Szertárvezetőjük irodájának ablaka az udvarra nézett, és Szabó úr, a főnök úgy fordította íróasztalát, hogy délelőtti, vagy ebéd utáni merengései közben, széltében-hosszában láthassa, hogy mi történik a telepén. Még megviselt függönyét is félrehúzva tartotta a tiszta kilátás végett. Két karjával az íróasztalára könyökölt és busa fejét tenyerében tartva bámult bele a világba. Tulajdonképpen kettős célt szolgált ez a póz. Először is a dolgozók azt hihették, hogy ez az új főnök az ablak mögül leskelődik, tehát jó lesz vigyázni! Másfelől pedig, ennek tudatában Szabó úr csak a saját jövőjét tervezgethette magában, mit sem törődve beosztottjaival, akiket azért nyilván látott. Elefánt is azért járt le a szertár területéhez tartozó Dunapartra szomját oltani, mert az már az iroda ablakának látószögén kívül esett.
Az ablak előtt kizárólag fontoskodó ábrázattal közlekedő melósokat lehetett látni, valamint a néha megjelenő teherautókat, melyek árut hoztak a szertárba. Ilyenkor előtermett Elefánt, és targoncájával lerakta az anyagot, melyeket aztán a raktári dolgozók a kijelölt helyükre pakoltak cikkszám szerint a polcokra, vagy azok alá. Minden nap jöttek-mentek az igénylők is, akiknek szükségük volt valamelyik alkatrészre. Nos ennyit lehetett látni az ablakból, A főnöknek azonban egyszer hirtelen eszébe villant amikor Janót figyelte, hogy ez az ember minden nap magával hord egy körülbelül félméteres eternitcsövet, szorosan magához ölelve, mint egy kisbabát. Minek? Kíváncsiságtól hajtva gyorsan kiszaladt irodájából és Janó után kiáltott – Hé, kolléga! Egy pillanatra! Janó megfordult és kissé gyanakodva visszacammogott.
- Tessék főnök úr!
- Mondja csak, minek cipeli maga azt a csövet minden nap? Feltűnt nekem, hogy szinte naponta ki-be hordoz egy darab eternitcsövet, csak azt nem tudom, hogy miért. Ki kérte meg rá, felvilágosítana?
- Ó, főnök, ez csak amolyan ártalmatlan szokás nálam, Már szinte kabala. Valahogy hozzámnőtt ez a darabka. – válaszolta Janó, mivel jobb magyarázat hirtelen nem jutott eszébe.
- Na mutassa csak azt a kabalát!
- Csak óvatosan, főnök – és vízszintesen előretartotta a csövet. Arra gondolt, hogy egy ilyen rövid bemutató elég lesz főnöke megnyugtatására, de tévedett.
Szabó úr kivette kezéből az eternitet és maga elé tartva, hirtelen kiesett belőle egy üres borosüveg, darabokra törve a betonon.
- Mondtam, hogy csak óvatosan, kérem!
- Á, szóval ezt dugdossa maga! Ravasz, nagyon ravasz!
- Kérem, én csak ha találok egy üres üveget, azt szoktam elhozni és nem akartam, hogy mindenki lássa. Rosszindulatú emberek még azt találnának hinni, hogy én ittam meg a tartalmát, pedig csak beváltom a betétet! Tudja, hogy hogy van? Sok kicsi, sokra megy.
- Nem kell ahhoz rosszindulat kolléga – és közelebb állt beosztottjához – hiszen most is bűzlik a szesztől! Na jól figyeljen! Nem tűröm a munkaidő alatti ivászatot! Világos? Ha még egyszer meglátom, hogy seprű helyett mást cipel magával, vagy megérzem magán az italszagot, akkor repül! Ahogy mondta, sok kicsi sokra megy, és magát már nem egyszer láttam lófrálni, úgyhogy ez volt az utolsó sétája ezzel a vacakkal! Most pedig takarítsa el a szemetet, és azonnal dobja ki a kukába azt a nyomorult csövet is!
- Látod Elefánt, ez a főnök mindent figyel! Ki a fene hitte volna, hogy szemet szúr neki ez az ártatlan cső! Most aztán vége a fuvarnak. Mondtam én neked öregem, hogy otthonról kell hozni, nem pedig munkaidő alatt becsempészni azt a rohadt bort! – Ezt a témát már ezerszer megtárgyaltuk, nemde? – horkant fel Elefánt, és igaza volt. Felvetődött régebben, hogy munkaidő után kellene megvenni a nedűt, de ezt rövidesen mindketten hamar elvetették, mert biztosak voltak benne, hogy hazaérve megfogják inni. Janó úgy gondolta, hogy akkor vegyenek két üveggel. Erről is rögvest lemondtak, mert belátták, hogy ez sem kivitelezhető gond nélkül, ugyanis otthon biztos, hogy meginnának mindkét üveggel, viszont akkor már komoly veszélybe kerülhet a holnap. Másnaposan kinek van kedve bemenni a munkahelyre? Olyankor az ember örül, ha meggörnyedve ki tud botorkálni a fürdőszobáig. Ismerték egymást, másnaposan egyforma tüneteik adódtak. Reggel pedig egyikőjük sem érintett útközben boltot, tehát adta magát, hogy mindenáron munkaidő alatt kell beszerezni a “védőitalt”. Nem egy nagy dolog, a legtöbb gyárban is ezt teszik.
Folyt. köv.
Author: Kónya István
Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat magán- és hagyományos kiadásban is. Szeretem a humort, a rövid, pörgős írásokat melyek az én műveimre is jellemzők. Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy egyik nagy kedvencem Rejtő Jenő.
