A szemcsi

A SZEMCSI     (gyorsított „evolúció”, mitikus versmese)

 

Az időörvényből

kilépett a Földre

az egyszemű, a Küklopsz,

 s kisebb volt mint szokott,

a nagy utazástól

kicsit összeaszott.

 

Szemét megdörzsölte

s úgy látta, nem lát jól,

barlangja hűlt helyén

egy nagy, mély metró volt.

Bántotta is a sok fény

egyetlen szem szemét,

s amúgy kíváncsiságképp

egy plázába betért.

 

Szemüveg kellene

könnyező szemére,

sugallták elmésen,

s egy színes kirakat

vonzotta mesésen.

 

Egyet fizet, kettőt vihet! –

mondta be a reklám,

régi dal szólt, pám-pám

„mindig más az újdonság…”

de hát a szemüveg kétszárú,

kétszemű találmány,

a küklopsznak szemére,

egyik sem jó. Botrány!

 

Az eladók sürögtek

a fura lény szemére,

monoklit kell tenni!

Divatját múlta régen!

Monoklit, de tüstént,

épp hol tudnak venni?

A küklopsz betöltheti

a piaci rést most.

Az egyszemű dizájnt

megformálni fontos!

 

El is készült egykettőre,

egy szemre a lencse.

Kihozták egy tálcán.

Pörgött, táncolt örömében:

Ő lesz most a bálvány?

 

Büszke is volt nagyon

egyedi szemére.

Elszajkózták a fülébe:

Egyet fizet, kettőt vihet!

Háta mögött összesúgtak,

a küklopsznak pénze sincsen.

Két fél darabbal mit tegyenek?

Amúgy sem jó senkinek sem!

 

Megkapta, hát ingyen,

s elmondták, hogy jól járt,

tükröt toltak elé,

felpróbálta… s jól állt.

Jól állt az új szemcsi.

Jöhet most a szelfi?

A csudajó szelfihez

telót is kell venni!

 

Az új lencséjével

kissé messzebb látott,

pillantotta Nárciszt

a magának pózolót,

kezében telefon,

ki vigyorral bájolgott

s épp egy szelfit nyomott.

 

(Buggyant önimádó!

Piperkőc gigerli!)

Ilyen itt mindenki? –

eszmélte a tutit…

Megdöngette mellét,

egy szintet leugrott,

nyers, bőgő hangjától

a plázanép futkosott.

 

Nem vagyok én Nárcisz,

s nem szeretnék lenni,

ebben a világban

egy majmoló senki! –

üvöltött hevesen,

egy nagyot dobbantott,

s a kinyíló örvénybe

gyorsan beugrott.

 

 

---

illusztráció: Pixabay