Az utolsó jelenet

Nagyon nyomott légkörben ültek az asztalnál, pedig karácsony volt. Régóta folyó sérelmekről, bántásokról, kilátástalanságról folyt a diskurzus.

• Na, most jön el az a pillanat, amikor végezned kell Gyugyuval! Nincs más megoldás, nincs több haladék, ennek meg kell történnie! – csapott az asztalra Dénes.
• Igen-igen, valóban egyszer betelik minden pohár, de hogy pont karácsonykor kell ennek megtörténnie?
• Ez benne a lényeg Misukám! Pontosan ez a lényeg! Gondolj csak bele, gondold át még egyszer jó alaposan! Eljött a várva-várt ünnep, a szeretet ünnepe és erre mi történik?…
• Na, épp erre gondoltam! A szeretet ünnepén öljem meg a saját fiamat?
• Nézd csak meg másik oldaláról a dolgokat.
• A fürdőszobából?
• Jaj Misu nem úgy értem, ez nem a viccelődés ideje! Nézd azt, hogy karácsony van, végre bizonyíthatná fiad, hogy fontos neki a család, fontos vagy te, a feleséged és nem utolsó sorban a gyermek, a saját szép kisfia. Ezzel szemben mit csinál? Őkelme évek óta masszívan iszik, részegen jár haza, a ti nyugdíjatokból élősködik, és végre itt a karácsony, amikor legalább év végén bizonyíthatna! Ott van az a szép kis gyerek, az ő vére, de ha neki most is fontosabb az ivászat, meg az a részeges haverja, akkor nincs más megoldás. Ennek véget kell vetni, itt és most! Mindenki tönkre fog menni! A kisgyerek Tibike, te és a kedves feleséged is! Meddig akarsz még várni? Huszonnyolc évig hitegetett, hogy „bocsánat, ez volt az utolsó” és tudom, már mindenki tudja, hogy most is részegen fog beállítani. Előbb-utóbb agyon fog verni téged, mert amikor piás, egyre agresszívabb! Már nem bocsánatot kér tőled, hanem pénzt. Ezt akarod? Nyírd ki, taposd el, szüntesd meg a problémát, a család mérgezőjét, fiának megrontóját! Már rettegésben tartja az egész családot! Ki kell nyírni ezt a semmirekellőt, mielőtt ő végezne veled, mert ez van megírva a nagykönyvben!
• Nem huszonnyolc évig hitegetett Déneském, hát gyerekkorában még nem ivott.
• Mindegy, ne a szavakon lovagolj! Megszületett a gyönyörű gyereke, az unokátok, de ő csak részegeskedett, ezért aztán a menyed otthagyta, a munkahelyéről kirúgták, kölcsönöket vett fel, amit persze te törlesztel a kis nyugdíjadból. Mindezek tetejében már úgy beszél veled, mint egy kutyával. Mostanában láttam már szemében a gyilkos villanásokat is.
• Na, várjál csak, azért ezt át kell gondolom még egyszer. Muszáj beleélni magam, mert itt nem csak egy pofonról van szó! Gyugyu már felnőtt ember.
• Nem bizony Misu, mert ha csak arcul ütöd, akkor rád ugrik és megfojt. Vagy péppé ver ez a nagy böhöm disznó! Én még jól emlékszem a tavaszi kéztörésedre, ne is beszéljünk róla! Meglásd, nem lesz semmi bajod, ez színtiszta önvédelem, és ott leszek én, mint koronatanú!

Misu a konyhában ült és könyökölve arcát a tenyerébe temette. A félhomályban felesége tett-vett, ahogy az már ilyenkor szokás. A tiszta kis konyhában sütemény illata terjengett. Az asztalon egy pálinkásüveg poharakkal, és egy tányér bejgli. A tűzhelyen még főtt valami takarékon, talán abban a reményben, hogy ha Gyugyu mégis csak józan fejjel állítana be, akkor friss meleg étel fogadja. Zsófi, a nagymama nem szólt semmit, csak fel-alá járkálva figyelte a két férfit. A konyhából nyíló szobában egy kisfiú játszadozott egyedül, kissé szomorúan. A tágas helyiségben a karácsonyfa illata elnyomta a süteményszagot. Egyszerű bútorok, de minden katonás rendben és tisztán bizonyította, hogy itt kérem tiszta, rendes emberek élnek.

Misi belegondolt a múlt történéseibe. Igen, valamit, valamikor nagyon elrontottak – a feleségét is hibáztatta ezért – mert a fiából nem lett semmi. Egy iszákos tróger, semmirekellő. Olyan szép a gyereke és nem tud vele tölteni egy fél napot sem, mert rohangál a haverjai után. Ha pedig hazaér, hát abban nincs semmi köszönet. A gyereket ugyan nem bántja – na, azt próbálná csak meg! – de most már komolyan tartani kell tőle, annyira indulatos. Főleg, ha nem ad neki pénzt. Hű, akkor aztán szinte tombol újabban!

• Na, Déneském döntöttem, menni fog! Hol van az a pisztoly?
• Pisztoly? Isten őrizz! Az nem jó. Először is nincs hozzá engedélyed, nem is hoztam magammal, másodszor pedig egyből összecsődülnek a szomszédok és akkor lecsuknak Misukám! Ennek a tündéri kisfiúnak pedig kell ám a nagypapa, mert nagyon szeret téged! Apja helyett, apja vagy.
• Hát akkor? Csak nem fojtom meg a fiamat? Ízületes az összes ujjam. Nem szeretnék magamnak még nagyobb fájdalmat okozni!
• Nem, természetesen nem. Nem vagyunk mi barbárok. Itt van ez a kés. Direkt gyilkosságra van kitalálva, ugye milyen jól néz ki? Stabil fekete nyél, villogó kétélű penge. Egy gyors, határozott mozdulat, és kész. Na?
• Igen, egész pofás kis tőr. Zsókám – fordult nejéhez mosolyogva – tedd vissza azt a konyhakést, nézd milyen rendes a Dénes, hozott nekem egy szép vadonat új tőrt!
• Valóban jól néz ki – mosolygott Zsófi – és visszarakta fiókjába a konyhakést. Aztán tudod-e használni?
• Egy kést? Ahhoz aztán nem kell nagy tudomány.
• Nana! Nana! Azért nem ártana, ha egy kicsit begyakorolnád! – csattant fel Dénes. – Fontos, hogy ne fentről döfjél lefelé, az túl teátrális, meg aztán lehetőséget ad Gyugyunak a védekezésre. Fogd szépen marokra, tartsd lent a kezed, hogy lehetőleg ne is lássa, aztán a szóváltás után hirtelen hasba szúrod!

Misu felállt és megpróbálta a levegőben eljátszani a szúrást háromszor, négyszer. – Ó, fog ez menni! – mondta határozottan. Párja csak csóválta a fejét. Neki valahogy nem tetszett ez a tragikus befejezése a történetnek, de ő ebben nem dönthetett. Nincs mit tenni, a nagy könyvben ez van megírva – motyogta.

– Na, gyerekek, most már minden tiszta, ismeritek a feladatot. Zsófi bizakodóan várja nagy fiát, Tibike játszadozik a karácsonyfa mellett, te pedig Misu már eléggé felhergelted magad. A világítás szuper, jöhet a vég! Csapó! Jöhet a csapó! Told arrébb a nagy könyv.. izé a forgatókönyvet, mert belóg a képbe! Jenci siess, mire vársz? Kell még egy kis púder Misu homlokára! Emberek, az utolsó jelenet következik, aztán meghívok mindenkit egy sörre! Gyugyu készülj! Figyelem, csendet kérek, forog és tessék!

Author: Kónya István

Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat magán- és hagyományos kiadásban is. Szeretem a humort, a rövid, pörgős írásokat melyek az én műveimre is jellemzők. Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy egyik nagy kedvencem Rejtő Jenő.