Ülök szobámban.
Búsulok.
Kedvesem, a Nappal
elhagyott.
Szobámra csend borul.
Vagy mégsem?
Valaki kopog.
Ajtót nyitok.
Látogatók jöttek.
Párosan.
Egyikük a Sötétség.
Társa, az Éjszaka.
A falak most felénk fordulnak.
Kíváncsiak a hogyan továbbra.
Magam, ugyan hű vagyok,
mégis most Kedvesem,
ki épp, hogy elhagyott
gyorsan feledem.
Már arra sem emlékszem,
hogy valaha kedveltem.
Úgy érzem új vendégeim
Lopták magukat szívembe,
s léptek egykori Kedvesem helyébe.
Ránk borul az éj.
Künn a világ nyugszik.
Csupán mi hárman vagyunk ébren,
A Sötétség, az Éjszaka és jómagam.
Megvallom, ők szívem elrabolták.
Szerelemre gyúltan
lámpát gyújtok.
Árad a fény.
Bántóan.
Leoltom.
Újra sötét van.
Semmit sem látok.
Érzem elvesztem.
A sötétben tapogatózom.
Magamat keresem,
De az éjszaka sötétje
ereszkedik szememre.
Szemem elborul.
Félek, hogy többé nem látok.
Vak lettem?
Talán, most még nem!
Lám, életem, kész regény.
Indul az új kaland.
Magamat kérdezem:
Hajjaj! Mi lesz itt még?
De a jövő nem érdekel.
Csak a jelenre figyelek.
Csupán ez mozgat meg.
Az élet szép!
Én meg élvezem.
A végtelen messze még!
Az idő késik.
Dönteni nem tudok.
Lehet, hogy meggondolom magam.
Tán régi kedvesem, a Nappal
is visszatér még.
Egyre jobban jöttét várom.
Most már azt kívánom,
hogy a két vendég,
a Sötétség és az Éjszaka távozzon!
Helyettük jöjjön,
és ismét kopogjon ajtómon
megtért Kedvesem, a Nappal.
Őt epedve várom, s felé,
két karom kitárom, csak jönne már!
Szerelmünk örökké fog tartani!
Boldogan fogunk élni,
Ameddig csak világ, a világ!
De várjunk csak! Csitt!
Valaki kopog.
Kíváncsi vagyok, ki lehet az?
Megnézem.
Megyek, ajtót nyitok.
Lehet, hogy beengedem.
Tudom, hogy ezzel,
nem lesz semmi probléma.
Magamban bízom.
Hisz, hűséges voltam, vagyok
és leszek a jövőben.
Hiába, én már csak ilyen vagyok!
Erre meg is esküdnék.
Bennem meg lehet bízni!
Nem értem, hogy lehet az, hogy
akad még olyan valaki, ki
szavamat kétli?
Komolyan kérdem:
Hát milyen világ, ez a mai?
A hit kiveszett belőle!
Szégyen!
Csupán abban látok
még némi reményt,
hogy azért a Földön
még akadnak
olyan értékes emberek,
mint jómagam!
És ha a Jóisten továbbra is
kegyes lesz e világhoz,
gondoskodni fog róla,
hogy az ilyen emberek, mint én
a jövő kiválóságai számára
követendő példaként álljanak,
és világító fáklyaként
a helyes utat mutassák.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
3 Responses
„az ilyen emberek, mint én
a jövő kiválóságai számára
követendő példaként álljanak,
és világító fáklyaként
a helyes utat mutassák.”
Remek. Aki ilyent ír, az nem szenved önbizalom hiányban, miközben tudom, hogy ez nem komoly, hiszen sokkal szerényebb ember vagy, mint, hogy magad állítanád példaképnek. Egyébként a Nappalt érdemes visszavárnod, mert a sötétben nem látod, hogy kik a barátaid.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Valóban, én sokkal szerényebb vagyok a versbeli embernél.Ha ezt világosan látod és nem csupán bizonytalanul magad kérdezed erről, akkor rendben a van a dolog. HA NEM LÁTOD, HOGY NEM ÉN VAGYOK A VERSBELI, AKKOR BAJ VAN.
Ettől függetlenül köszönöm, hogy elolvastad és hozzászóltál.
Szeretettel
Tonió
Kedves Tonió!
Ne aggódj! Nincs baj. Tudom, hogy sokkal szerényebb vagy annál, mint hogy az várnád el, hogy Rólad vegyenek példát.
Szeretettel: Rita