Pánik.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Épp, hogy beültem az autóba és csatoltam volna be az övet, amikor éreztem, hogy elindul felfelé. A lábam bezsibbadt, a levegőt kapkodva vettem. Ösztönszerűen a bal kezemmel megfogtam a jobb csuklóm kézfejét és becsuktam a szemem. Ahogy tanultuk Bogi. Mondtam. Tudsz uralkodni rajta.
De a pánik most erősebbnek bizonyult, mert jött tovább. Már a hátamba és a csigolyáim között éreztem, kúszott fel szép lassan. Próbáltam a légzésre koncentrálni.
Nyugi, Bogi-mondtam. Tudsz uralkodni rajta.
Erősebb volt, de nem akartam gyógyszert. tiszta akartam maradni, a gondolataimba merülve.
Nem akartam álomszerű álmokat, inkább szenvedő képeket.
Éreztem, hogy ott van mellettem, éreztem, hogy zihál. A szőrszállak a kezén, éreztem, hogy erősebb.
Tudtam mit akar. Meg akar ölni. Ott volt a kés a kezében, folytatgatott és a kést a torkomnak szegezte, majdnem sikerült megölnie. De csak majdnem. Ott erősebb volta, a kést valahogy kirántottam a kezéből és először hátába majd a hasába szúrtam. Önvédelem-állapították meg.
De tudtam, hogy gyilkosság volt. Megöltem és most a pánik öl meg engem. Ez a büntetésem.
Éreztem, hogy a szememből könnycseppek jönnek ki, némán sírtam. Már nem tudtam üvölteni, elfáradtam. Fáj a létezés is. Görnyedten tovább a kocsiba. A szívem zakatolt, folytatgatott a sál.
Erősebb vagy Bogi, tudsz rajta uralkodni.
Aztán elmúlt, ahogy jött úgy tűnt el. Ebben a hónapban a harmadik komolyabb rohamom volt.
Mindenem izzadt volt, verejtékeztem, sírtam, most végre sírtam. Hallottam a saját idegen hangomat, mintha más lett volna, de tudtam én vagyok. Ez egy másik ember teste, ez egy másik ember bűne. Elég volt-mondtam. Csendet akarok, csak csendet itt bent a fejemben.
Aztán este felé csönd lett, megszállt a nyugalom. Végre leoltották a villanyt is.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
