Káprázat

Káprázat

 

Fényes zsinata a télnek.

Hamvába hull korma az égnek.

Fellőtt izzó pernye fényében.

Integet a szomorú fűz megtépve.

 

Csúszós kövek bújnak patak alján.

Imbolygó sziklák tenger hasadékán.

Várod a csodát, lelked válaszát

Fel nem tett kérdésre, hova tovább?

 

Perzselő láva leszel, ha akarod, ha nem.

Egyet ne feledj, így tovább nem mehet.

Homokórán időd gyorsan lepereg.

Észre se veszed, révészed integet.

 

Egyenes légy, felhúzott íjként pendülj.

Célba tartó végzet, jeges vízbe merülj.

Ne nézz hátra, sorsod az, mi hajt.

Lökést a remegésed adta, kárhozat.

 

Fájni fog, igen.. de csak így érdemes.

Határozott kézzel vezesd utadat,

Élj, nevess, sírj, beszélj és írd a verseket

Lelked kalodáját tűzd fel az egekbe.

 

Számadáskor egy tekintet, lát az Úr,

Eljő a pillanat, és az igazság feldúl.

Szívedben szeretet, mindenkit kebledre.

De elfeledted megölelni saját feledet.

 

 

Egyszerű vagy nehéz, Te vagy a válasz,

nincs vágy, nincs félelem. Türelem.

Botladozó hős, ismeretlen felhők közt,

Mindegy merre mész, a nap újra feljön.

 

 

Csorbult hited kiegyenesedik,

önzetlen szeretet ébredezik, benső kép tisztul.

Tükör vagy magadnak, arcod kipirul.

Végy levegőt. Életed vonala így kisimul.

 

 

2025.04.15