A bukás
Anna tizennyolc éves volt és úgy érezte: övé a világ. Néhány hete, hogy kitűnőre érettségizett, nagyszerű felvételit írt, és úgy tűnt semmi akadálya, hogy ősszel Pécsett a jogi egyetemen folytassa tanulmányait.
Szülei is elégedettek és boldogok voltak, és elhatározták, hogy ha a jogi egyetemről megérkezik a felvételi értesítés, édesapja elviszi Annát a szomszédos város motorkereskedésébe, és Anna megkapja álmai tűzpiros motorját. Igen egy motort, mert ez a szép lány maga volt az ellentmondás: miközben eminens tanuló és szülei kedves, jó kislánya volt, imádta a vadságot és a száguldást: ha csak tehette a bátyjától elkunyerált Honda sportmotorral rótta a kanyarokat. Boldog volt ha magára ölthette az overalt, és előbb csak a bátyja mögött, később pedig a tőle tanultak szerint már egyedül is motorozott a Tinnyére vagy a Pomázra vezető úton. Élvezte a száguldást, a kanyargós utat, melyen a bátyjától tanult módon uralhatta az óriási gépet.
Az utóbbi időben már nemcsak a bátyjával, hanem egy falubeli fiúval, Áronnal is motorozott – de erről szülei mit sem tudtak. Azt persze tudták, hogy barátok, hiszen a város mezőgazdasági áruházában dolgozó szomszéd fiú mindennapos vendég volt a házban – hol Annához, hol a bátyjához Gáborhoz szaladt át egy új zenével, filmmel – úgy mint gyerekkorukban. Anna a szeme láttára lett egyre szebb, nőiesebb így szinte törvényszerű volt, hogy a fiú beleszeretett, és egy idő után házon kívül is találkozgattak. Anna nem gondolta hosszú távúnak ezt a kapcsolatot, mert tudatosan készült arra, hogy majd az egyetemen fog barátokat és társat találni. Áronnal persze erről nem beszélt, hiszen a fiú teljes szívéből szerette, és mindent megtett, hogy a kedvébe járjon. Igazából motorra sem tellett neki de amikor látta, hogy Annát mennyire érdeklik a gépek, kölcsönt vett fel, hogy egy használt Yamahát meg tudjon venni.
Anna a felvételi pontszámok közzétételének napján épp a városban vásárolgatott a barátnőivel, és nagyon várta az estét amikor a ponthatárokat közzé teszik. Este nyolc körül végül sikerült okos telefonján a „felvi.hu”-ra csatlakoznia, és meglátta, hogy álma valóra vált és ősztől pécsi diák lehet. Telefonálgatás helyett hazáig rohant megosztani örömét a családdal. Édesapja a kertet locsolta, és amikor a nyakába ugrott a hírrel, csak ennyit mondott: „várjuk meg az írásbeli értesítést”.
Anna meglepődött: nem értette édesapja reakcióját, és kissé szomorúan ment be a házba, hogy a család többi tagjával is közölje az örömhírt. Arra gondolt, apja talán félti őt a távolságtól és a rá váró feladatoktól? Nem sejtette, hogy édesapja azért viselkedett így, mert azt akarta, hogy igazi meglepetés legyen a motorvásárlás. Amikor pár nap múlva megérkezett az egyetem levele, édesapja kezében a levéllel Anna füle hallatára hívta fel a motorkereskedő barátját, hogy „akkor Józsikám indulunk hozzátok, ahogy megbeszéltük”!
A tűzpiros HONDA CBR 1000-es ami a szalonban várt Annára 170 lóerős volt, és világújdonságnak számító elektronikusan vezérelt kormány lengés csillapítóval volt felszerelve. A lány boldogsága leírhatatlan volt, úgy érezte élete legboldogabb napja ez, hiszen ezzel az ajándékkal szülei felnőtté válását is elismerték. A motor számára azt is jelentette, hogy megbíznak benne, hogy felnőttként kezelik ezentúl, hiszen eddig mindig a bátyjára bízták, csak vele együtt engedték el motorozni.
Nagyon várta a hétvégét, hogy bátyjával és Áronnal átmehessen a szentendrei Skanzenben tartott futóbajnokságra és az azt követő zenés–táncos rendezvényre. Szülei titkon örültek, hogy Anna első útján nem egyedül fog vezetni – nagyon megbíztak szomszéd fiúban. Bár nem beszéltek róla, Anna édesanyja már régóta sejtette, hogy több az, mint barátság, amit a fiú érez a légiesen karcsú, magas, szép lánya iránt.
Anna az esti buli miatt nem motoros kezeslábasban, hanem egy könnyű nyári fehér lenvászon ruhában indult útnak a csodás napsütésben, a túraboxban pedig csak a futó felszerelését vitte magával. Eleinte óvatosan vezetett, de amikor bátyja nagyon megelőzte őket, egyre vadabban vette a kanyarokat ő is, és élvezte az elsuhanó pilisi tájat. Egy tizennyolc éves boldog ember életörömével száguldott, miközben tökéletesen uralta a járművet, és figyelte a veszélyes kanyarokat.
Még időben értek, hogy Anna benevezhessen a versenyre, és jóleső izgalommal melegíteni kezdett. Futás közben magán érezte Áron szeretetteljes pillantását, melyet egy kedves mosollyal jutalmazott, de közben már arra gondolt, hamarosan meg kell mondania neki, hogy ez a románc csak addig tarthat, amíg neki az iskola el nem kezdődik. Nem akarja magát lekötni, hamarosan túl nagy lesz köztük a távolság – és itt nem csak a kilométerekre gondolt.
Könnyed, ruganyos léptekkel futott, és bár nem volt igazán edzésben, harmadikként ért célba. Bátyja és Áron boldogan tapsoltak neki, a lányokkal pezsgővel koccintottak, és már a pohár aljánál tartott, amikor rádöbbent, hogy így nem vezethet hazáig. Mindegy, meg fogja kérni Áront, hogy a diszkó után Ő vezessen – gondolta – és kért még egy pohárral.
Éjfél elmúlt, mire hazaindultak. Bátyja Pest felé ment a 11-es úton, mert a buliban összefutott egy ismerős lánnyal, aki megkérte, hogy vigye haza. Áron és Anna vidám dudaszóval vált el tőle a pomázi elágazásnál, és pár perc múlva a piros motor már a HÉV síneknél járt. A fiú soha nem vezetett még ilyen nagy teljesítményű motort, tartott is kicsit tőle, de ezt nem mondta Annának – nem akart gyávának mutatkozni előtte. Még nem értek be Csobánkára, amikor dörögni kezdett az ég, és pár percen belül eleredt az eső. A fiú meg akart állni – bízva abban, hogy a hirtelen jött vihar gyorsan tovább is áll – de Anna, aki fehér ruhájában percek alatt bőrig ázott, nem akart a buszmegállóban fagyoskodni, inkább az út folytatására biztatta. A csobánkai temetőn túl a vihar alábbhagyott, és bár az út vizes volt, jó tempóban lehetet haladni. Anna egész testével hozzásimult a fiúhoz – gondolta így kevésbé fog fázni – arra nem is gondolva, hogy ettől az érzéstől a fiú testét elönti a forróság, gyorsítani kezd, hogy mielőbb hazaérjenek, és viszonozhassa az ölelését.
A nagyteljesítményű motor száguldott az éjszakában, aztán a legnagyobb kanyarban a vízfolyáson a kerék kezdett kicsúszni: felbőgött a motor és a gép – mivel a hátsó kerék gyorsabban forgott mint az első – kezdett az úton keresztbeállni. Sajnos a fiú gyakorlatlan volt még a motorvezetésben, ezért fékezni kezdett, és amikor ettől a motor még inkább keresztbe állt, ijedtében nem elvette a gázt, hanem gázt adott, és a motor a lovardánál lévő kanyarban óriási tempóban vágódott az árokba.
Anna nem tudta mennyi idő telhetett el az ütközés óta, amikor magához tért. Szétnézett, és a hold fényénél látta: barátja véresen, szörnyűségesen kitekeredett pózban, mozdulattalanul feküdt, fölötte a kettészakadt piros motor hátsó része – és bukósisakjából szivárgott a vér.
Iszonyú erős égető érzés járta át a lány testét, és kis idő múlva rájött, hogy csalánbokrok között fekszik, teste csupa horzsolás, szanaszét szakadozott fehér ruhája vér és sárfoltoktól nedves. Kétségbeesetten megpróbált odakúszni Áronhoz, és közben hangosan zokogva szólongatta a fiút – de hiába. Sajgó tagjaival nem tudta Áront kiszabadítani a roncs alól, ezért minden erejét összeszedve megpróbált kimászni a vizesárokból, hátha jár erre valaki és segítséget tud kérni.
András a késői óra ellenére is óvatos tempóban vezetett a vizes úton, amint hazafelé tartott Solymárra. Azt szokta mondani: neki a küzdőtéren kell teljesítenie – nem az országúton. Judo edző volt, és épp egy visegrádi versenyről tért haza, amikor a kocsi lámpájának fényében meglátta a kanyarban álló, fehér ruhás alakot piros foltokkal átitatott, szakadt ruhájában.
„Vajon csapda?” Suhant át a gondolat András fején – hiszen hallott már olyat, hogy az éjszaka közepén kiállítanak egy látszólag vérző lányt az útra, és amikor a segítőkész autós kiszáll segíteni, megtámadják. „Megálljak, vagy menjek tovább?” A vad gondolatok közben ösztönösen a fékre lépett, és miközben a piros Ibizát az út szélére kormányozta, kezével az „anyósülés” alatt tárolt baseballütőjéért nyúlt – minden eshetőségre felkészülve.
Ahogy kiszállt látta, hogy a kétségbeesett lány az árok felé mutogat, és a telihold fényében szinte azonnal felfedezte az árok túlsó partján a nádasban a piros motor darabajait és az alatta fekvő testet. Már tudta, hogy nem csapda, és áldotta az eszét, hogy nem hajtott tovább. Azonnal a telefonjáért nyúlt, hívta a segélyvonalat, majd a kocsit úgy állította, hogy a reflektor világítsa meg a testet, és már ugrotta is át a vízzel teli árkot, hogy megnézze, tud-e még segíteni a fiún.
De Áronon már nem lehetett segíteni. A helyszínelők szerint valószínűleg már az esés pillanatában meghalt, a rázuhanó motor súlya eltörte a nyakcsigolyáját. Azzal a tudattal halhatott meg, hogy Anna szereti őt, hiszen a bukás pillanatáig együtt volt szerelmével.
Author: Holéczi Zsuzsa
Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem, előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...
