Csillagnézőben

Menjünk hát, induljunk!

Válasszunk magunknak csillagot!

Mikor a szelíd hold ezüstös fényét szórja ránk bársonyos takarónak.

Ketten csak ballagunk, kezed a kezemben.

Hallgatjuk, hogy dübörög a csend fülünkben.

A simogató lágy estét mindketten élvezzük önfeledten,

melyet csupán szívünk dobbanása zavar kissé meg.

Oly könnyűek vagyunk!

Talán nem is vagyunk, csak álmodunk?

Elrugaszkodva a földről csak bámulunk,

hogy jé? Már repülünk, repülünk?

Tarajos felhők szélébe kapaszkodunk,

és hosszasan nevetünk.

Földet érve, öreg fák oltalmat adó lombja alatt

heverünk,

Hol hirtelen egycsapásra mindent feledünk:

régi fájó bánatunk,

sok színes álmunk,

 hogy

Új eljövendő fényes csillagokra várjunk.

Majd ha újfent felnézünk az égre,

az új csillagokat nézve,

a kápráztató fényben

elbűvölten csak állunk,

ámulunk, és bámulunk.

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.