EGYMÁS SZEMÉBE NÉZVE

Emily a fogaskerekű vasúthoz igyekezett. Magasra tűrte gallárját, szedte a lábait, mert a hídon állva telibe kapta a szél. Már régen tapasztalta, hogy ilyen kellemetlen tud lenni. Különösen a lába fázott. Akármelyik villamos jó, csak jönne már, mert a Széll Kálmán térig megy mindkettő. Végre előbukkant egy. Nem is voltak rajta sokan, ülőhely is volt bőven. Így a menetiránnyal egyező széket választotta.

Figyelte a széles utcát, melyet hol Ferenc körútnak, hol József-,  hol Erzsébet-, vagy Teréz körútnak hívtak. Attól függően, hol tartott a villamos. Közben arra gondolt, vajon mikor keresztelik ezeket is át, úgy, mint nagyon sok mást? Támpontot ad az utazónak, ahhoz képest viszonyítanak, határoznak meg találkozási pontokat a járókelők. Ez a vonal gerince a budapesti közlekedásnek. Nézte az üzleteket. Itt gyógyszertár volt régen, emitt meg egy használt ruhabolt. A fa játékokat áruló bolt megmaradt. Ebben a boltban vásárolta Öcsinek a kisvonatot. Mekkora örömet szerzett vele! A jármű hosszan kanyargott, majdnem fél órán át szállította az utasokat.

Na, megérkezett a végállomásra.  Kivételes tisztaság fogadta a téren. A távolból egy utcai zenész a La Paloma könnyed, nyugtató dallamát küldte szét. Hétköznap volt, az emberek jöttek, mentek. Igyekezett mindenki a dolgára. Az árusok is kiengedték hangjukat.

Az egyik kézimunkát kínált, a másik melegházi paraducsomot és paprikát. A közeli szemetest célozta meg egy harmincas, hórihorgas fiatalember, egy öklömnyi penészes paradicsommal, de mellé ment, szétloccsanva a földre esett. A férfi ott hagyta volna a húsos részét, de egy szúrós szemű, egyenes testtartású, hasonló korú hölgy a tekintetével ráparancsolt, így kénytelen, kelletlen kisvártatva visszalépett, utána nyúlt. Ekkor már a nő is lehajolt. A lendülettől fejük összekoccant, lassított felvételként egymásra néztek. Nem mozdultak.

-Na, anyukám, elégedett vagy? Elérted a célod. Most könnyebb lett a lelked? Az arcod egész helyes. Ezt mondta a férfi tekintete, dörgölt egyet az orrán.

A nő fejében a következő gondolatok keringtek, miközben farkasszemet nézett a férfivel.

-Na, ha nem vagyok itt, a paradicsom marad a flaszteron. Megehetné egy hajléktalan ezt a gusztustalanságot, elcsúszhatna rajta akárki, okoska! Azért megtetted amit szerettem volna. Alapjában véve rendes fiú lehetsz, mert kaphattam volna egy pofont is, vagy egy trágár megjegyzést tőled.

Egyik sem szólt semmit, de mindkettőnek megenyhült a tekintete. A szél ereje csillapodott. A férfi zavarában a kobakját vakarta, a nőből kibukott a nevetés.

 

Írta: V. Nagy Ágnes

2024.

V. Nagy Ágnes
Author: V. Nagy Ágnes

V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves, kellemes kis pillanatképet hoztál elénk. Bizony nem könnyű egy felnőttre rászólni, mert bizonytalan a reakciója. Ez egy pozitív fejleményű volt.

    Tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »