Két király

Két király

(Első Ulászló és ötödik László)

Egyikük élte rövid volt, mégis sikeres.

Hősként halt meg egy rettentő csatán.

Szerelmet nem kóstolt nem is keresett,

s nem nyert szerencsét hamis koronán.

Másiknál csak a korona volt igazi,

ámde ahhoz csak lopás által jutott.

Népmentő csatája sem volt így neki,

élni pedig még annyit sem tudott.

Mártírként tisztelik ezért egyikét,

másikát átkozzák, s nem is tudják miért.

2023. május 22.

Marosvásárhely

T. Igor Csaba
Author: T. Igor Csaba

1946-ban születtem, Marosvásárhelyen. Azonban a család nem sokkal azután Nagyváradra költözött, mivel apám ott kapott munkahelyet. De vissza-visszatértem Marosvásárhelyre, például az egyetem elvégzése céljából. Utána negyvenkét évig mint orvos tevékenykedtem. Bár az írást nagyjából negyven évig szüneteltettem, a végén annyi élmény és a betegek által elmesélt történet gyűlt össze, hogy bűn lett volna legalább az érdekesebbeket meg nem írni. Választottam (készítettem) a nevemből egy anagrammát (az ékezetek lehagyásával) és mivel a kétféle foglalkozást nem akartam összekeverni, azóta is T. Igor Csaba néven írok. Pedig azóta különböző és főleg nem tőlem függő okok miatt a nyugdíjaztatást választottam a kollégák mérsékelt örömére és a páciensek bizonyos ideig tartó bánatára. Azóta jól megszoktam az írói nevemet. És megint a szülővárosomban élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

    1. Nagyon fiatal volt még. Húszéves se volt egészen. Akkor, amikor a várnai csata történt. Ahol meghalt. Úgy tudjuk, hogy az idegen – főleg francia – lovagok minden áron ki akartak tűnni és teljesen szétzilálták a jól előkészített csatarendet. Egyébként biztosan meglesz a HUNYADI-ban is. Majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az elhagyott esernyő átka

  Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát.   Volt neki gyönyörű

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek adtam

Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »