Csoda-szemmel (Fölöttem és Patak)

Nem vártam csodát. Nem vártam világot rengető vallomást, s nem vártam, hogy az első szóra a nyakamba borulj. Nem vártam könnyes szemű, remegő pillákat. De

Alszik már az éj, s alszik vele a szerelem. Alszik most a vágy, én is alszok, mert nem vagy itt velem. Közénk áll az álom,

S lassan eltelnek az évek, egy játék véget ér, nincs már több lépés, s nincs többé újra kezdés. Nem keresed már a hibákat, és nem

Már rég nem vagyok önmagam. Két dologra vágyom csupán. Egy kis nyugalomra, s rád, hogy át karolj. Vágyom a csendet. Azt a beszédes csendet, mit

Elhulltak a nyári pipacsok, szirmaikat szerte fújta a szél, rongyos kopott kis szerelem, felszáradt könnyek közt henyél. Szebb időkre emlékezve, hol kéz a kézben jár,

Bátorodik már a nap, s tüzes izzással önti el a tájat. A hajnali pára cseppek, már a múlté. Mintha teremtve soha nem is lettek, volna.