Egy másik világban, ahol a városok lebegtek a felhők között az égen, két fiatal tudós találkozott minden reggel ugyanannál az asztalnál.
Fexar, a számítógépzseni, a mesterséges gravitáció kutatója és Lymia, a sejtek regenerációjának szakértője.
A vörösesszőke hajú férfi minden egyes alkalommal olyan sietséggel lépett be a magas, üvegfalú laboratórium fotocellás ajtaján, mint aki attól tartana, hogy elszalaszt egy fontos gondolatot.
Lymia magas, kecses termetű volt, mozdulataiban mégis mindig ott bujkált a megfontolt óvatosság. Félhosszú barna haját egyszerűen viselte, legtöbbször füle mögé simította, amikor elmélyülten dolgozott.
A szemüveg mögé rejtett mogyoróbarna szemeiben volt valami megmagyarázhatatlan, valami elragadó.
A világos laborruhában is sugárzott belőle egyfajta elegancia, mintha soha semmi sem tudná kizökkenteni őt saját rendjéből.
Egy este, mikor a nő a papírjait rendezte az asztalon, Fexar odalépett hozzá.
– Tudod, azt hiszem sosem mondtam el, hogy számomra milyen fontosak ezek a reggelek. – mondta a férfi halkan, mintha attól kellene félnie, hogy hangjától megremegnek a kristályablakok.
–Azt hiszem én sem, de akkor talán most jött el az ideje, hogy kimondjuk.
Fexar elmosolyodott. A félhomályban, amit csak a műszerek halvány fénye világított meg, a férfi szeme szinte aranybarnának tűnt.
A nő felnézett a vöröses hajú férfira és mintha egy pillanatra mindketten elfelejtették volna, hogy a város épp velük a fedélzeten sodródik tovább a szelek útján.
Lymia szíve gyorsabban vert, de a szokásos megfontolt óvatosság most eltűnt a mozdulataiból. Már nem akart többé mérlegelni. Nem akart több ,,talánt”.
– Akkor mondd ki – kérte, hangjában tőle szokatlan türelmetlenséggel.
Fexar közelebb lépett, és a kezébe fogta a nő kezét. A lebegő város alatt hatalmas mélységek tátongtak, fölöttük a csillagok ragyogtak, mintha valaki szándékosan rajzolta volna föléjük a végtelen égboltot.
– Szeretlek – mondta végül. – Akár ebben a világban, akár bármelyik másikban.
Lymia úgy érezte, mintha a gravitáció, amit a férfi egész életében kutatott, hirtelen megszűnt volna közöttük, és csak ők ketten lebegnének a felhők fölött.
– Én is szeretlek – felelte.
Talán egy másik életben máskor vallották volna be. Talán egy másik világban mások lettek volna.
De ebben a lebegő városban, ezen az egyetlen estén, minden a helyére került.
,,Egy Csiga küldi ezt egy Rókának, egy ,,nem ennyire elcseszett világról”.
Author: Busa Regina Mária
Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok