A múlton már változtatni nem lehet,
ám a jövőt ma még el nem érheted.
A jelen az egyetlen, azt ragadd meg!
Múltban elmerengni idő pazarlás,
hogy ha még a hamu alatt van parázs,
szítsd a tüzet, lobogjon ifjúi láng!
Mint délibáb olyan a jövő csupán,
az a vágy félre vezethet ostobán,
ahogy felé lépsz, úgy megy egyre tovább.
Egyedül a jelen tied, élj vele!
Holnapra úgyis elvész az ereje,
hiszen akkorra már múlt lesz belőle.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
6 Responses
Kedves Rita!
Már-már ismerősként csengenek vissza soraid, amivel csak mindenben egyet tudok érteni, talán azért azt nem merném kijelenteni, hogy a jövöt is , mint még „elérhetetlent” ebbe a kategóriába kellene sorolni. Versed akár Ars poetica-nak is megfelelne.
Szeretettel
Tonió
Kedves Tonió!
Köszönöm az olvasást, a versem jelentős részével való azonosulni tudást, viszont nem baj, ha nem értünk mindenben egyet. A jövőt már nem tervezem, „elég minden napnak a maga baja”, de mondhatnám az is, hogy az öröme, hogy holnap mi lesz, azt nem tudhatom.
Szeretettel: Rita
kedves Rita,
néha azért jó az elmerengés is.
amúgy, egyetértve verseddel, íme az én megfogalmazásom:
https://irodalmiradio.hu/2024/12/15/nincs-ami-volt-van-ami-van-lesz-ami-nincs/
üdvözlettel: Gábor
Kedves Gábor!
Nagyon tetszettek a Te gondolataid. Ez a jó elmerengeni igaz volt az ifjú- és a középkori időszakomra, de a nyolcvan küszöbén már nem szeretnék azon merengeni, mikor esek le a lábamról, hogy fekvő betegként, vagy demensként folytatódik az életem. Már csak a jelenben szeretnék élni. Az adott napnak örülni, mert nem biztos, hogy lesz holnapom és ha lesz, akkor az se biztos, hogy örülni fogok neki. Mert az élet addig élet, amíg minőségi, a többi már csak vegetálás, amire nem is szeretnék gondolni.
Köszönöm az olvasást és azt is, hogy a saját műved is ide hoztad.
Szeretettel: Rita
nincs ez így jól kitalálva.
a lélek többnyire kortalan, a test pedig többnyire halandó: ez az igazi, az echte kényszerházasság. a játékidőben folyamatos csatákban és változó szereplőkkel zajlik a lelkek, a testek, a nők és a férfiak közötti harc.
de mi is a trófea? milliónyi pirruszi győzelem?
nem jól van ez így.
Kedves Gábor!
Így igaz, ahogy írod, a lélek kortalan és iszonyúan bosszantó, hogy a test halandó, legalább együtt öregednének, úgy könnyebb lenne elfogadni. Én például egyáltalán nem érzem magam nyolcvannak. Fogalmam sincs, hogy mennyinek, mert ez is változó. Ha az unokáimmal vagyok, akkor ugyanúgy tudok lelkesedni, örülni, nevetni, mint ők. Megjegyzem, hogy az unokáim is felnőttek, házasságban élő emberek, de azért hozzám képest mégiscsak fiatalok, de remekül megvagyok velük. Ha a nyugdíjas klubban vagyok, akkor úgy érzem, hozzájuk tartozom, de ott is vidámak vagyunk, szívesen énekelünk dalokat, keresünk fel szép helyeket, mint pl. a Zene Háza, az Uránia Filmszínház, a Róth Miksa emlékmúzeum, stb. Ha a tornacsoportban vagyok, akkor olyan középkorúnak vélem magam. Nagyon szeretek játszani, nevetne, zenét hallgatni, annak ütemére verni a tamtamot. Tehát még csak véletlenül sem a születéskori éveim számát érzem. Ez így most jó is, ezért nem várom a holnapot, a jövőt. A ma még az enyém. Még azon is gondolkodtam, hogy nekem is kellene egy hinta a kiskertembe, mert a hintás fotó a lányoméknél készült a dédunokám első áldozására voltam meghívva hozzájuk.
Szeretettel: Rita