Az alakuló értekezlet napjához érünk. Augusztus huszonegyedike van. Kollégáim zsivaja betölti a tanárit, de még a folyosók is zajosak, élénk beszélgetések, felhőtlen viccelődések foszlányai úsznak a levegőben. Vajszínű nadrágban és egy zöld ingben állok középen, bámulnak engem, azok is felém sandítanak, akik háttal állnak nekem. A tekintetek szinte felöklelnek. Jól nézek ki, rendben vagyok kívülről, bár fogytam, legalább öt kilót, ami azért jól is áll. Nincs mese, az idő eljött, bemegyünk a tanácskozóteremnek kijelölt tanterembe, kezdődik az alakuló értekezlet. Ismertetem a tantárgyfelosztást, a tantermi beosztásokat. A hátsó sorokból morgolódások, élénk megjegyzések érkeznek. Van, aki elsüti. Csak kibírom ezt a pár évet nyugdíjig! Mindenkinek a kedvére tettem, nem egészen értem, miért a felháborodás. Megmondtam, ugye, mintha ez is hangzana valakitől.
De az a nap is véget ér, s szeptember elsején megtörténik a tanévnyitó. Minden beindul, a szülők befizetik az ebédpénzeket, a termek készen állnak, várják a gyerekeket, a kollégák nem munkanélküliek. Megtartom a képviselő-testületnek a beszámolót a tanévkezdésről, ahol a képviselőtársak most elismerően hallgatnak. Az első tanítási hét vége felé, miközben áramlik a friss levegő az ablakon, kényelmesen ejtőzök az irodámban, már megtehetem, a legszebb ingemben, szoknyámban elnyúlok az ajtó mögötti fotelban, és kényelmes pózban lapozgatom a Jogfutárt, majd a Köznevelést veszem a kezembe. Már nem kapkodok. Alakulgat a napi igazgatói menetrendem. Délelőtt tíz és délután három körül végigjárom a folyosókat, a termekből halk morajlás hallatszik, az éppen zajló foglalkozások beszédfoszlányai. Jó hallani. Még elégedett is vagyok. Értem már, mely tételekből áll össze a tantárgyfelosztás, mely számok takarják a kötelező óraszámokat, a kötelezően tervezetteket, a szabadon választhatót, az egyéni foglalkozásra adhatót meg az egyéb kategóriát. Úgy érzem, hogy kemény szellemi, filozófiai küzdelem árán jutottam ide. Eleinte alig találtam támpontokat, aztán a hivatalban a belső ellenőr táblázata sokat segített a felhasználható órakeretről. Viszont a Pedagógiai Program végén a helyi tanterv hibásan szerepelt, elírásai miatt hetekig nem értettem, miért nem stimmelnek a számok, mígnem rájöttem az elgépelésre. Gondolom, senki nem ellenőrizte elfogadás után a számokat.
Sürög Zsuzsa az igazgatói pályázatom elbírálása előtt, áprilisban lett oktatási referens, előtte két évig félállásban sportreferens volt a hivatalban. A bizottsági és a képviselő-testületi üléseken előadott lendületes előterjesztései meggyőzték a képviselőket, hogy nagyon tehetséges, nagyon ügyes. Félállásából hamar egész lett. Ambiciózusnak mutatkozott az első bemutatkozásától fogva. Magam is láthattam. Hanghordozásából, fellépéséből áradt az önbizalom, a tettvágy. A képviselőtársakat jól megszabadította a kényszerű tépelődés terhétől, egyszerűen és praktikusan megfogalmazta, mit kell tenniük, azaz megszavazniuk annak érdekében, hogy a város sportügyei megfelelően bonyolódjanak. Gyakorlatilag a sport terén bármiről meg tudta győzni a képviselőket. Kerékpártúra a város logójával a Balkánra, napi kétszáz kilométer letekerése két héten át, ehhez az őrültséghez kértek húsz milliós támogatást, s Sürög Zsuzsa lelkendező beterjesztése nyomán meg is szavazták a képviselők. Később kiderült, a túra meghiúsult. De gombamód szaporodtak Bányaváron a sportegyesületek, sportrendezvények, amelyek mindegyike a város logóját tartotta maga előtt.
Volt a hivatalnak oktatási referense már, szolid, csendes, szőke hajú, vértelen megjelenésű tanítónő. Zsuzsa rövid idő múltán a helyébe férkőzött. Valósággal eltűnt ez az előd két hét leforgása alatt. Tíz nap szabadságra ment, és mire visszatért, már nem volt állása. A képviselők és az intézményvezetők csak azt vették észre, hogy a szolid hölgy helyett az ambiciózus Sürög Zsuzsa díszeleg a bizottsági üléseken az elnök mellett. Sopánkodott egyszer-kétszer, hogy most már ő két ember helyett is melózik, viszi a sportreferensi és az oktatási referensi munkakör teendőit is, nem is beszélve a kultúrházról és a könyvtárról. Gyanúsnak találtam a helyzetet, és ezt erősítette a jelenet is, aminek tanúja lettem a hivatal előszobájában. A korábbi referens üldögélt a portán szomorú képpel, mellette Sürög Zsuzsa, előre hajolva, a másik arca elé, suttogva beszéltek, semmi nem hallatszott ki a szavaikból, de látszott, hogy feszültek. Többé aztán nem láttam a nőt.
Sürög Zsuzsa támpont és segítség nélkül hagyott a tanévkezdéskor, de követelt és felügyelt. Utólag azt gondolom, azért, mert nem értett sem a tantárgyfelosztás, sem a munkaterv elkészítéséhez. Ő sem tudta, mit kell csinálni. Túl sok jót nem mondhatok róla. Legfeljebb, hogy mély nyomokat hagy bennem.
Szeptember vége felé járunk. Az iskolában éppen vezetői értekezlet zajlik. Ahol jelen vannak a munkaközösség-vezetők, diákönkormányzat, közalkalmazotti tanács képviselteti magát. Mind nyugodtak vagyunk, elégedettek magunkkal, hiszen beindult a tanév, rend van a suliban. Szépen zajlik a tanítás, a gyermekek épségben vannak, harmónia, szeretetteljes légkör, béke vesz körül bennünket. Savanyú B. rémes ideje csak emlék, boldogulunk nélküle, sokkal jobb a helyzet, mint vele volt. Erre váratlan beviharzik körünkbe Sürög Zsuzsa, szót kér rögtön, és mondja, hogy nagyon elégedetlen velünk, találjunk már ki végre valami egyéni arculatot az iskolának, most mit képzelünk, belesüppedhetünk a hétköznapiságba, minden rendben van, minden mehet úgy, ahogy eddig, hogy képzeljük, hiányzik a team munka, az egyéni elképzelés, fantáziátlanok, eltunyultak vagyunk. A kollégák fészkelődnek, döbbent, megnyúlt arccal nézik Zsuzsát, ellenkezni, védekezni próbálnak, s néhány óvatos, körülményeskedve megfogalmazott válasz születik. Legjobban én háborodok fel, mit képzel ez a nőszemély, jóindulatúan fogdjuk, és tessék, cseszeget bennünket. A kollégák előtt leplezem az indulataimat. Estére tartogatom, majd az oktatási bizottság ülése után megkérem, hogy maradjon még néhány percet.
A kultúrház kiürült tárgyalótermében vagyunk, késő van, jócskán elmúlt tíz óra is, s most a sorsdöntő szavak elhangzanak. Beolvasok Sürgő Zsuzsának nyíltan, túl ment minden határon, minden átmenet nélkül lehurrogta, lebecsülte a kollégáimat, alaptalan megbélyegzéssel élt. Előtte szólhatott volna, ha ilyen mondanivalót tartogatott.
Pár percig hallgat, kifújja magát, a tekintete elsötétül, látom, amint növekszik benne a harag. Ezt nem vártam tőled, csak segíteni akartam! És még keményebb a fellépése, mint az iskolai megbeszélésen. Egy egészen más Sürög Zsuzsával találom szembe magam. Az oktatási bizottságban ülve nem ilyenféle stílust láttam tőle. Hol van a sugárzóan vidám, lelkes nő, aki sodor magával másokat, akit a képviselők, a hivatal munkatársai lenyűgözve hallgatnak, s a javaslatait fel sem olvassa, máris támogatást nyer. Hol van a kedvesség? Némelykor még azt is hittem, hogy a barátom. Most e kései órában, a kultúrházban az illúzió, mint valami elaggott cafrang, hullik le. Tévedtem, ez a nőszemély nem kedvel engem, sohasem kedvelt. Csak bókolt nekem, mint képviselőnek, mára viszont beosztott lettem. Éles a határvonal, én sem tudom, mit kezdjek vele. Felháborító, hülye helyzet, és igazságtalan. Talán annyira nem is kell komolyan venni, elmúlik a rossz érzés, talán hallgatni kellett volna? Mit számít, hogy miről beszélt a vezetői megbeszélésen.
Author: Horváth Erzsébet
Horváth Erzsébet vagyok. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot. Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken. 2024 karácsonya előtt idős embereket...
