamarosan már biztos keresetet nyújtott az apának, akinek első teendője volt egy kis lakást bérelni nem messze a munkahelyétől.
Decemberben már örömmel írt levelet Annának és a nővérének, hogy költözzenek hozzá Budapestre. Mindenki izgatottan várta az utazást, de Nusi néni betegsége miatt végül csak Anna indult el. Karácsony napján, amikor megérkezett a Keletibe, apját sehol sem látta a nagy forgatagban. Ijedten húzódott félre a fenyőfa mellé, nem akarta, hogy az emberáradat magával sodorja. Aztán rövid várakozás és nézelődés után egyszer csak meghallotta a jól ismert hangot a háta mögött:
- De jó, hogy itt vagy végre! Már alig vártam, hogy újra lássuk egymást!
A lány boldogan borult apja nyakába. Hosszasan álltak egymást átölelve, miközben a viszontlátás örömkönnyei potyogtak a szemükből.
Amikor kibontakoztak az ölelésből, a férfi egy vékony ezüstláncot húzott elő a kabátja zsebéből parányi kereszttel, és a lánya tenyerébe tette.
- Ez a lánc valaha az édesanyádé volt, de most már téged illet. Kívánom, hogy hozzon neked szerencsét, és vigyázza minden léptedet, mint ahogy édesanyád is tenné, ha még élne, és itt lenne most velünk. Boldog karácsonyt, Anna!
A lány könnyes szemmel nézett az apjára, és megilletődve köszönte meg az ajándékot:
- Köszönöm, apa! Ígérem, hogy nagyon fogok vigyázni rá – rebegte, és a láncot gondosan az útitáskájába rejtette. Ilyen csodálatos meglepetést még soha, egyetlen karácsonyra sem kapott, alig várta, hogy hazaérve mielőbb a nyakába akaszthassa. Biztos volt benne, hogy örökké viselni fogja majd.
Még álltak néhány percig a fenyőfa mellett, aztán egymásba karolva kisétáltak a pályaudvarról.
Régi életüket hátrahagyva, reményteli szívvel indultak el új otthonuk felé, és hamarosan elnyelte őket a főváros nyüzsgő forgataga.
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
