Óriástól a törpéig

Csimbi, amikor már megismerte a betűket szokásává vált, hogy minden cégtáblát elolvasott, amikor sétálgatott mamájával a körúton. Sűrűn nem adódott erre alkalma, mivel édesanyja inkább olyan helyekre vitte, ahol sok minden volt, csak cégtábla nem. Duna part, Városmajor, Halászbástya, Hűvösvölgy és egyéb kellemes, kirándulni való helyek. Az élet azonban – mint tudjuk – nem csak kirándulásokból áll, hanem akadnak fontosabb, netán hivatalos elintézni valók is, és az ilyeneket nem lehet a Hűvösvölgyben elintézni. A Halászbástyán sem, pedig az magasabban van.

Létezik egy csomó kerület, létezik a belváros is, mind-mind tele intézményekkel, irodákkal, üzletekkel, és ezeket nem lehet csak úgy gyalogszerrel fölkeresni, pláne ha esik az eső. Ilyenkor kénytelen az ember busszal, villamossal megközelíteni a keresett helyszínt, mivel a taxi drága és autója sincs mindenkinek, legalábbis az alsó (pár) százezernek.

Csimbi mamája jobban szimpatizált a pesti oldallal, több áruház, üzlet, piac, szolgáltatás állt rendelkezésre, és ennek köszönhetően nagyobb választékot talált Pesten, nem is szólva egy-két barátnőjéről, akik szintén azon az oldalon szívták a levegőt. Mivel régebben a Váci út végig tele volt gyárakkal, és Csepel sem volt éppen mentes a gyárkéményektől, mondhatjuk, hogy az a levegő, enyhén szólva, nem volt elég illatos. Ezt ellensúlyozandó, az egyik utat Illatos útnak nevezték el, de aki arra járt, pontosan az ellenkezőjéről győződhetett meg, még akkor is, ha nem rendelkezett a legjobb szaglással.

Szerencsére a női szabó, vagy az egyszerűség kedvéért nevezzük varrónőnek (Csimbi mamája is így említette), akihez igyekeztek, nem azon a környéken dolgozott, tehát orruk nem volt kitéve nagyobb megrázkódtatásnak. Csimbi nyugodtan ült a hatos villamos ablaka mellett és olvasgatta a cégtáblákat. Sajnos csak a rövidebbekkel boldogult, egyrészt, mivel még csak nemrég tanult meg olvasni, másrészt pedig a villamos túl gyors volt ahhoz, hogy egy hatéves-forma gyerek végig olvasson hosszabb szövegeket. Egyszer aztán csodálkozó arccal, kitágult szemekkel meredt rá egy nagy feliratra. Meg is rángatta alaposan anyjának szoknyáját  ̶  nézd anyu, ott lakik az óriás! Tudtam, mindig is tudtam én, hogy van, majd jól meg is mondom a magamét Bendegúznak, hogy itt van, ni! Mindig azt mondja, hogy óriások nem is léteznek, hát most majd megmutatom neki! – mondta lelkendezve.

• Ó, kisfiam, az nem óriás, hanem órás! Hozzátettél egy „i” betűt. Azért ne búslakodj, nagyon sok mesében van óriás, de ők nem a körúton élnek, hanem az Óperencián túl. Itt el sem férnének.
• Hát nagy kár, mert az a Bendegúz nagyon fel tud bosszantani, amikor szünetben beszélgetünk egymással. Ő olyan hitetlen, hogy az már idegesítő. Csodálkozom rajta, mert a mamája tanárnő. Igazán felvilágosíthatná! – mondta Csimbi kissé lehangoltan.

A villamos ezalatt tovagurult és Csimbit már nem érdekelték az üzletek feliratai. Arra gondolt, hogy hazaérve megnézi alaposan apjának az íróasztalán díszelgő földgömböt, és megkeresi rajta azt a bizonyos Óperenciát. Ideje tisztába tenni a dolgokat!

Amíg anyjáról méretet vett a varrónő, addig ő békésen üldögélve színes újságokat nézegetett, ahogyan azt a fodrásznál is szokta, mikor anyját odakísérte. Akadt belőlük jó pár, csak sajnos mind különböző női ruhákat ábrázolt és ezért gyorsan lapozgatta őket, mert nem tudta eléggé lekötni a figyelmét. Egyszer aztán az egyik oldal hirdetésekkel volt tele, rögtön a tetején két-három karóra díszelgett, felette az írás: ÓRÁS. Az újságot becsukta, rátette a kupacra, lábait keresztbe téve, karjait összefonva, durcás arccal várta, hogy végre hazamenjenek.

Az útvonal ugyanaz maradt, csak a Széna térnél még vettek valami pékárut. Amikor ismét a villamosmegállóhoz értek, Csimbi hirtelen megtorpant. Nem akart hinni a szemének, ugyanis egy liliputi férfi igyekezett felszállni a közelgő villamosra.

• Anyu ott egy törpe! – kiáltotta – Vigyük haza! Vigyük haza!

Ezt még a törpe is meghallotta, de ment tovább nyugodtan. Anyja viszont majd el süllyedt szégyenében.

• Azonnal maradj csendben! Nem szégyelled magad?
• De vigyük haza, mert én játszani akarok vele!

A liliputi közben felszállt, a villamos elindult, és Csimbinek egészen hazáig kellett magyarázni, hogy ez a törpe, nem „olyan” törpe, csak egy kisméretű ember, és jó volna már, ha a meséket nem keverné össze a valósággal. Bendegúznak pedig legjobb lesz, ha nem mond semmit erről a mai napról. – Méghogy vigyük haza a törpét! – kisfiam engem ne hozz máskor ilyen kényelmetlen helyzetbe! Tudod jól, hogy én nem szoktalak bántani, de most nagyon közel álltál ahhoz, hogy pofon vágjalak!

A gyerkőc megszeppenve bár, de tudomásul vette. A biztonság kedvéért azért belopódzott apja dolgozószobájába és elkezdett böngészni a földgömbön. Anyja közben bekapcsolta a rádiót, és felcsendült benne egy dal. Csimbinek először a földgömb forgatása, majd a lélegzete állt el, amikor édesanyja együtt énekelte a rádióból szóló slágert „Túl az Óperencián boldogok leszünk,…………….Túl az Óperencián lesz mesés tanyánk”

Boldog mosoly ült ki az arcára.

Különös dolgokat produkál az élet. Úgy másfél évtized múlva Csimbi egy vándorcirkusszal kötött szerződést. A társulat zenekarában játszott és jó barátságot ápolt Sándorral, az artistával, aki történetesen törpe volt. Úgy is hirdették fellépések előtt, hogy „itt van Sanyika, a világ legkisebb embere, aki 27 éves és mindössze csak 90 centi magas.” Egyik fellépés előtt Csimbinek eszébe jutott gyermekkori próbálkozása, amikor sírva követelte anyjától, hogy vigyék haza a törpét, mert ő játszani akar vele, és ezt elmesélte Sándornak is. Jót nevettek együtt a történeten, melyre aztán Sándor így reagált:

• Látod, végül is megvalósult a vágyad. Minden nap együtt játszhatsz egy törpével! Én a porondon, te pedig a zenekarban. Haza nem vihetsz ugyan, de nem nagyszerű?

Author: Kónya István

Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat magán- és hagyományos kiadásban is. Szeretem a humort, a rövid, pörgős írásokat melyek az én műveimre is jellemzők. Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy egyik nagy kedvencem Rejtő Jenő.