NADRÁGSZOKNYA ÉS LEÁNYÁLOM

Nadrágszoknya és leányálom

1911. március 5-én, vasárnap este zajlott az eset. Amelyről másnap beszámolt a Pesti Hírlap is. Az Andrássy úton két magas, karcsú lány a lapban ugyan alacsony, és sovány nőről tettek leszólóan említést – egy fiatalember kíséretében jelent meg nadrágszoknyában. Hatalmas csődület vette körül őket. ’Hallatlan!’ Szégyentelenek. Botrányos!’-záporoztak a megjegyzések, és egyre harciasabbá vált a hangulat, a fenyegető megjegyzések riadalmat keltettek a három személyben, menekülőre fogták magukat. Igyekeztek sebesen beosonni valahová, hogy legalább egy időre láthatatlanná váljanak: a Japán Kávéház közelében beugrottak egy kapu mögé.

– Kérem, csak húzódjanak meg itt! – szólt hozzájuk a jóindulatú házmester. Megengedem, maradjanak.  Akár órákig is eltarthat, mire eloszlanak az emberek. Itt én garantálom, hogy addig nem éri önöket semmit bántás.

Erre szükség is volt. A rendőrség oszlatta el a népet. Csak este 10 után merészkedtek elő. A házmester is biztosnak látta a környéket, kocsit rendelt, azzal hajtottak el. Teltek a hetek. Közben a pesti divatüzletekben, áruházakban kezdtek feltűnni a nadrágszoknyák. Sőt, egy divatkereskedés üzleti jó fogásként élő modellt mutatott be az üvegezett bemutató portálja mögött. Annyian tolongtak előtte, hogy megakadt a forgalom, leállt a rend, megint közbelépés és intézkedés vált indokolttá.  De egyre gyakrabban tűntek fel nők, akik a villamoson, a cukrászdában, a színpadon a fővárosban, a vidéki nagyvárosokban szerte az országban hordták a nadrágszoknyát. A fogadtatás vegyes volt, és a legtöbb esetben rendvédelmi közbeavatkozást igényelt a ruhaforradalom. Ám nemcsak a próbababák vagy próbakisasszonyok öltötték fel a nadrágszoknyát, akik alkalmazottként tették a főnökeik utasítására. Hanem használták színésznők a színpadon jelmezként. Az akkori Pest nem lett volna Pest, ha nem születtek volna zenés darabok, humoreszkek, paródiák, kuplék is az ominózus női öltözetről. ’A nép rajtam mulat, a kutyám megugat.’ –énekelte a Royal Orfeumban Solti Hermin. Sőt, az egyik neves áruház még névpályázatot is hirdetett. Mi lehetne más kifejezés a nadrágszoknya helyett? A Hét-ben megjelentek tréfás javaslatok: Gagyala, Zsupszkilotty, Hamegfulladszisfelveszem, Egynyavaláytfogod felvenni. Ezek jól tükrözték a sokféleségét az akkori közvéleménynek Bródy Miksa nevével jegyzetten.   A lapok cikkeztek: ez a korszellem, okoltak politikát, üzleti érdekeket, divatőrületet. De főleg a feminizmust. Hiszen ez volt a hőskorszaka a nők jogaiért küzdőknek, ám őket is megosztotta ez a ruhadarab. Más okból: ’Ha a nők választójoga kapna ennyi figyelmet, már rég megvolna, és a feministák is ráérnének. Ezzel foglalkozni, pláne hordani.’ –így írt A Nő és Társadalom a jelenségről. Számos súlyosabb és megoldandó kérdés mögé sorolták, nem aktuális és bagatellizált kérdést látva benne.  Egyébként is kik vásárolták? A közölt statisztika szerint zömében színész-és kabaréművésznők, Fedák Sári, Solti Hermin, a szabóik neve is ismert volt. Aztán hozzájuk kezdtek majd az előkelőbb hölgyek járni maguknak varratni, nadrágszoknyából rendeltek maguknak estélyi és utcai fazont is, igaz, kérték a nevüket tartsák titokban.  Sokáig nem épült be a női nappali viseletbe, sőt, akkor még minden csoda három napig tartott, áprilisban már el is tűnt a nyilvánosságból.  Sokáig így is maradt a mindennapokra vonatkozóan. Széles körű elterjedésére a 20. század második feléig kellett várni. De világégések történtek. Két világháború is. Minden szétzilálódott. A társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális folyamatok, a gyors technikai fejlődés átalakította az emberek életmódját. A gondolkodását, a mozgásterét, az egymás közötti kapcsolatait. A női nadrág viselés jelentkezése már nem  állt a heves viták kereszttüzében, megszűnni látszott a hivatkozás okossága is: miszerint tartani kellene a nők elférfiasodásától, a női szépségeszmény felfogásával ellentétes. Az élet írta felül. Új kihívásokkal kellett szembenézni. Egyre több nő története vált ismertté: többnyire minden tudományt, művészetet, közszerepet műveltek sikerrel, olyan élethelyzetekben kellett helytállniuk a hátországban és a fronton is, mint a hadseregben, a  telefonközpontokban, hadi kórházakban, a fegyvergyártó üzemekben, a hivatalokban, amelyek addig férfi-élethelyzetek voltak. Képzeljük el, hogyan tudtak volna cselekedni halcsontos fűzőben, összenyomva a bordáikat és a gyomrukat? A fűző fölött mély dekoltázzsal? Földet söprő szoknyában? Fejükön hatalmas kalapkölteményekkel tollakkal, szalagokkal, csipkékkel, gyümölcsökkel díszítve? Frizurájuk magasra tornyozva, fürtökbe, csigákba rendezve? A két háború között ugyan oldódott valamelyest a nyomasztó légkör. A nők is könnyedségükkel, nagyobb magabiztossággal öltözködhettek. Elsősorban azok, akik anyagilag jobb helyzetben éltek. Ez azonban nem mindenkinek volt osztályrésze. A dolgozó női lét kevésbé derűs oldalán éltek. ’A békeévek csöndes napjaitól mintha nem egy, hanem tíz évtized választana el. A tűzhely mellől egyik napról a másikra kergette a nőket a gond a hivatalokba, kemény munkára, kenyérharcra és a ma rengeteg B-listás állami, városi s bankhivatalnoknő állás nélkül, a legkilátástalanabb jövő elé nézve, keresi az elhelyezkedést. Egy állásra százan pályáznak s egymásra licitálnak az igények lefokozásában. Havi ötszázezer koronáért egésznapi elfoglaltságra is ajánlkoznak leányok a társadalom mindenféle rétegéből. Ez is valami, bár egyszeri étkezésre is alig elegendő egy hónapra.’ – írták a korabeli lapok.

A férfiak lehetőségei is jelentősen átalakultak. Bizonytalanság a lakásviszonyokban, egzisztenciális kihívások, hadi rokkantak. Válságok, életcsaták. Kihatott az ő családalapításukra is. A vagyontalan, kenyérkereső férfiak és a nők hasonló cipőben, bizonyára hasonló nadrágban is jártak. Közös egzisztenciát egyre kevesebben vagy egyre későbben tudtak teremteni. A jegyesség időtartama megnyúlt vagy szabadabb lett kényszerű módon akár az az önállóan élés. ’Férjhezmenés? Régen volt divat. Elvenni nem minket szoktak. Lányok maradunk, …szabadon élünk… ’Ez kifejezetten önironikus-ironikus vallomás volt.  Van, ami ideális maradt. ’Istenkém, hová lettek a párnás kacsók, a lesütött szemű, tipegő szendikék, a csicsergők, akikről a jó néni azt mondta, hogy ’annyit eszik csak a lelkem, mint egy madárka’ – egy névtelen tudósító beszámolója írta le ezt a merengését. A Társaság című divattudósításában. Annak kapcsán, hogy egyre férfiasabb jelleget öltött a női divat. Boldog békeidők! Azoknak  is vége szakadt. Úrinők, kisasszonyok, démonok, dámák, a szolid hitvesek, a megértő társak, a Nyugat alkotóinak múzsái, az ideálok, az anyák. Hölgyek, lányok, asszonyok. ’A tegnap nője férjhezmeneteléig a fehér leányszobában élve le leányálmait, valami különös szent leányvilágban ábrándozott a mesebeli királyfiról, aki a jövő homályából késlekedik valahol. A ma nője nem álmodozik. Nem a gyengébbik nem többé. Hanem az élet küzdelmeire készülő és abban teljes aktivitással részvevő egyenrangú fél.’-Fábry Iza írta. Nem 2025-ben, hanem pontosan 100 évvel ezelőtt. Talán éppen a saját tapasztalataiból táplálkozott? Nem tudhatom.

2025. március 8. Nemzetközi Nőnap. Korszakunkban kiváló és sikeres lányok, nők, asszonyok példáit ismerhetjük: tudósnők, írónők, üzletasszonyok, a művésznőkről nem is beszélve. Politikusok. Női vezetők. A mindennapokban ismeretlen és hírnévre szert nem tevő helytállók. Női tradicionális szerepekben. Akkor nyújthatnak a legtöbbet, ha közben nők maradtak. Betöltve azt. Nem férfiasodtak el nadrágban sem.

Megkockáztatom, ez lehet vita és hozzászólás, észrevétel tárgya is: mindezek közben nekik is szükségük van ’gavallérokra’ ma is. Akikkel lehet társalogni egy romantikus helyen vacsorázva, andalogva, megismerve az illető lelkét. Megkockáztatom, belemerülnének az igazi udvarlás örömeibe is, mint a ’régi szép időkben’, bókokra vágynak, utat nyitnának a manapság szinte ismeretlen vagy hihetetlen nagy Szerelemnek is. Megkockáztatom azt is, fent említettek is szeretnék remélni ma is a tisztaság fehér virágait, a szenvedély és a szerelem vörös tulipánjait és rózsáit. Biztosan sugárzik majd róluk mindez: a hölgyek, a nőiség lelke. A szunnyadó illúzióké. És visszatérnek, visszacsalogathatják emiatt majd az ’úriember gavallérokat’ is: akik kimutatják a csodálatukat. Elismerésüket: milyen szerepet töltenek be mellettük, velük. Egy női kollégaként, vagy a megértő, szerető partnerként, társként, jó szövetségesként is mindenben.

Azaz az Életnek nevezett történetben.

Author: Fodor Ágnes

A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...