– Orgona, dob, hegedű, trombita…– sorolja egymás után a hangszerek nevét. A felsorolásban olyan nevek is elhangzanak, mint triangulum, vadászkürt vagy picoló. Mikor a végére ér, elégedetten sóhajt egy nagyot, és rám néz.
– Hohó! Várjunk csak barátocskám, kihagytál valamit, a hárfa nevét nem hallottam! – vetem oda neki szemrehányó hangot erőltetve.
Az eddigi elégedettség azon nyomban eltűnik az arcáról, fejét válla közé húzza és megszeppenve néz rám, mint bűnös, kit tetten értek. Tekintetében egyfajta könyörgést is vélek felfedezni, mintha bocsánatot kérne egy általa elkövetett súlyos bűntett miatt. Ezután vonásai újra kisimulnak, és arca ismét megnyugszik. Abban azonban biztos vagyok, hogy a hárfa nevét egyszer s mindenkor megjegyezte magának, és ezt a fiaskót többé nem fogja elkövetni.
Mostanság élete a zene körül forog.
Korábban a zene nem töltött be nála olyan fontos szerepet, mint jelenleg. Az ezt megelőző időkben egy másik dolognak, a szobroknak volt olyan meghatározó jelentősége életében, mint most a zenének. Akkor, ha jártában-keltében beleütközött egy szoborba, megállt, és hosszadalmasan elidőzött az eddig még nem látott műtárgy szemlélésén. Körbejárta, meg is tapogatta, ha tehette. Gyakran kérdezett is, néha még egészen furcsa kérdéseket tett fel. Nem volt válogatós e téren. Számára stilusirányzatnak, témának, kivitelezési formának nem volt jelentősége. Csupán egy dolog számított csodálatának tárgya szobor legyen.
Aztán egy idő után, minden megváltozott. A szobrok helyét a zene váltotta fel. A váltás nem hirtelen, hanem észrevehetetlenül lassan történt meg, mondhatni egy lassan lejátszódó fokozatos kiszorításos folyamat eredményeként.
Zenével kel és fekszik, napjai a zene bűvöletében telnek, zene kiséri gondolatait és tetteit egyaránt.
Ha kezébe veszi kis játékgitárját, ösztönösen helyes tartással tartja kezében, bal kezével valósághűen mondhatni szakszerűen fogja az akkordokat.
Hangszerek imitációiból, másolataiból valóságos kis gyűjteménye van. A még hiányzókat ötletes tárgyakkal pótolja: fa edényalátét megfelel tangóharmonikának. Különben is ezen a téren a képzeletnek nincs határa. Csupán fantázia kérdése, hogy a lehullott útszéli faág, ha kell bármely fúvós hangszer szerepét is be tudja tölteni.
A manapság divatos könnyűzenei irányzatok még nem érintették meg, a klasszikus, szimfonikus zene a preferáltja.
Már látogat kisebb koncerteket, magyarázó, felvilágosító zenei előadásokat. Az előadás teljes ideje alatt maximális figyelemmel kiséri a művészek játékát.
Olykor, ha kedve tartja, Kossuth nótákra gyújt rá, de a Fradi indulót is el tudja fújni.
Zsiga, épen hogy betöltötte be a harmadik évét.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek... Izsó Antal.