Amikor elhagyom az éber világot

Amikor elhagyom az éber világot,

egy másik valóságban találom magam.

Szerelmünk újra alakot ölt.

Tudatom nem emlékszik,

mit keres,

de a szívem olyan mélységekben kutat,

amit ez a világ nem ismerhet.

A valóság már összemosódott

egy másik dimenzióval,

ahol történetünkben

új fejezet kezdődik.

A soha véget nem érő tekintetek találkozása,

a meg nem élt érzelmek

felszínre kerülnek.

Kezünk újra összeér-

miközben tudjuk,

valahol már volt múltunk,

csak elfeledtük.

József Kata
Author: József Kata

József Kata vagyok, Budapesten élek, és az írás az életem szerves része. Eszköz amivel kifejezhetem az érzéseimet, gondolataimat. Sokszor azokat amiket szavakba önteni is nehéz, amiket egyszer már mindenki megtapasztalt de nem tudja hogyan fogalmazza meg. Az elmúlt években egy versesköteten dolgoztam, amely a pillanatok törékenységét, valamint az érzelmek mélységét igyekszik megragadni. Az írás számomra nem csupán önkifejezés, hanem az érzelmi tapasztalatok feldolgozásának eszköze is. Célom, hogy az olvasóban is felébresszem a gondolkodás és az érzelmi átálés lehetőségét, és a versek által közös élményt teremtsünk.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ősz nagyanyó kopogtat

Ősz nagyanyó kopogtat, hallatára a fákról hullni kezd a dió. A nyár gyermeke, dédapja a tél. Látogatóba, mint minden évben, most is vörös, barna, sárgászöld

Teljes bejegyzés »

Sorsfonal

Körbe tekergő fekete fal, Összeér bennünk a sorsfonal. Szeretnélek Téged igazán szeretni, De nem lehet hozzád közel kerülni. A benned élő látomás, Egy láthatatlan űrállomás.

Teljes bejegyzés »

Végső pont

* Végső pont Vajon, milyen foka kell a kétségbeesésnek, hogy kamion elé vesd magad vagy a szakadékba ugorj? Hogy visszautasítsd az ételt, de még vizet

Teljes bejegyzés »

Este a téren

Ez őszi, fáradt, késő délután,  egyedül csak én vagyok,  a közeli kihalt füves téren.  Magamban ülök egy félreeső padon.  Merengek hosszasan,  és észre sem veszem, 

Teljes bejegyzés »

A szárítókötélen

A nagymamám soha nem kérdezett. Nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert tudta, mit nem szabad. A szárítókötél ott húzódott a kert végében, két

Teljes bejegyzés »

Vízbe merültünk

Vízbe merültünk újra, és újra, Mert nem tudtuk mit hoz a holnap, És az öröm perceit e félelem felnagyította, De hűs karjával átkarolt bennünket a

Teljes bejegyzés »