Mesél a tenger

Mit most már csak hosszan tudnál elmesélni,

a múlt időben érdektelenül süllyed el.

Mindez csak rész-egész, ahhoz képest, amit

kagylód belsejében a tenger énekel.

A nap felé nézve, fél füllel távolban

szálló fehér sirályok hangját hallgatod,

az égen különös táncukat járják, mint

ringó bárkák fölött zajongó angyalok.

Gondolatban kiválogatod, ami a

múltban érték volt, s a jövőd megörököl,

nem figyelsz rá, hogy a dagállyal a tenger

a partra észrevétlen melléd könyököl.

Míg megfejteni próbálod, mit jósol a

víz, már cipőid orrát mossák a habok,

s meddő igyekezeteden a tenger az

apállyal visszavonulva egyre csak mosolyog.

A nap tüzétől átforrósodva sós gőzt

párolognak a lágyan hömpölygő habok.

A várt varázst megidézik szemeidnek

színes buborékból pattogzó csillagok.

Mintha összenőtt volna jövővel, múlttal,

a kagylót szorosan füledhez szorítod,

nem sejtve, hogy míg az eltűnt idő új ígéretére

vársz, tölcsérében saját szívedet hallgatod.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.