A szél és a tél

 Künn az utcán elült a zaj,  

minden csendes. 

Megszűnt minden mozgás.  

Leszállt az éj.  

A fák ágain sem mozdul a sok levél. 

A fáradt nap már rég nyugovóra tért, 

koronáját fejéről levette, 

elnehezült fejét álmosan 

párnaként egy felhőre hajtotta. 

Takaró gyanánt a mindent elborító 

sötétséget választotta. 

 

De most hirtelen kint a távolban 

hangok csattannak,  

két alak tűnik fel:  

a hideg északi szél, és a mogorva tél,  

Kéz a kézben közelednek, 

követi őket zuhogó hideg. 

Két jóbarát,  

csak mennek, 

mint két gazdátlan,  

kivert, kóbor kutya.  

Vonulnak.  

Makacsul haladnak, 

egyre csak előre,  

mindig előre. 

Pihenni nincs idő. 

Jöttüket szálló-kerengő, 

a magasban vidám táncot lejtő, 

kövér hópelyhek köszöntik.  

Nyomukban 

mindent elfedő, 

vastag, puha takaró 

fagy és hó, 

ereszkedik a tájra. 

Fehérbe borul  

a világ. 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

2
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Kedves Tonió!

    Örülnék annak, ha télen fehér hó lepné a tájat, mely tisztaságával és szépségével ellepi mindazt, ami rút.

    Szeretettel: Rita

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »