Az éjszakai telefonhívás

Trilillil, trilillill, trilillil – hasított bele az éjszakai csendben a szűnni nem akaró telefonhívás éles, bántó hangja.Mindhiába. A mobil érintetlen maradt. Végre a takaró alól egy férfi fej, bukkant elő, majd az ágyban fekvő férfi lassan felhúzta magát , és nagyokat ásítva ültében a telefont keresve körülnézett. Végre megtalálta. Kíváncsian, de még mindig álmosan emelte szájához a mobilt, és nyitotta volna szóra száját, de a telefon másik végén a türelmetlen hívó megelőzte őt:

– Hé, öregem, te hol a fészkes fenében vagy? Tudod hol kéne lenned? – harsogta nagy hangon. Az erős hang zavarta őt, de ez egyben az álmosságot is kiröppentette a szeméből.

Kíváncsian kérdezett vissza:

– Miért hol kellene lennem? Nagyon jó helyen vagyok itt az ágyamban, bár meglettem volna a hívás nélkül. De megtudhatnám, hogy kihez is van szerencsém most az éjszaka közepén és minek köszönhetem a hívást?– hangzott el az álmos hangú kérdés

– Nem ismered meg a hangom, Csaba? A főnököd, Gábor beszél. Csabikám, ha nem tudsz valami elfogadható magyarázatot adni, miért maradtál otthon nagy bajban leszel! – hadarta el mondanivalóját, majd elhallgatott, mint aki ezzel be is fejezte a maga részéről a társalgást, és feleletet sem várva készült letenni mobilját. Mégis az utolsó pillanatban, még ennyit hozzáfűzött:

– Ne aludj vissza! Hamarosan ismét hívlak! – majd ezután tényleg lecsapta a mobilját.

A férfi, akit főnöke Csabának szólított a hívás alatt, nagyot nézett, megvakarta feje búbját, és elgondolkodva azt dünnyögte maga elé:

– Hogy mik vannak? Nem hiszem el. Annak ellenére, hogy nem lett okosabb azt illetően, hogy miért hívta őt főnöke, nem lett ideges. Tudta, érezte, hogy valami félreértésről lehet itt szó. Ő nem hibázott bármiről is legyen szó.

Gondolatait ismét a telefon csengetése zavarta meg. Ezúttal is a főnöke hívta őt.

– Csaba, fontos részleteket tudtam meg. Először is, szerencséd van, tényleg nem vagy hibás.

A férfi ezt hallván, megnyugodva dőlt hátra ültében, bár túlságosan előtte sem nyugtalanította a dolog, még akkor sem, hogy valójában nem is tudta miről van szó.

– Viszont figyelj ide, mert fontos, amit mondani fogok.: Ugye képben vagy a Hadkiegészítési Csoportfőnökség delegációjának párizsi utazásáról? – folytatta mondandóját a főnök.

– Természetesen, két nappal ezelőtt voltam kint náluk, és mindent megbeszéltünk az utazással kapcsolatban – hangzott a férfi válasza.

– Na és mikor lesz az utazás? – kérdezte talányos hangon ismét a főnöke.

– A ma reggeli géppel megyünk, a repülőtéren fogok találkozni a tiszt urakkal.

– Nem barátocskám, ezt nem jól tudod. A delegáció már tegnap este elutazott. Már Párizsban vannak, és reggel kilenc órakor már az első előadást tartják számukra a franciák. Természetesen tolmácsuk nem lesz, mert te itthon maradtál. Roppant kínos délelőttnek néznek elébe. Azt nem tudom, hogy miként fogják megoldani a helyzetet, de majd csak kitalálnak valamit. Viszont a jó hír számodra, hogy tényleg nem vagy hibás. Megtudtam, hogy tegnap a repülőtéren a tiszt urak kedélyes cseverészés közepette már indultak volna, hogy túlessenek a biztonsági ellenőrzésen, amikor rájöttek, hogy hiányzik a tolmács. Ugyanis elfelejtettek téged értesíteni, hogy egy nappal korábban lesz az indulás. A te jegyed is ott volt náluk, de te nem voltál ott. Na, Csabikám, és most figyelj! Elmondom, hogy neked ezután mit kell csinálnod: Egyedül fogsz a ma reggeli géppel elutazni., a jegyed át lett íratva a ma reggeli gépre. A gép érkezésekor a katonai attasénk felesége fog várni a repülőtéren, és francia katonai kocsi fog vinni téged egyenesen az előadás helyszínére. Az előadást el fogják kezdeni rendes időben. Amíg te nem érsz oda, addig az attasé fog fordítani nekik. A repülőjegyed visszajuttatták a minisztériumba. Mielőtt elindulnál a repülőtérre, előbb be kell menned a jegyért, amit az őrségnél tudsz felvenni –  fejezte be hosszú mondandóját a főnök.

– Rendben van, értettem főnök. Minden rendben lesz! – válaszolta az itthon felejtett tolmács, majd miután elbúcsúzott főnökétől letette telefonját, és elgondolkodott:  Mivel 6 órára ki kell érnem a repülőtérre, és még a jegy miatt egy plusz kitérőt is kell tenni, a taxit egy fél órával előbbre kell kérni, azaz már hajnali fél ötkor itt kell lennie. Na, lássuk csak, akkor mennyi időm is van még addig?

Megkereste az óráját és rápillantva megállapíthatta, hogy éjjeli két óra múlt néhány perccel.

Nem is tudom mit csináljak? Próbáljak még visszaaludni? Megéri az a két és fél óra? Nem is biztos, hogy most elég álmos vagyok ahhoz, hogy azonnal elaludjak. Talán jobb lenne már nem lefeküdni – morfondírozott .

Végül amellett döntött, hogy nem fekszik vissza. A taxit egy-kettőre lerendezte, majd utána töltött magának egy pohár jó hideg tejet, leült az asztalhoz, és miközben két keze között melengette a pohár hideg falát, hajdani emlékek idéződtek fel, hogy is jutott el a kezdetektől idáig:

 Egykori önmaga, az öt évvel korábbi Kis Csaba jelent meg szeme előtt, aki éppen állás nélkül maradt és nap, mint nap az újságok álláshirdetéseit bújta.  A néhány hétig tartó munkakeresésnek végül meg lett az eredménye, mert egyszerre két számára vonzó hirdetést is talált. Az egyikben a Francia Nagykövetség keresett könyvtáros-sajtófigyelő referenst. A másikban több fő nyelvismerettel rendelkező alkalmasnak talált jelentkezőt kívántak alkalmazni. A hirdetést a Magyar Honvédség adta fel azzal a további információval, hogy a jelölteket az újonnan létesített Tolmács-Fordító Részleg kívánja foglalkoztatni tolmács-fordító munkakörben. Ő mindkét állást megpályázta. Pályázati jelentkezése beküldését követően kis idő után felvételi beszélgetésre hívták be mindkét helyre. Igazából csak ekkor gondolkodott el, hogy ha netalán mindkét helyről pozitív válasz érkezne, melyik állást is fogadná el. Tulajdonképpen mindkettő mellett előnyöket és hátrányokat is fel tudott sorolni, ezért lenne nehéz a választás. A felvételi beszélgetések rendben megtörténtek. Az ezt követő hét közepén mindkét helyről megérkezett a válasz, melyek előérzetét igazolták be: mindkét helyre elfogadták a pályázatát.

A kérdésben döntenie kellett. Sokat őrlődött, míg végül meghozta döntését: a Honvédség ajánlatát fogadta el.

A tolmács-fordítói állás vonzerejét a változatos, érdekesnek igérkező volta jelentette, míg negatívuma az alacsony fizetés volt. Az érvek és ellenérvek gondos mérlegelése után Honvédség által meghirdetett tolmács- fordítói állást fogadta el.

Ezt megelőzően tolmácsként soha nem dolgozott, amikor emellett döntött még nem is sejtette milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie, főleg a kezdeteknél. Igazából azzal sem számolt, hogy az, hogy franciául jól beszél az édeskevés, hisz itt elsősorban a szaknyelv ismeretére lesz majd szüksége. Nála viszont ez hiányzott, sőt helyzetét még tovább nehezítette, hogy katonai szolgálatot sem teljesített annak idején, amikor ez esedékes lett volna. Ennek következtében, a tárgyi tudása magyarul is a nullával volt egyenlő. Vért, verejtéket izzadva, sok munka és kitartás árán mégis eljutott oda, ahol most van: ha bármilyen témában francia tolmácsra van szükség a minisztériumban vagy a Honvédségnél, őt kérik, neki kell menni.

Gyakran külföldre is kellett delegációkat kísérnie, és a külföldi látogatás ideje alatt nekik tolmácsolni. Ezeknél a munkáknál sokszor további nehézséget jelentett számára, ha túlbuzgó, ambiciózus katonai attaséval hozta őt össze a sors. Hamar tapasztalnia kellett, hogy az ilyen típusú attasé szereti ellenőrizni a fordítás helyességét, és kijavítja, vagy kiegészíti a tolmács fordítását, így akarja magát csillogtatni a delegáció magas beosztású tagjai előtt. Ez addig rendben is lenne, ha a javítás a fordítás tartalmát, érdemi részét érintené. Sajnos sok esetben a túlbuzgó attasé csupán kisebb, lényegtelen eltéréseket is nagy előszeretettel korrigál. A szerencsétlen tolmács, aki egyébként is stressz nyomása alatt végzi munkáját, ilyen esetekben össze is omolhat. Kerülik is az ilyen attasét messziről a tolmácsok, már amennyiben tehetik. Maguk között még azt is meg szokták szavazni, hogy az adott évben melyik attasé nyerte el a tolmácsok réme címet.

 Miközben így elidőzött a munkája során összegyűlt élmények felidézésével, nem is vette észre, hogy közben milyen gyorsan telik az idő. Csak akkor döbbent erre rá, amikor megnézte az óráját.

Az áldóját! Jól elszaladt az idő! Hamarosan itt a taxi, én meg még nem vagyok készen. A végén, még lekésem a gépet, akkor aztán akkor a főnök jogosan fog leszidni! – teremtette le saját magát, majd sietve megindult a fürdőszoba felé. Tényleg sietnie kellett, még az ágyát is úgy hagyta, ahogy felkelés után maradt.

Amikor már elkészült, épp ideje volt indulni. Az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, és kinézett. A taxi már a ház előtt állt. Ekkor fogta a táskáját, kilépett az ajtón, és miután gondosan bezárta a lakásajtót lesietett a taxihoz. Egy fél óra múlva már a minisztérium bejáratánál állt meg a taxi. A bejáti ajtó mellett volt az őrszoba, csak odáig kellett mennie. Miután a formaságokat gyorsan elintézte, máris kezében tarthatta a reggeli gépre szóló repülőjegyet.

Innen már egyenesen vezetett útja a repülőtérig. Ahogy a taxi megindult a repülőtér irányába megnyugodva hátradőlt az ülésen. Ezt megelőzően sem volt ideges, de azért az éjszakai telefon, a váratlan esemény, a kényszerű kitérő, minden így együttesen azért feszültté tették. Most már kényelmesen ülve a kocsiban ez a feszültség oldódott benne. Az idő reggel hat körül járt, már teljesen világos volt. Ilyenkor, júliusban sokszor már a reggelek is melegek voltak, de akkor az aznapi reggel még hűvösebbnek mutatkozott. A városban még nem volt jelentős forgalom, jól haladtak és a taxi időben kiért a repülőtérre.  Bőven volt ideje, a biztonsági ellenőrzés után még megreggelizni is tudott. Még a reggeli híreket is el tudta olvasni, és csak ezután lassan indult meg a már jelzett beszállási kapu felé.

Túl a beszálláson, beérve a gép belsejébe hamar megtalálta az ülést, ahová a jegye szólt, majd leült. Néhány perc múlva  a gép kis késéssel ugyan, de rendben felszállt, hogy megkezdje két és fél órás útját Párizs felé.

A gépen szerencséje volt, a mellette lévő ülés üresen maradt, így ezen az ablak mellett ülő utastársával közösen tudtak megosztozni. Dolgaik egy részét ide tudták tenni. Élvezte ezt a magányos utazást, nem kellett már itt jópofizni a delegáció egyik, vagy másik tagjával. Tapasztalata szerint az általában 3-4 fős delegációban mindig akadt egy valaki, aki már itt a gépen is igényt tartott a tolmács szolgálatára, habár itt még magyarul. Általában kérdésekre kellett itt válaszolnia, tájékoztatást kellett adni Párizsról, francia szokásokról, ételekről.

Az út alatt megpróbált szunyókálni egy csöppet, de nem sikerült. Végül nem erőltette. Megpróbált ellazulni így felkészülni a hamarosan megkezdődő munkára. Tudta, hogy ezalatt már szükség lesz a koncentráló képességére, szellemi frissességére, hogy helyesen, és meggyőzően tudja majd fordítani a magyar tisztek mondandóját, és viszont a francia partnerek válaszait. Általában nem kabinban dolgozott és nem szinkrontolmácsolást kellett neki csinálni, hanem a szintén nem könnyű követéses módszer szerinti tolmácsolást. Ennek az volt a lényege, hogy akár több mondatot tartalmazó szövegblokkokat kellett lefordítania. Ennek megvolt az az előnye, hogy nem szó szerint kellett fordítani, hanem a lényeget kiemelve. Az, hogy ezt eredményesen meg tudja oldani, kellett hozzá jó emlékezőképesség, és  lényeglátó képesség. A jó eredmény alapvető feltétele az adott terület szaknyelvének ismerete természetesen, de nem várt helyzetek kifejezések fordítása is sokszor előfordult. Ilyen esetekben a találékonyság, improvizációs képesség szerepe vált fontossá.

A gép időben landolt a Párizs keleti részén fekvő Charles de Gaulle Repülőtéren. Néhány percig még gurult, majd megállt, hogy a harmonika folyosót közvetlenül a gép ajtajára csatlakoztassák. Az utasok már csomagjaikkal a kezükben várták, hogy megnyíljon az ajtó. Miután a stewardess a vastagfalú ajtón lévő zárókart elfordította megkezdődhetett a kiszállás. A repülőgép folyosója fokozatosan ürült. Az utasok a harmonika folyosón keresztül közvetlenül az érkezési épületrészbe jutottak.

Csaba itt már figyelmesen tekingetett előre, kereste az őt várókat, bár sem az attasé feleségét, sem a francia sofőrt nem ismerte. Nem is kellett sokáig mennie, amikor hangosbeszélőn hallotta, hogy franciául mondják a nevét azzal a rövid üzenettel kiegészítve, hogy várják a kijáratnál. Pontosabban nem is kellett egészen elmennie a kijáratig, mert már az idevezető folyosó közepén megpillantott egy egyenruhás férfit és mellette egy nőt, akikről feltételezte, hogy őt várják. Amikorra odaért hozzájuk magyarul szólította meg a nőt:

– Bocsánat asszonyom, hogy megszólítom, Kis Csaba tolmács vagyok. Ön a magyar katonai attasé felesége? – kérdezte az asszonytól.

– Igen, én vagyok az. A nevem: Bíró Zoltánné, a férjem a magyar attasé. A minisztériumban már elkezdődött a francia fél első előadása, oda megyünk mi is egyenesen. Az úr, mellettem Jacques Dubois, a Francia Szárazföldi Erők tizedese. Ő visz bennünket az előadás helyszínére. A kocsi itt parkol a közelben – mutatta be az egyenruhás gépkocsivezetőt a tolmácsnak.

A két férfi röviden üdvözölte egymást, néhány perc múlva már a kocsiban ültek, és hajtottak a belváros felé. A Védelmi Minisztérium patinás épülete Párizs egyik széles sugárútján a Boulevard Saint Germain-en található, itt van a főbejárata, de a kocsinak a vele első párhuzamos utcán kellett behajtani. Ehhez keletről jövet az egész városon kellet átvergődniük. Nem volt egyszerű az előadás helyszínére pontosan beérni a délelőtti csúcsforgalomban. A kocsi csak lassan tudott előre haladni, amit ő egyáltalán nem bánt. Egyrészt minél később érnek a helyszínre, neki annál kevesebbet kell majd fordítani, másrészt meg az út megfelelt egy kisebb párizsi városnézésnek.

Nagy nehezen, de végül egyszer csak megérkeztek a minisztérium bejárata elé. A recepciónál még egy telefonra kellett várniuk. Egy francia kisérő tiszt jelent meg, és vezetése mellett hamarosan beléptek az előadó terem ajtaján, ahol folyt a bemutató a magyar delegáció számára.

Amikor beléptek, minden tekintet feléjük fordult. A kísérő tiszt jelezte francia kollégái felé, hogy a magyar tolmács szerencsésen megérkezett. Az attasé felesége és a francia gépkocsivezető maradt a bejárati ajtó mellett a háttérben. A tolmács viszont egyenesen megindult a magyar tisztek irányába. A delegáció tagjai felcsillanó szemmel, elégedetten konstatálták megérkezését.

A tolmács szerepét eddig betöltő magyar katonai attasé láthatóan fellélegzett. Már több, mint egy órája folyamatosan ő tolmácsolt, arcán már a fáradtság jelei látszottak. Izzadtságcseppektől fénylő homlokát az alkalmi szünetben most végre megtörölhette. Csaba szakavatott szemmel felmérte a helyzetet, és látta, hogy az attasé szenvedett a nehéz, még számára is nehéz szakmai szöveg fordítása során. Szemében hála tükröződött, hogy végre a magyar tolmács felváltja őt. Nem is teketóriáztak sokat, röviden üdvözölték egymást, és helyet cseréltek. Az attasé megkönnyebbülten adta át helyét, és ment üdvözölni feleségét, majd utána helyet foglalt a delegációs tagok mögött egy széken, és a továbbiakban némán figyelte az előadást.

E néhány perces alkalmi szünet után a francia alezredes folytatta megkezdett előadását, melyben a Francia Szárazföldi Erők alkalmazta toborzási rendszer jellemzőit ismertette. A tolmács egykettőre felvette az előadó ritmusát és különösebb erőfeszítés nélkül, magabiztosan tolmácsolta a franciául elhangzottakat. A magyar tisztek láthatóan élvezték, és megelégedve hallgatták a szakszerű fordítást. Hátuk mögött, az attasé némán, szinte üveges szemekkel asszisztált az előadáshoz. Nyilván fáradtsága ellenére is eljutott tudatáig, hogy a tolmács milyen magas színvonalon végzi munkáját szemben vele, aki csak bukdácsolva, nyekegve, kivárásokkal tudott megbírkózni a fordítandó szöveggel. Egyébként ez a Bíró Zoltán alezredes, jelenlegi katonai attasé ama hírhedt tolmácsfaló attasék közé tartozott. Most azonban némán hallgatott, egyetlen megjegyzéssel sem zavarta az előadást. A tolmács érezte, hogy itt most valami fontos történt, valami lényeges pozitív változás az attasé magatartásában, mely őt igen pozitívan érinti jelen pillanatban, de valószínűleg a jövőben is. Ez az attasé nem fog minden lényegtelen kis eltérésbe belekötni, a saját bőrén tapasztalta meg a munka nehézségét. Ő aztán többé nem fog alaptalanul fordítást kritizálni

Az attasé a látogatás négy napja alatt, a továbbiakban is kezes bárányként viselkedett. A látogatás végén a búcsúzáskor, Csaba még egy kicsit meg is sajnálta, és miután megköszönte neki a kezdeti órákban a helyettesítést egyben gratulált neki a minőségi fordításhoz. Természetesen az attasé tisztában volt azzal, hogy ő bizony nem volt olyan jó, mint, az, aki neki gratulál, sőt szégyellte magát a magyar tisztek előtt.

Csaba hazafelé a repülőn elégedetten, mellét büszkén feszítve ült az ülésen, ehhez a jól elvégzett munka jogos alapot szolgáltatott.

Alig telt el egy hét ezt a munkát követően ismét Párizsba kellett mennie. Ezúttal közgazdasági, költségvetés tervezési témában. Ettől a munkától tartott, mert e terület szaknyelve nagyon szerteágazó, nehéz kifejezésektől hemzsegő szakterület volt, ahol egyszer már csaknem kudarcot vallott. Ugyanakkor legalább az attasé rosszindulatú beszólásaitól, és gyakori javítgatásától nem kell majd tartania.

Már a teremben ültek, de a magyar katonai attasé késett, még várnak rá néhány percet. A tolmács most feszült, ideges volt, szeretett volna túl lenni az első mondatok fordításán. Remélte, ha az elején sikeres lesz, ez majd megnyugtatja őt, és a folytatás is jól fog menni. A francia tiszt már éppen el akarta kezdeni az első előadást, amikor végre betoppant az attasé. Röviden köszöntötte a magyar és francia felet is. A magyar tisztek közömbösen ráztak vele kezet, ő viszont amikor megpillantotta az arcát, szeme kikerekedett, ereiben meghűlt a vér. Ez nem ugyanaz, a régi attasé volt, hanem egy számára ismeretlen alezredes.

A francia előadó már kezében az elkészített szöveggel kezdte volna mondandóját, de Csabát annyira furdalta a kíváncsiság, szerette volna tudni a személycsere okát, még odasúgta az új attasénak:-

– Alezredes Úr, Bíró alezredessel mi történt? Miért nem ő jött?

– Leváltották, visszahívták Budapestről, valami hülyeséget csinált, már nem is attasé – hangzott a felelet. – Én viszont nagyon örülök, hogy, mint új attasé éppen egy olyan előadáson vehetek részt, ami korábbi szakmám is volt. Nagy érdeklődéssel fogom hallgatni az előadást, és természetesen az Ön bizonyára kiváló fordítását.

Ekkor még jobban elfehéredett, és miközben a türelmetlen francia előadó belefogott az előadásába felnézett az égre, és ezt mormogta:

– Édes Istenem, eddig nem hittem, hogy létezel, de most ez megváltozott, mert most itt a te csodatevő segítségedre lesz szükségem, mégpedig nagyon! Ha ezt megúszom, akkor én leszel a leglelkesebb hirdetője az Evangéliumnak!

***

Péter, Csaba angol nyelven tolmácsoló minisztériumi kollégája, e nap délután egy fárasztó tolmácsolás után azért hogy kiszellőztesse fejét, gyalog sétálva indult meg a Nagykörúton. Gondolatai még mindig munkája körül jártak.Utólag ellenőrizte saját magát, vajon nem tévedett -e a kényes rész fordításánál. Ez a tevékenység annyira lekötötte figyelmét, hogy környezetére nem is nagyon figyelt. Mégis, most felnézett. Elhaladtában, mintha ismerőst látott volna.

Megállt, megfordult, és ekkor tőle néhány méter távolságban az út szélén álldogáló három férfire esett a pillantása. Valóban, nem tévedett. Közülük  egyikük, kollégája Csaba volt. Amikor felismerte őt, még nagyobb érdeklődéssel és kíváncsisággal fordult feléjük. Ekkor látta meg férfiak előtti kis fém tartó állványt, rajta többféle színes prospektussal. Közelebb lépett , hogy üdvözölje kollégáját, és hogy kíváncsiságát kielégítendő megkérdezze tőle mi célból  tartózkodik itt. Szája már üdvözlésre nyílt, kezét is nyújtotta Csaba felé, amikor a színes prospektusszerű füzetecskékre írtakat már fél szemmel el tudta olvasni. Ahogy szeme végigfutott a füzetecskéken a Csaba mellet álló két férfi készségesen fordult felé. Azt gondolták    érdekli őt a füzet tartalma is. Már-már arra készültek, hogy esetleges kérdéseire is választ adjanak. Ő viszont ekkorra már tökéletesen tisztában volt az úriemberek tevékenységével, miután sikerült elolvasni a füzetekre írt nagybetűs kiemelt feliratokat. A szerzett információ birtokában, arcára meglepett kifejezés ült, szeme kikerekedett, szemöldökét is csodálkozva húzta fel. Eközben kinyújtott keze már félúton volt közte és Csaba között. Ekkor az egyik férfi Péter e kézmozdulatát félreértve leemelt a tartóból egy füzetecskét, és azt Péter felé nyújtotta. A füzet borítóján nagy nyomtatott betűkkel ez volt olvasható:

TESTVÉREM, CSATLAKOZZ HOZZÁNK! HÍRDESSÜK EGYÜTT ISTEN IGÉJÉT!

JEHOVA TANÚI