Gondolatom háborgó tenger,
Mélysége végtelen,
Tengerkék színe,
Az égbolttal egybe lett.
A horizont megfestő,
Lemenő nap fénye,
Ő az egyetlen aki,
Felszínre tör végre.
–
Csoda leánya a tengernek,
Mélységében élő díva,
Akit szólítani sem lehet,
Felbukkan Ő maga.
Tengert felverő hullámai,
Létének alapja,
Viharverte hajója,
A józan ész martaléka.
–
Lételeme a pusztítás,
Zajt kelt a csendből,
Sík víztükrön
Hullámokat ver egyből.
Miért kell háborogni?
Felkelni a csendből?
Csepp helyett eggyé válni,
Lemerülni fentről.
–
Kéri a ragyogást,
Fényt von el magába,
Gondolatom tengerének,
Egyetlen leánya.
Végtelen mélysége,
Sekélység számára,
Mert időről-időre,
Felbukkan a drága.
–
Gondolatom tengere,
Már nem is olyan végtelen!
Ha belenézek, felriadok,
Ő lett a mindenem!
Gondolatom tengerkék,
Égboltján Ő integet,
S benne lettem én,
Hajótörött, ég veled.
–
2025.09.16.
Debrecen
Author: Deák Ádám
Nem vagyok több egy szokványos fiataltól, aki kedvére szereti formálni a szavakat és oly módon egymás mellé tenni őket, hogy annak elolvasása örömet jelentsen számára. Van akinek az úszás, a repülés vagy az extrém sportok jelentenek örömet, nekem a kerékpározás, a versek, az érzelmek és a természet. "A szem a lélek tükre" szokás mondani, azonban ha nem ismerünk valakit személyesen ezt nehéz egy kép alapján reálisan meglátni. A versek azonban olyan megnyilvánulások, ahol a lélek kommunikálhat a szavakban, a mögöttes tartalomban, a költői képekben, rímekben, de még az amatőr hibákban is. Öszintén örülök, hogy egy olyan közösség tagja lehetek ahol mindezeket megoszthatom, és talán még más számára is örömet szerezhetek egy-egy szófordulattal.