Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban c. könyvéről

A Nemzetközi Nőnap, és a háborúk apropóján!

Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban c. könyvéről

(amely az Irodalmi Rádió Könyvklubjában volt ajánlott olvasmány)

A Nők a tűzvonalban című kötetről éppen olyan nehéz írni, mint amilyen nehéz volt elolvasni.

Az iszonyatos, sokkoló események – amiket elbeszélői által felsorakoztat az írónő –, folyton arra késztettek, hogy hagyjam abba az olvasást.

A „Nagy Honvédő Háború”, a nők nagyszámú részvételével elszenvedett háború szörnyűségeinek bemutatására talán kevesebb oldal is elegendő lett volna, de lehet, hogy a nagy terjedelem a hatás fokozására, az elviselhetetlenség érzékeltetésére is szolgál.

Sokszor letettem, mert úgy éreztem, le kell tennem a könyvet, de ez csak az olvasás felfüggesztését jelentette, a megdöbbentő beszámolók hatása velem maradt napközben is, és próbáltam válaszokat keresni gondolataimban a folyton cikázó kérdésekre:

Milyen ember az, akinek az agyában a háború szándéka megszületik és meg is indítja azt?

Milyen ember az, aki feláldozza népét, aki letaroltatja az országot, aki halálra éhezteti embertársait?

Őt vajon milyen anya szülte és nevelte?

És milyen édesanya az, aki lányát, lányait egy „eszméért”, az esetleges „dicsőségért” a harcmezőre engedi, sőt! küldi, pedig tudván tudja, hogy onnan valószínűleg nem tér vissza többé?!

A sorjázó kérdések persze megválaszolhatatlanok… Azt hiszem, örökké azok is maradnak.

Mint ahogyan örökre kiheverhetetlenek voltak az elszenvedett traumatikus események a túlélő lányok, asszonyok, és bizonyosan, az életben maradt férfiak számára is.

Sokan mondták, hogy már elfelejtették… Ha nem is rokkantak bele, ha meg is maradt kezük, lábuk, és lelkük sebei is behegedtek valamennyire, azok időről időre mégis kifakadtak, ahogy a beszámolók kapcsán kiderül. És a nőiségük, amit a legnagyobb poklok közepette is próbáltak megőrizni, valahogy mégis ottmaradt a háborúban.

A könyv olvasása közben számomra a legborzalmasabb események egyike volt, amikor eleven emberek (felnőttek, gyerekek), és otthon maradottak elégetéséről, ledózerolásáról – igen, ledózerolásáról! – olvastam, de a németek által elkövetett, egyéb brutalitások véghezvitele minden képzelőerőmet felülmúlta.

Bevallom, én folyton abban reménykedtem, hogy közben azért történik majd olyasvalami is, ami elviselhetőbb, kicsit megnyugtatóbb, és valamicske jó érzés-félét kelt bennem.

Ilyen visszaemlékezésre a 188. oldal első fejezetéig kellett várnom, ott olvashattam először viszonylag szívmelengetőt.

Később is többször visszalapoztam oda…

Azután még a 309. oldalon időztem el, amikor arról olvashattam, hogy „Gyerek született a tűzvonalban!”, és a 345. oldalon, amikor a túlélő egy szép szerelemre emlékezett.

Egyébként néhányszor tudtam csak, kis időre elfelejteni a térdnél levágott, vérrel teli csizmába belefagyott és a lövészárok mellett felsorakoztatott lábcsonkok elénk idézett látványát, és az ehhez hasonló szörnyűségeket.

Egy héttel az olvasás befejezése után még mindig felzaklat, ha a második világháborút elszenvedett nők könyvbe rendezett emlékeire, tragédiájára gondolok.

A Nők a tűzvonalban nem egy könnyen felejthető olvasmány.

Maradandó nyomokat hagy olvasójában.

2022. augusztus 24.

Pete Margit

Author: Pete Margit

Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben sok gyermekverset írok, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012 -ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám - Napsoroló mondóka -. Gyermekverseimre kiírt rajzpályázaton, és helyi iskolákban kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez felhasználtam. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj, ha élni...