…”Én már csak az órák képét festetegem, mint a piktor,
aki ugyanazt a tájat reggel, délben, délután és
este újra és újra festi, fények játékát tanulja;
én is óráról órára, ahogy jön és megy a felhő,
lelki fényeim játékát festegetem újra és újra,
fények és árnyak játékát amik jönnek és eltünnek,
de versem mint fénysugár, a távol ürbe viszi őket”… *
10.03. („finitum est” – bevégeztetett)
… bíborvörös palást-szívem
keresztelve rád borult,
megteremtve temetésed
koszorúszűz átkát…
10.03. („udvarias érdeklődés abból az alkalomból, hogy majdnem…”)
… puhán folyó lávakövek lila romantikája: avagy én élek.
és Te?
nem látom már a romboló gleccser életnemző tévhitét sem:
csak nem haltál meg te is?
10.20. („fáradt-lebbenő kendő-mosoly lágy savát fújták már megint”)
csöndes csókom csobbanó vizicsend,
bálvány-barna, borús-szelíd,
felettem égő égzene zeng,
villámot szóró szív szava hív.
csillám csóvás csikófejeddel
ború-mezőre barangolni kélsz,
érző magányban ízlelem lépkedő
félelem-fájó keserv-derűd!
10.21. („kincs, ami nincs”)
… csikóbojtos fiatalságom
fickándozva begyűjtené természeted gyümölcseit,
virágos mézfád tövében önfeledt boldogságot játszanék!
de hol van már vihart felejtő őszöm bús nyárvirága is,
hová lett korán pelyhedző baj-szakállam emléke is?
10.21. („köd hold”)
feledtető, – domb-hegy-tető,
labdázó lenge lány,
eszméledő, – megébredő
királyfi álma vár.
piros az ég, szíve zenél:
harmatos szerelem jár,
mély-kék az éjj, szava beszél:
búbánat szerelem vár.
feletted él, benned regél
halvány fi mosolyom,
előtted tél, veled remél
bocsájtó haragom.
10.23. („jónapot!”)
dúdolgatva, énekelve
piciny lányka futkosott,
talpa alatt sárga kavics összezörrent,
s szégyenkezve meghunyászkodott.
gondolkodva, szép-epedve
lány, szerelmes, ballagott,
szép kedvesét irigyelve sárga kavics
mosolyogva duzzogott.
felnőve már, s felnevelve
gyermekeit, néni, öreg baktatott,
sárga kavics, régi kavics
csendesen szól: jónapot.
10.25. („dal”)
szép leányka, kérlek téged,
bocsáss hát meg nékem,
szép leányka, gyöngy-boglárka,
szív-szerette ékem!
——————————————————————————————————————————————————————–
10.25. („a fiúk és a lányok”)
mert a fiúk és a lányok együtt sétáltak a parkban,
mert a fiúk és a lányok együtt aludtak a parkban,
szerettek a parkban, szabadon a parkban…
10.26. („Echo”)
képet loptam szívemből,
ételt kaptam embertől,
ember magom elakadt,
tolvaj szívem megszakadt.
11.03. („viszoly”)
minden csepp szóért kár.
méreg arcú méreg, s időtlen időkre időzítve hat majd.
inkább tollszárnyú boldogságod rebbentsd,
lelked melegével simogasd meg testem,
sav-pezsgő csókod marja át a kedvem,
felemésztő viharod kacagja ki percem:
bizonyítsd, hogy nem vagyunk hiábavalók!
éjszakám derengő felhő, felé száll,
nappalom engedő szellője záporoz,
örülni is tudok.
korlátok sora töri kedvem,
gyengeségem halvány báránymező: igézve terel, s legel,
édes gyapjút hozni mégis képtelen még.
zsindelyes lármával mellettem némaság jár-kel,
utánam lopakodó közöny les,
esőfélő ponyvám elhagytam… – mit tehetnék most?
csira, virágkor, lehetőség vagyok,
mézfolyó semmi, bundás manó,
felsíró miért-nem engem-vitt-fel-a-padlásra, s ő valahol a ködtávolban fél.
hát szitával szórom a szavakat, darócba rejtem a magamét!
juhász ül a nagy melegben, tátva maradt szájjal… – alszom.
gyere, hintsük hát be szerelemmel ezt a percnyi ágyat,
hablebbenő párnáinkon kéjmeggyűrte álmaim mind valóra válnak,
testmeződön lélekfolyóm keresztelve átszalad,
gyöngyszájkapud forrásomra tárt torokkal megfakad,
izzó testem párájából jég-dermesztő kérdés száll:
lélek-nemtő, virágdallam, fű-fekete föld-lelet miért, hogy leszel?
11.09. („három jel”)
embert teremtő érzéked nyugtalan láza gyötör,
lényed megigézni lomha harcra kél,
s ő, „szegény”, csak érezve, (de tudva is),
félénken megnyitja vágyad kehely kapuját,
s meleg otthonába szembehunyva vár.
Ádám! E nő tiéd!
(s te övé?)
1975.11. hó, 19 évesen
*Verses napló, Babits Mihály, 1932. nyarán
publikálva: „Sütőtök olvad a számban”, Őszi versek és novellák az Irodalmi Rádió szerzőitől, 2025.09. hó
illusztráció: K.B.T. 1975. kártyanaptár (szerkesztett változat)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
P.S.:
ez a írásom a „Sütőtök olvad a számban, Őszi versek és novellák az Irodalmi Rádió szerzőitől 2025.” kötetben szándékomtól eltérő tipográfiával és rövidített, csonkított formában jelent meg.
sajnálom.
a nyomtatásból kimaradt szövegrész a szövegben a vörös vonal alatt olvasható.
Ivántsy Gábor, 2025.09.27.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
4 Responses
„csöndes csókom csobbanó vizicsend,” Ez valami csodás.
„… csikóbojtos fiatalságom
fickándozva begyűjtené természeted gyümölcseit,” Ha három életem lenne, se jutnának eszembe ilyen költőien szép kifejezések, és akkor Te még csak 19 éves voltál, hihetetlen.
„lelked melegével simogasd meg testem,” Érzéki és mégis mennyire vállalható, kifejező és szép.
„gyere, hintsük hát be szerelemmel ezt a percnyi ágyat” ez és az ezt követő sorok már merészebbek, de remekbe szabottak.
Eléggé önkényesen válogattam remek soraid közül. Valójában minden új bekezdésből idézhettem volna.
Tetszéssel jártam Nálad. Megemelem a kalapom a tehetséged előtt.
Szeretettel: Rita
tehetség? nem tudom. de jó, hogy megmaradtak emlékeim között ezek a részletek, ezek a sorok, ezek a gondolatok, ezek az érzések. szívesen töltöm föl őket, még akkor is, ha csak akkori énem kiútkereső, magamat menteni próbálkozó gondolatait idézik fel most (nekem), és akkor is, ha annak idején senkit nem érdekeltek (igaz, nem is mutattam – mondtam – küldtem meg senkinek).
amúgy, nem kell(ett) más, mint engedni hagyni kiömleni egy darab papírra a legbelsőbb érzéseket, úgy, ahogy megszólaltak bennem…
egy dolog bánt csak: nem látom a mai 18-19-20 évesek reflexióját. pedig biztos vagyok benne, hogy ma is így zajlik az élet. de igaz, nyilván más nyelven, más környezetben…
a múltkor megkérdeztem egy festő ismerősömet (mármint egy festőművészt), hogy mire gondol, miközben fest.
azt mondta: semmire. merthogy „a gondolat, a gondolkozás az alkotás halála. ami nem belülről, nem érzésből jön, nem magától, az inkább maradjon ott, ahol van…”
ez a írásom a „Sütőtök olvad a számban, Őszi versek és novellák az Irodalmi Rádió szerzőitől 2025.” kötetben szándékomtól eltérő tipográfiával és rövidített, csonkított formában jelent meg.
sajnálom.
a nyomtatásból kimaradt szövegrész a szövegben a vörös vonal alatt olvasható.