Meginog a Luca széke

Kiss Luca az egyik legelragadóbb tizenhárom éves tinilány volt a faluban. A környéken élő vele egykorú fiúk szinte ostromolták a bókjaikkal, de amikor közeledett a névnapja, valahogy mindenki eltűnt a környékről. Bár senki sem mondta ki nyíltan, de ő tudta, hogy a keresztneve miatt boszorkánynak tartják. Pedig nincs semmi különleges képessége, sőt, inkább esetlennek és ügyetlennek tartotta magát.

Az idei év azonban más lesz – határozta el a lány. Vége a sok elmélkedésnek, a találgatásnak, és egyszer s mindenkorra bebizonyítja, hogy neki bizony semmi köze sincs a Luca napi babonákhoz.

A Luca név önmagában világosságot jelent, Jézus újjászületését. December 13-án van az év legrövidebb napja, a téli napforduló kezdete. Luca napját gonosz járó napnak tartották. Ilyenkor nagy gondot fordítottak a bajelhárításra, a termékenységi varázslatra, az időjárás megjóslására. A nők számára dologtiltó nap, mert ilyenkor mindenhol boszorkányok leselkedtek rájuk. A jóságos Luca mellett a néphit ismerte a boszorkányos Lucát is, aki névnapján megbüntette azokat az asszonyokat, akik tüzet gyújtottak, mostak vagy kenyeret sütöttek. E nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, a csínytevés, de még a lopás is. Nem egyszer előfordult, hogy némely ház kapuja ilyenkor eltűnt, vagy esetleg a háztetőn találták meg reggelre.

Luca ezúttal ki akart maradni ezekből a mókákból. Így hát elhatározta, hogy a saját kezével készít egy Luca széket, melyre felállva, a karácsonyi szentmisén ő maga is megláthatja a falu igazi boszorkányát. Édesapja először nem vette komolyan lánya szándékait, de aztán be kellett látnia, tévedett.

— Ugye apa, segítesz nekem összeszedni a székhez szükséges faanyagokat? – nézett rá hatalmas barna szemekkel a lány, akit nem lehetett eltéríteni az elhatározásától. S ez éppen Luca napján történt, amikor is szeretett kislánya a névnapját ünnepelte.

— Azt hittem csak múló szeszélyről van szó – vakarta meg a fejét Bálint, aki általában asztalosként tevékenykedett otthoni műhelyében.

— Dehogyis apa, én teljesen komolyan gondoltam – szorította össze a száját Luca.

— A Luca székhez, ha gondosan el akarod készíteni, legalább kilenc féle fára van szükség. Köztük kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsafára. A három-, négy-, hat-vagy akár tizenhárom lábú székben egyetlen szög sem lehet, melyet tizenhárom darabból, tizenhárom nap alatt kell elkészíteni. Készen állsz ekkora megmérettetésre? – kérdezte az édesapja.

— Igen, készen állok – válaszolta a lány.

— Akkor, öltözz! – szólította fel Bálint. — Be kell szereznünk hozzá mind a kilenc féle faanyagot. S ha ezzel megvagyunk, meg is kell terveznünk a Luca széket. S még az első napi munkának is el kell készülnie ma.

— Máris jövök – kiáltott vissza lelkesen félútról a lány, amint rohant fel a házba átöltözni. Arról viszont fogalma sem volt hány helyre kell ellátogatniuk még ezen a napon.

Már este tíz óra is elmúlt mire visszaértek a szükséges faanyagokkal. Luca egyfolytában csak ásítozott, de még várt rá a tervezés és a kivitelezés első nagy lépése. Bár édesapja segítette a munkáját, minden egyes feladatot egyedül kellett végrehajtania.

Azt azonban egyikőjük sem sejtette, hogy valaki megfigyeli őket a háttérből. Vajon ki lehet az, és milyen szándékból teszi? Talán a Luca napi jó boszorkány, vagy éppen a rosszabbik áll emögött?

Luca édesanyja Erika, furcsán meresztette lányára a szemét, amikor megtudta az mire készül. Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek a tervét, hiszen szerinte a kislánya neve tökéletesen passzolt az egyéniségéhez. Az öccse Simon, egyenesen kinevette az elgondolását, de ez Lucát, cseppet sem zavarta. Amúgy se nagyon adott a tízéves testvére véleményére, hiszen ők ketten egészen mások voltak.

A Luca széke napról napra épült és szépült, így hát Bálint borzasztóan büszke volt a lányára. Nem hitte volna, hogy a kamaszlány végül ilyen kitartó lesz, s könnyűszerrel megvalósítja az álmát.

Karácsony napjára végre elkészült a remekmű. Luca nagyon elégedett és izgatott volt, alig várta, hogy a szentmise alatt ráállhasson a Luca székre, s a saját szemével láthassa a falu boszorkányát. Pont úgy képzelte el a jelenetet, ahogy ez a köztudatba beépült.

Amikor beléptek a templomba, már szinte alig volt szabad ülőhely. Luca udvariasan engedte, hogy az idősebbek foglalják el a kényelmes padokat, miközben ő árgus szemmel figyelte a jelenlévőket. A szülei tőle jóval előrébb ültek, így a lány zavartalanul szemlélődhetett.

Aztán, amikor a hívek a mise kezdetekor mindannyian felálltak, Luca rögtön felpattant a székre, hogy megláthassa mindazt, amire olyan kíváncsi volt, de arra nem számított, hogy a szék lábai hirtelen meginognak, s ő egyenesen egy fiúcska karjaiba huppan.

— Jaj, elnézést! – szabadkozott a lány, amint felocsúdott a meglepetéstől. — Ezt a pillanatot egyáltalán nem így terveztem – súgta pironkodva.

— Semmi baj, én örülök, hogy így történt – mosolygott rá ellenállhatatlanul a tizenöt év körüli fiú, majd óvatosan letette Lucát a földre. — Nos, megláttad a boszorkányt? – kérdezte.

— Sajnos nem, egyetlen egyet sem láttam – mondta csalódottan a lány.

— Sajnálom. Talán, majd jövőre sikerül – vigasztalta. — Amúgy Ádám vagyok – mutatkozott be csendesen, nehogy még jobban megzavarják a szentmisét.

— Az én nevem Luca – nyújtotta udvariasan a kezét a fiú felé.

— Ez komoly? – nézett rá fürkészően a világos hajú, világos szemű fiatalember, amint viszonozta a kézfogást. — Tényleg Lucának hívnak?

— Igen, ez a nevem – bólintott a lány.

— A saját névnapodon készítettél egy Luca széket abból a célból, hogy megtudhasd ki a boszorkány?

— Akkor kezdtem el, de igazából tizenhárom napig készült – árulta el a lány. — Be akartam bizonyítani, hogy tőlem nem kell félni, mert nem vagyok gonosz – magyarázta a szokatlan indokot.

— Ugye milyen remek ötlet volt, hogy megbütyköltem a székedet? – hajolt oda hozzájuk kárörvendően az öccse, s ekkor Luca úgy érezte menten cafatokra tudná tépni a fiút. Minek is lesi ő a falu boszorkányát a templomban, ha maga a kisördög lakik az otthonában? – tűnődött el a történteken.

Megjelent:

Téli és karácsonyi írások az Irodalmi Rádió szerzőitől 2024.

Csipkés szelek fújnak című antológia.

Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.