A dolog természetéből fakadóan, Lizuka és Paul kalandjának számtalan közeli és távoli megfigyelője akadhatott. Hiszen a kepeszti moziban, a vetítések során, meg a fellegi utcákon és a Mosolygó peresszóban zajlott le minden. Eléggé egyértelműen és alig takargatva a valót.
De történhet bármi észrevétlen egy olyan helyen, mint Kepeszt? Pláne az Édes élet mozinál, ahol a magas lépcsőfeljárón a felfelé lépdelő, meg az üvegajtón besétáló, főleg nyitva tartási időn kívüli időpontban, mindenképpen kíváncsiságot ébresztett. Meg ahogy Lizuka a riszáló járásával, évődő, könnyen bepárásodó pillantásaival képes volt a férfiakban izgalmat ébreszteni, a nőkben pedig ellenkedést és viszolygást. Szóval ahogy Lizuka látványosan üdvözölni szokta a lépcső tetején Pault, az hogy is maradhatott volna észrevétlen!
Mindjárt megfigyelőket vonzottak, az első nyári délutánon, amikor Paul a kismotorjával a lépcső előtt, a járdán leparkolt, majd az önelégült, ficsúros mosolyával az oldalsó bejárathoz ballagott, ahol sem csengőt, sem más útba igazító kiírást nem talált, aztán visszatért a lépcsőhöz, felkaptatott az üvegajtókhoz, ahol viszont egy apró kis piros gombot fedezett fel a nyitva tartás tábla alatt, a felelős vezető és a veszély esetén értesítendő kiírás alatt. Ott volt a cím is, ami a vízmű telep a külterületen. Ezen rögtön elnevette magát, aztán persze elámult, mikor a második csengőszóra látta kívülről a pénztárfülke ajtajának a kitárulását, és onnan elé lépett a fiatal nő, Lizuka. Aznapi viruló szépségében, egy divatos lenvászon kertészszoknyában, széles kivágással a mellrésznél, frissen, kívánatos aranybarna bőrrel, mellei jól látszó halmaival, köztük a csábosan sötétlő völggyel.
Élénk és kíváncsi pillantással fogadta Pault, akit már az ajtó üvegén keresztül szinte megbénított. Hiába, hogy a kellemes ráhatás érdekében Paul fehér nadrágban és fekete kigombolt nyakú ingben érkezett, napszemüvegét a sűrű fekete hajába tolva. Rekedtes hangon köhintgetett, látva közeledni a szépséges moziüzemvezetőt. És azonnal valami közvetlen, bensőséges megszólítással próbálkozhatott, talán azzal, hogy örülök a megjelenésednek a Moképnél, vagy hogy meg ne fázz ebben a sötét, rideg épületben ilyen vékonyan öltözve, vagy hogy régóta szerettem volna eljutni hozzád, és még tán azzal is előhozakodott, látva Lizuka egyre biztatóbb nevetését, hogy annyi jót hallottam rólad, de csak most lett időm ide kimotorozni, mert délelőtt, mikor te bejössz a városi Mokép irodába, én még alszom, mert késő estig dolgozom, sokszor már virrad, mikor ágyba jutok, ilyenekkel is előhozakodott biztosan. Csupán azért, mert jobb nem jutott az eszébe, és annyira lebénult Lizuka látására.
Mindenesetre Paul pontosan kijelölt céllal érkezett. Lizuka pedig a váratlan érdekesség bűvöletébe zuhant. Jól esett neki persze, hogy a különleges kinézetű, és hát különleges helyzetű alak mindjárt megemlítette, hogy hallott felőle, és a kepeszti mozi életre keltőjének nevezte.
– Jól jönnének neked a külön vetítések. Nőne a nézőszám tovább – ezzel folytatta, mikor már a kis pénztárfülkében, Lizukával szemben ült a kinyitható széken, és egyfolytában elismerő, szinte simogató pillantásokat eregetett a szemben lévő szék háttámlájára omló és lábait az asztal alá kinyújtó, láthatóan örvendő és ámuldozó Lizukára.
Volt a kölcsönös örömben valami döbbenetes, megismételhetetlen és ugyanakkor megrázó is.
– A privatizáció nyilván azokat a filmszínházakat fogja maga alá gyűrni, ahol a nézőszám gyászosan lefele tendál – így mondta Paul, egy művészeti vezető szakavatottságát érzékeltetve. – A művészfilmeket meg a sznob filmeket pátyolgatják – folytatta, látván Lizuka érdeklődését. – Úgy tesznek sokan a vállalatnál, mintha nem is hallottak volna modern filmekről meg akciófilmekről, közönség igényről.
– És a mozi valóban andalító szerepéről – fűzte hozzá a ledöbbent Lizuka.
Aztán Paul, mint bennfentes, egy nagyon kétségbeejtő dologra utalt:
– Előkészületben van a megyei Mokép vállalat átalakítása. Megszűnik a kis létesítményeknek, mint az Édes élet, az ilyeneknek az állami támogatása. Mert elavultak. Gazdaságtalan a fenntartásuk. Sok-sok milliót kéne költeni rájuk, persze jó pár azért túlélheti a dolgot, megfelelő filmek bemutatásával – Lizuka erre értetlenül elhallgatott, nem volt mit válaszolnia a fenyegető kilátásokra.
– Munkanélküli leszek – sóhajtotta a vigyorgó művészeti munkatársnak.
– Nos tehetsz ellene, éppen erre alkalmasak az Ausztriából áthozott exkluzív filmek. Aztán persze jogos a közönség igénye, a régi típusú, lomha cselekményvezetésű, közhelyszerű mondanaivalót közvetítő meg művészieskedő másfél órás borzalmak már kinek kellenek. Az emberek nem ettek meszet! Szórakozni és felüdülni mennek a moziba, nem azért, hogy agymosást kapjanak.
Még folytathatnánk, miket is mondott Paul, mert nagyon jól értette a dolgát, hol könnyedén, egyszerű fogalmakkal hozakodott elő, hol magasröptű filozofálgatásba csapott, és miközben darálta a szövegét, elismerő, biztató pillantásai lankadatlan hulltak Lizuka szépséges küllemére.
– Mit keresel te itt? Ilyen szép nő csak elsorvad itt? – sóhajtott fel a vége felé hirtelenjében, tettetett méltatlankodással. Ezt többször is megismételte. Lizuka a szeme közé nevetett, nem titkolta, a szép szavak, a negédes tudálékosság eme lávaszerű és lába elé hulló áradata mélyen megérintette.
Persze kétségtelen, Paul jobban bevetette magát a szokásosnál. Magasztosabb kifejezésekkel hozakodott elő, és nagyobb ívű elmélettel próbálkozott, mint máskor. Az első mondatai után tudhatta, győzött, Lizuka elfogadja az egyezséget, engedélyezi a rá bízott filmszínházban a külön mozizást, akár a jövő héten hozhatja is az első exkluzív filmet.
Még vagy egy órás, az előzőkhöz hasonlatos susmusolás következett. Paul telefüstölte cigarettáival a pénztárfülkét, azt a kis kuckót, aminek szellőzése alig volt. Ezt követően a lépcsőfeljárón álldogálva is még egy órán keresztül folytatták a beszélgetést. Tekintetük mind jobban egybekulcsolódott, és a válluk ekkor már összeért.
Észre sem vették, milyen nyilvánvaló, árulkodó jeleket bocsájtanak az arra járók, a szemben lakók, a presszóból odalátók, a hátsó részhez érkezők szemei elé.
Látta őket a polgármester és a titkárnője is, meg a volt téeszelnök, amikor az autójukkal elhúztak arra. Ugyanez a nyilvánvalóan feltűnő vonzódás látszódott rajtuk, amikor találkozgattak később Fellegen. Túl sokszor. Délelőttönként és a kora délutáni órákban is, amikor éppen ráért Paul, aki a Moképnél betöltött művészeti előadói állása meg a vállalkozásai miatt és a környék filmszínházainak a külön vetítőjeként tényleg nagyon elfoglalt volt.
Hetente úgy kétszer esett meg, hogy ők meghitt beszélgetésekbe merülve andalogtak a város főutcáján, és olyankor mindig betértek a Mosolygó presszóba, abba a kör alakú, csupa üveg helyre, ahonnan az egymásra hulló tekintetük, az egymás kezének, oldalának a cirógatása az üvegfalakon át annyira feltűnhetett az arra járóknak. Nagyrészt fellegiek voltak, de jöttek arra legalább tíz percenként kepeszti ismerősök is. De Paul és Lizuka nem zavartatták magukat, senki és semmi által, minden alkalommal vagy másfél órán át egymáshoz közel hajolva suttogtak, kávéval vagy konyakkal az asztalon.
Nem beszélve az első külön vetítésekről Kepeszten, na azok egészen botrányosra sikeredtek ilyen szempontból. Már kora délután kitárult a mozi üvegajtaja, Paul egy órára befutott a motorjával. A filmet egy dobozban szállította, bepakolt a vetítőbe, aztán betelepedett Lizuka mellé a pénztárba, és elvonták a függönyt. Aki bejött valamiért az épületbe, mert a nyitva felejtett ajtón azért páran beszédültek, az rákoppantott az elhúzott függönyű ablakra. Bentről mintha dulakodást és pisszegéseket hallana, várt, aztán vagy lábujjhegyen lépkedve odébb állt, vagy makacsul újra rákoppantott az ablakra, amire Lizuka kiszólt, nyitok egy óra múlva, elnézést, türelem, de hát eközben Paul piros és fekete színű, ismert motorja ott lenn várakozott a lépcső alján, és az üvegajtók is tárva maradtak. Valahogy úgy felejtették ők ketten, pedig akár be is zárhatták volna. Pár héttel később ennél azért óvatosabban jártak el.
És akkor mit szóljunk konkrétan a vetítések lezajlásáról, amikor alig peregtek le a kezdő képsorok, Lizuka a pénztárfülkét bezárta, és a nyikorgó falépcsőn felsietett Paulhoz. A viruló piros orcáival mellé telepedett, majd a vállára ejtette a karját, és onnan fentről néha kilesett az előtér felé, majd vihorászva lesietett, de nem bírt ki többet fél óránál odalenn, máris visszasietett Paulhoz, hogy mellette töltsön újra pár percet, pedig a vetítés alatt csak halkan, suttogva tudtak szót váltani, amiből egyetlen szó értelme sem világosodhatott meg még előttük sem.
Aztán azzal az izzó arcával, úgy ahogy volt, Lizuka elsuhant az előtérben sértetten ácsorgó mozigépész orra előtt, aki aznap még be sem léphetett a vetítőfülkébe, de még az emeletre sem mehetett fel, és anélkül, hogy szóra méltatta volna, vagy akár csak egy mosolyra, egy szolid ismerősi intésre, behúzódott a pénztárfülkébe. De onnan rövid idő múlva újra kijött és szaladt is felfele a vetítőfülkébe, Paulhoz. Olyan hátborzongató és nyilvánvaló volt mindez.
Sajnos, a távoli és a közeli ismerősök mind megfigyelőkké változtak. Semmi nem maradhatott így észrevétlen, a jelek nyilvánvalóak voltak.
Olyan személy is volt Kepeszten, aki látta, amint Lizuka Paul motorjára telepedve tart a faluból kifele, késő este, jóval túlhaladva a tározó tó felé vezető földúton, és még olyan megfigyelő is akadt, aki látta kettejüket az elhagyott téeszépületek mögé hajtani, és ott egy zseblámpa fénye mellett belépni a kiürített ólak végén a régi tejcsarnokba. Ahol meg a sarokban, valamely okból egy ott felejtett öblös fotelra roskadtan egymásba gabalyodtak.
Author: Horváth Erzsébet
Horváth Erzsébet vagyok. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot. Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken. 2024 karácsonya előtt idős embereket...