Júlia születése nagy örömöt jelentett Margitnak és férjének, Jánosnak. Margit már nagyon várta, hogy nővéréhez hasonlóan ő is anya legyen. A 12 hét szülési szabadság letelte után Júliára szinte iskolás koráig egy-egy idős néni vigyázott. Csak kis időre adták be óvodába az iskola előtt.
Az iskolában Júlia jól tanult. Voltak ugyan nála jobbak, de nem sokan. Sok dicséretet kapott, amelyeket abban az időben elküldtek a szülők munkahelyére, had büszkélkedjenek gyermekeikkel. Az első iskolás évben édesapja első házasságából származó nővére is velük élt. Ő abban az évben érettségizett, majd utána visszament Miskolcra az édesanyjához és hamarosan férjez is ment. Nem tanult tovább. Nemsokára gyerekei születtek, egy lány, később egy fiú. Így kicsit elszakadtak egymástól. Júlia gyakorlatilag úgy nőtt fel, mintha egy szem gyerek lett volna.
Júlia életét teljes mértékben az iskola töltötte ki, illetve az határozta meg. Barátságai is ott születtek. Szinte mindenki tudta, hogy hol laknak az osztálytársai, különösen az azonos neműek. A lányok esetében mindenki járt mindenkinél valamilyen ürüggyel. Júliát is többen látogatták és ő is elmehetett bárkihez játszani, beszélgetni. Akár úgy is, hogy késő délután, a sötétben mentek haza a lányok. A hatvanas évek biztonságos volt ebből a szempontból.
Az első öt évfolyamon a gyerekek az egyik héten délelőtt, a másik héten pedig délután jártak iskolába. Az alsósokat még várták a szülők az iskola előtt, de a felsősöket már nem. Délután öt óra körül ugyan már sötét volt, de ennek ellenére egyedül mehettek haza.
A felső tagozatban Júlia osztálya olyan osztályfőnököt kapott, akinek elég szigorú híre volt az iskolában. Vékony, kétgyermekes anya volt, a férje rendőr. De jól jártak vele. Szerette őket és mindig kiállt az osztálya mellett. Történelmet és földrajzot tanított. A földrajz szakot akkor végezte. A kedvesebb szakja a történelem volt. Ő nagyon hálás volt az akkori rendszernek, mivel az tette számára lehetővé, hogy tanulhatott. És a rendszer iránti hűséget ebből a személyes indíttatásból próbálta a gyerekekbe is átvinni. Nekik pedig eszükbe sem jutott bármiben is kételkedni. Mindent elhittek, amit a felnőttek mondtak. Azért is volt később, a rendszerváltás időszakában nagy a csalódás.
Nagyon sok kirándulást szerveztek a gyerekeknek az iskolában, melyek egy része úgynevezett akadályverseny volt. Tanáraik különböző állomásokat alakítottak ki, melyeknél megállva változatos feladatokat kellett elvégezniük kisebb csoportokban. Ezeket őrsöknek hívták, melyek vetélkedtek egymással.
Júlia szívesen emlékezett mindig általános iskolai tanáraira, mivel ő maga is tanár lett. Például az orosz tanárnőjük egy kifejezetten magas nő volt, akit ezért Póznának becéztek. Valószínűleg ő is akkor tanulhatta a nyelvet a gyerekekkel együtt. A matematika akkor még számtan-mértan volt, melyet szintén egy középkorú nő tanított. Kicsi gyerekei lehettek, mert elég sokat hiányzott hol egyik, hol másik betegsége miatt. Akkoriban divat volt a nőknél a hosszú haj, amelyet kalácskontyba fésülve hordtak. Neki ilyen volt. Mindig lehetett tudni, hogy épp mikor járt fodrásznál, mert akkor szépen állt a haja, majd a hét végére minden felé kisebb-nagyobb fürtök lógtak ki a kontyából. Akkoriban természetes volt, hogy a nők hetente jártak fodrászhoz.
Egyszer csak az osztályfőnök hívatta Júliát. Vajon miért keres? — morfondírozott Júlia.
— Julikám, szeretnék tőled kérni valamit — kezdte a beszélgetést az osztályfőnök. — Most került az osztályunkba Trudi és a legtöbb tantárgyból elég gyengén áll. Megkérhetlek arra, hogy foglalkozz vele egy kicsit? Segíts neki a tanulásban!
Júlia arca felragyogott, azonnal rábólintott.
— Természetesen, örömmel segítek Trudinak — válaszolt Júlia illedelmesen.
Júlia lelkesen vetette magát a feladatba. Trudit többször elhívta magukhoz és próbált sok dolgot elmagyarázni neki. Ennek volt némi sikere, de később mégis elvitték a szülei az iskolából. Viszont ő megszerette a tanítást. Egyik karácsonyra kicsiny táblát és színes krétákat kapott ajándékba. Ettől kezdve sorba ültette a babáit, velük szemben pedig a táblát az ablak elé helyezte és magyarázott nekik. Sokszor annyira belemelegedett az írásba, hogy az ablakot is összefirkálta. De ezért soha nem kapott ki.
Hatodiktól már csak délelőtt jártak iskolába a gyerekek. Ekkor jött az iskolába egy új igazgató-helyettes, aki akkor tanulta a kémia szakot. Kicsit úgy tűnt, mintha a szigorúnak tűnő igazgatónő szeretője lett volna, legalább is Júlia ezt a következtetést vonta le, mivel állandóan együtt látta őket. Hogy kerülhetett oda? Ha a tanítandó szakját is még éppen tanulta, akkor szakmai érdemei nem igazán lehettek. Biztosan pártvonalon helyezték oda. De ezt akkor mindenki teljesen elfogadta. Ott volt és kész. Igazából nem gondolkoztak ilyen dolgokon. Azt látták, hogy nagyon sokat dolgozik az iskoláért. Ténylegesen nagyon rendes és jó tanár volt. Júliával különösen. Ő fedezte fel benne, hogy érti és szereti a kémiát. Ezt édesanyjának, Margitnak is elmondta, aki szeretett bejárni az iskolai fogadóórákra. És ez meghatározó volt Júlia későbbi pályaválasztásában.
Az iskolai ünnepélyeket rendszeresen az udvaron tartották meg. Júlia és valószínűleg mások sem értették teljesen, hogy miért van az, hogy egy adott iskola tanulói még külön egy úttörőcsapatot is alkotnak. Érdekes volt számára minden évnyitón, évzárón, illetve bármilyen ünnepségen hallgatni, hogy „…..-es számú …….. úttörőcsapat Vigyáázz!!!!” És ennek az úttörőcsapatnak miért volt más a neve, mint az iskolának? A kisdobosok is ennek a tagjai voltak? És miért volt száma az úttörőcsapatnak? Ennyi darab ilyen csapat volt? Ez lehetséges, mivel ténylegesen több ezer általános iskola működött akkor is hazánkban. Mindenhol hasonló lehetett a helyzet, ahogy az sok korabeli filmben is megjelenik. Volt kisdobos, majd úttörő egyenruha, ing, nyakkendő, öv. Minden esetben ezt kellett viselni az ünnepélyeken. Ugyanakkor ez egyben összetartó erő is volt, mely hiányzik a rendszerváltozás utáni időkből. Amúgy sosem mondták el, hogy ki is volt az a személy, akiről elnevezték az úttörőcsapatot. Mit csinált, amiért ennyire tisztelni kellett, hogy úttörőcsapatot neveztek el róla. A neve mindössze egy szöveg volt, melyet minden ünnepélyen elmondtak.
A felső tagozatos évek alatt alakult ki Júlia érdeklődése a reál tudományok iránt. Nagyon szerette a Delta című műsort a TV-ben. Továbbá szülei járatták az Élet és Tudomány folyóiratot, melynek cikkeit szinte falta. Többek között a kémiai témájú olvasmányokat. Egyik nyáron egy kémiai összefoglaló könyv akadt Júlia kezébe, mely az atomok elektronszerkezetének leírására alkalmazott kvantumszámokat mutatta be. Ez a téma lett a kedvence. A természettudományokról nem úgy gondolkodott, hogy majd például egy laboratóriumban fog dolgozni, hanem beszélni szeretett róla, például a babáinak. Margit vette észre, hogy Júlia jövője a tanítás lesz. És milyen igaza lett. Júlia úgy tizenöt év múlva, már kémia-fizika szakos tanárként, a kvantumszámok tanítását élvezte a legjobban. Sokszor állt a táblánál és érezte azt, hogy milyen jó neki, hogy ezekről a dolgokról magyarázhat a diákoknak. Valóban jól választott pályát. Ugyan diákjainak ez a téma kevésbé volt élvezetes, de mindig igyekeztek rendesen tanulni. Diákjai valószínűleg érezték, hogy ez a téma neki, mint tanárnak milyen fontos és mennyire szereti. Bár akkor Júliának kedvence volt, ma már alig szerepel a tananyagban, annyira elméleti.
Júlia általános iskolai felső tagozatos és gimnáziumi tanulmányai alatt a humán dolgok időlegesen háttérbe szorultak. A természettudományok tanulása szinte teljesen lekötötte az energiáit. Három felvételi tantárgya is volt, matek, fizika és kémia. És abban az időben nem volt könnyű egyetemre bekerülni. Csak az iskolai tananyaghoz kapcsolódóan foglalkozott a humán részekkel. Bár ebben szerepelt egy Latin esten való szereplés is. Ez a görög-római történelemhez kapcsolódott, ami azért mindig kedvence volt.
De nem csak tanulásból állt az élet. Ott, ahol ma az ALLE áll, sportpályák terültek el, mint labdarúgó pálya lelátóval, kosár- és kézilabdapálya. Hétvégéken délután sokszor ment a család ide meccset nézni. A másik oldalon, az orvosi rendelőknek helyet adó nagy vöröstéglás ház mögött, ahol ma kisebb park van, nyáron tenisz, télen pedig korcsolyapályák voltak. Az ablakukból lehetett látni, hogy nyitva van-e a korcsolyapálya, koriznak-e? Júlia sokszor járt ide. Akkoriban magas szárú cipőre felcsatolható korcsolyákat használtak. Ezt ugyan sokat kellett igazítani menet közben is, de mégis olcsóbb volt, mint a korcsolyacipő. Sok gyereknek volt ilyen.
A mostani ELTE épületek helyén akkoriban sátorcirkuszt állítottak fel a nyári hónapokban, ahová többször elmentek megnézni az előadást. Később Júlia két évtizeden át járt ide dolgozni, és sokszor emlegette is, hogy a cirkusz már betonból van.
Lakásuk közelében sok vendéglő is üzemelt, melyeket szüleivel rendszeresen felkerestek vasárnaponként, majd ebéd után nagy sétákat tettek. Abban az időben ez egyáltalán nem számított luxusnak. Hétközben, szombaton is, a felnőttek dolgoztak, a gyerekek iskolában voltak, mintegy kijárt nekik ennyi kikapcsolódás. Ahogy fontos szerepe volt az üdültetéseknek is. Nem egy alkalommal volt a három fős család szakszervezeti úgynevezett SZOT beutalóval két hetet az ország különböző részein lévő üdülőiben. Továbbá három évente lehetett menni az akkori nyugati tömbhöz tartozó országokba. Három hosszabb utazáson voltak. Párizsban, egy olasz körúton és egy londoni repülőúton, ottani városnézés és onnan több részletben vonaton történő hazautazáson. Érintve Hollandiát, Nyugat-Németországot és Ausztriát. Így Júlia nem csak a tankönyvekből gyarapíthatta műveltségét. Gyerekként járt már többek közt a Louvre-ban és a British Múzeumban is.
A családi munkamegosztás részeként, hiszen édesanyja, Margit felelős állásban dolgozott, Júliának is voltak feladatai, mint napi szintű törölgetés, néha sepregetés és a vásárlások. A napi vásárlólista a tej, kenyér, vaj, felvágott volt. De neki kellet a patyolatba vinni a szennyest, ami az ágyneműt, illetve apja ingeit jelentette. A karácsonyi bevásárlásokból is kivette Júlia a részét. Később fiának sokszor elmesélte, hogy szinte előtte van a kép, ahogy nagy pelyhekben esik a hó, kicsit síkos a járda, de ő ennek ellenére araszolt egy, vagy két teli szatyorral a kezében. Abban az időben házhoz szállításról még nem is álmodott senki.
Az egyetem befejezését édesapja sajnos nem érte meg. Pedig halála előtt nem sokkal éppen azt mondta, hogy többek közt még Júlia diplomaosztóján szeretne ott lenni. Júlia épphogy letette vizsgáit, amikor nyár elején váratlanul meghalt. Margit annyira kiborult, hogy hosszú hetekre kórházba került. Júlia azt a nyarat Miskolcon töltötte nővére családjánál. Margitot pedig Etus nagynénje lányai látogatták. Csak a tanév kezdetére normalizálódott a helyzet. Margit vissza tudott menni dolgozni, Júlia pedig befejezte tanulmányait.
Júlia munkába állása nem volt zökkenőmentes. Abban az időben a tanári pálya telített volt. Egy évet egy azóta a rendszerváltás kezdetén szinte elsőként megszűnt iparvállalatnál töltött, mire tudott szerezni magának tanári állást egy gimnáziumban. Szeretett tanítani, osztályfőnök is volt, de ez a munka mégsem elégítette ki. Túl sok diákot tanított, a nevüket sem tudta megjegyezni. Zavarta, hogy már akkor sem szerették az általa tanított tantárgyakat, a fizikát és a kémiát. E miatt konfliktusa volt a diákokkal, a humán szakos kollegákkal és a szülőkkel is. Nem értették, hogy miért nem ad jobb osztályzatokat, miért ilyen nehezek ezek a tantárgyak, stb. Ledoktorált, férjhez ment és az ő életébe is beköszöntött a gólya.
Júlia férjével nagyon készült a gyerekvállalásra. Még mielőtt „nekiláttak” volna, elmentek a fogadott orvosukhoz kivizsgálásra, aki közölte, hogy szerinte minden rendben van. Júlia úgy tervezte, hogy az utolsó percig dolgozni fog, elvégre édesanyja, Margit úgy ment szülni, hogy férjével közölte, hogy ő akkor ma nem dolgozni megy, hanem szülni. Hát, Júlia esetében ez nem így történt.
Rendben megtartotta az aznapi óráit, de az utolsón már valahogy furcsán érezte magát. Mintha a hasa lefelé húzna és nagyon feszült. Elment ebédelni, majd eszébe jutott doktornője állandó elbocsátási üzenete, hogy ha úgy érzi, valami nem stimmel, azonnal keresse fel. Így is tett. Az iskola után nem hazafelé vette az útját, hanem egyenesen hozzá ment. A doktornő megvizsgálta, majd közölte, hogy bizony ott kell maradnia a kórházban. Telefonáljon haza, hogy hozzák be a szükséges holmikat. Addig kórházi hálóinget és papucsot kapott, meg persze egy ágyat, melynek a lába felőli végéhez téglákat tettek az ágy lába alá. Így az ágy enyhén lejtett, és Júlia fejjel lefelé feküdt benne. Ez azért kellett, hogy minél tovább vissza lehessen tartani a szülést.
Egy teljes hónapig volt kórházban. Végül hazaengedték, de otthon is feküdni kellett szigorúan felpócolt lábbal. Az utolsó hónapban már fel lehetett kelni. Sőt, kifejezetten ajánlották, amire azért volt szükség, hogy a szüléshez kellően megerősödjön. Gyönyörű tavasz volt, örömmel nézte a bimbózó, majd hirtelen virágba borult növényeket, hallgatta a madárcsicsergést. Kontrolra is kellett persze néha menni, és az utolsón javasoltak még egy ultrahangfelvételt. De erre már nem került sor, mivel a baba hamarabb megérkezett.
Már májust írtak. Egyik séta után hirtelen furcsa fájást érzett. Itt volt az idő. Férjével fogták a már napok óta előkészített kórházi csomagot, beültek a Trabantba és irány a kórház. A magzatvíz pont a kórház lépcsőjén ment el. Az ápolók gyorsan kerítettek egy ágyat. Lepakoltak, majd irány a szülőszoba. Férjét hazaküldték, hogy majd telefonálhat. Akkor még nem volt apás szülés. Egészséges kisfia született! Megtörtént a csoda, a születés csodája! Júlia mindig úgy beszélt róla, hogy az varázslatos érzés volt!
Júlia fia születését követően egy főiskola fizika tanszékére ment tanítani. Az első tanév egészen jól telt az új munkahelyen. Bár nem volt teljesen zökkenőmentes. Az egyik férfi kolléga nagyon nehezményezte, hogy neki kevesebb a fizetése, mint Júliának, holott ő az idősebb. Azt persze elfelejtette, hogy ő nem doktorált le. Azonban a következő tanévtől új tanszékvezető érkezett. Egy még idősebb férfi. A két férfi szépen egymásra talált és közösen megpróbálták ellehetetleníteni Júliát. Ez szörnyű trauma volt Júlia számára, hiszen ő rendesen dolgozott. Nagyon keserűen ért haza minden nap. Kisfiának is alig tudott örülni. Ténylegesen ki akarták üldözni az állásából. De nem hagyta magát. Régi egyetemi kapcsolatait kihasználva kandidátusi fokozatot szerzett. És ezzel okafogyottá vált minden addig ellene folytatott áskálódás.
Ez az időszak nagyon nehéz volt Júlia életében. Ugyanis Margit nem támogatta annyira, mint azt Júlia szerette volna. A másik nagymama a családtól nagyon messzire lakott. Nagyon sok volt anya és lánya között a nézeteltérés. Margit Júlia férjét sem szerette. Ténylegesen nem világos, hogy miért. Még azon a délelőttön is veszekedett lányával, amikor délután a védése volt. Kifogásolta, hogy akkor neki kell elhoznia az unokáját az óvodából, amit előtte számtalanszor megtett. De aznap ez nehezére esett. Amikor Júlia hazatelefonált neki, hogy sikeresen megvolt a védés, akkor sem örült. Végül ez az epizód is hozzájárult ahhoz, hogy fél év múlva külön költöztek. Mivel közel laktak, gyakran átmentek egymáshoz, így Margitnak az a félelme, hogy magára marad, nem igazolódott. Ténylegesen így normalizálódott a kapcsolatuk. Továbbra is sokszor mentek együtt az unokával uszodába, közösen ebédeltek. Beosztották, mikor melyikük főz, kinél ebédelnek. A vásárlásban is besegítettek.
Margit utolsó napjának délelőttjén is közösen uszodába készültek. De Júlia javaslatára végül Margit visszafordult, mert nem érezte jól magát. Délután kétszer is ki kellet hívni az orvost. Másodszorra már csak a halált tudta megállapítani.
Ettől kezdve férjével és kisfiával hárman voltak. Óriási változások álltak be az életükbe. Fia már nem tudott csak úgy átszaladgálni a nagyihoz, hogy közösen játszanak. És éppen akkor került új iskolába, egy hatosztályos gimnáziumba. Új osztálytársak, új tanárok. Szerencsére hamar beilleszkedett. Sőt, a kémia tanárnője szinte rögtön felfedezte és elkezdett kémia szakkörre járni. Júliának feltűnt, hogy fia kicsit sokat van a szobájában. Vajon mit csinálhat? — morfondírozott. Hamar kiderült. Fia elkezdte leírni, hogy melyik elemet mikor, ki és hogyan fedezte föl. Tehát a kémia lesz a kedvence? Akkor ez öröklődik! — örvendezett Júlia. Igen, fia a gimnázium hat évén keresztül járt kémia versenyekre és mindig döntős volt. Sőt, 9-ben nyert. Majd vegyészmérnöknek tanult. Nyaranként sokat utaztak. Természetesen a másik nagymamához. Ő volt a legfontosabb. Férje segített az elmaradt férfimunkákban, bevásároltak neki, elmentek a közeli kisvárosba strandolni. De többször jártak külföldön, Párizs, Prága, Berlin, London, Erdélyi körút, de a magyar városokról sem feledkeztek meg. Mindig előre felkészültek a meglátogatandó helyekből, milyen múzeumokat, nevezetességeket érdemes megnézni.
Júlia főiskolai munkahelye megszűnt, átkerült az egyik egyetemi tanszékre. Ez a váltás sem volt problémamentes. Itt két kolleganő kezdett el vele gonoszkodni. Egyiküket amúgy Bögölynek becézték kollegái a háta mögött.
Ezen a tanszéken évekig szokásban volt, hogy áprilisban pár napra elvonultak, mintegy mini konferenciát rendeztek saját maguknak. Ezeken mindenki előadott valamit, hogy éppen mivel foglalkozik, milyen új eredményei voltak stb. Ők hárman, mint nők az első blokkban kerültek sorra. Bögöly, majd társa előadták magukat, mely valamiféle interdiszciplináris dolgokról szólt, ami a többiek számára újdonságként hatott. Majd következett Júlia előadása, aki egy külső intézettel közösen végzett kutatás rá eső részét mondta el. A két nő legutoljára vonult be a terembe. Nagy fészkelődések közepette ültek le, hangosan kavargatták a kávéjukat és közben sugdostak egymásnak. Bögöly arckifejezése is beszédes volt. Mintha felsőbbrendűsége teljes tudatában foglalt volna helyet és várta az előadást. Az előadás alatt ahogy ez a két nő viselkedett az kritikán aluli volt. A bevezetőt követően majd minden mondatba belekötöttek, kivéve a nemzetközi résznél, amihez szemmel láthatóan lövésük sem volt. Júlia külső látszatra állta a sarat, és próbált válaszolgatni, illetve nyugodtan viselkedni. Tudta, hogy nem szabad kiborulni, főleg nem nyilvánosan, mivel az a férfi kollegák előtt úgy jönne le, hogy lám, a nők jót veszekednek. Bögöly ellenségessége a többi kollega számára is egyértelmű volt. Társa meg szépen kontrázott, ahogy egy cigányzenekarban a prímásnak szoktak. Amikor a levezető elnök szólt, hogy lejárt az előadás ideje, Júlia „lazán” közölte, hogy ő már kapott kérdéseket, tehát van még ideje és úgy fejezte be az előadást, ahogyan azt előzetesen eltervezte. Ez után már nem volt kérdés, hanem rögtön a következő előadás jött. Még néhány alkalommal voltak ugyanezen a helyen, hasonló céllal. De többé ennyire durva dolog nem történt, csak kisebb piszkálódások. De Júlia is igyekezett olyan témákról előadni, amelyhez tutira nem értett a két nő. Ezek be is jöttek, nem tudtak mit kérdezni, nem volt mibe belekötniük. Júlia helyzete stabilizálódott a tanszéken. Végül innen is ment nyugdíjba.
Fia jól tanult az egyetemen, de azért minden vizsgaidőszak kemény volt. Összejött egy nagyon aranyos lánnyal, akit a szülők is nagyon megszerettek. Margit lakása halála után ki lett adva, de felmondtak az albérlőknek és így a fiú külön költözhetett barátnőjével. Azonban sajnos három év után szakítottak. Ez a fiút nagyon megviselte. Ez is közrejátszott, vagy ki tudhatja, de nagyon komoly betegség támadta meg. Kemoterápia, majd sugárkezelés. Júlia szinte összetört. Minden kezelésre, vizsgálatra lehetőleg férjével közösen kísérték el fiúkat. Júlia igyekezett egyetemi óráit is megtartani, hogy legalább akkor ne idegeskedjen. A tanítás akkor már rutinból ment. Cikket azonban nem tudott írni, holott addig évente többet is írt. Különösen az utolsó kemó utáni betegség borította ki, amikor fia elkapott valami kórházi fertőzést. Úgy érezte, hogy akkor valami halvány lila köd szállt rá, ami megbénította. Ez még sokáig így maradt. Fia már ismét járt az egyetemi óráira, de Júlia nem volt nyugodt. Időnként felhívta és ha fia bármi miatt nem tudta felvenni a telefont, szinte rosszul volt egészen addig, amíg nem hallotta a hangját. Nem akarta ellenőrizni, csak azt tudja, hogy jól van. Minden kontrollvizsgálatot Júlia beszélt le és kísérte el fiát. Ott ült vele órákon keresztül a váróban és beszélgettek. Akkor alakult ki fiának a konkrét érdeklődése, mely későbbi munkájának alapja lett.
Júlia fia nem kapkodta el a nősülést. Azonban amikor Júlia és férje éppen kilábalt a covidból, már nem voltak karanténban, fia barátnőjével egy érdekes fényképpel álltak elő. Ez nem volt más, mint az első unoka, egy kislány ultrahangja, aki majd remélhetőleg folytatja az anyák könyvét.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
