Izzón
Lesz olyan, hogy egy férfi
elfelejti hogyan szeretett egy nőt?
Amikor már nem érti,
mégis izzón szereti őt?
Van olyan, hogy szereti
csendesen, távolból, sötéten?
A szemeinek fényét felejti,
de álmaiban viszont látja őt?
Lehetséges túllépni rajta,
mást ölelni igazán?
Az illatában elapadva,
szívében elveszve talán?
Létezik egy férfi anélkül,
aki életében először szabaddá tette?
A vágy, a köd elévül,
és szépen elveszíti magát benne?
Lesz olyan, hogy egy férfi
elfelejti, hogyan szereti a nőt?
Amikor a távolságot megérzi
és mégis kívánja őt?
Oczeanus
Author: Czermann Olivér
Egy fiatal költő, író és örök vándor vagyok, aki a világ romjain, szerelmeinek csendjein és az idő apró kavicsain keresztül próbálja megérteni önmagát. Az írói nevem Oczeanus – egy név, mely a tenger és az alkony határvonalát idézi: azt a pillanatot, amikor a Nap utolsó sugara még megcsillan a vízen, mielőtt elmerül az emlékezet sötétjében. Írásaim középpontjában az elmúlás szépsége, a felejtéssel való küzdelem és a szerelem – vagy éppen annak hiánya – állnak. Gyakran nyúlok a klasszikus Róma és Hellász motívumaihoz, ahhoz a világhoz, ahol még hittek a szavak súlyában, a hősök végzetében és az istenek válaszaiban. Műveim – legyenek azok levelek, költemények vagy lírai regények – belső időutazások lapjai. Olyan naplók, ahol hajdani tábornokok, elfeledett szerelmek és őszi levelek ugyanazt kérdezik: Mi marad belőlünk, ha már csak a szél az, ami képes emlékezni ránk? Minden sorom célja ugyanaz: meghaladni a felejtést.
3 Responses
Kedves Oczeanus, (kedves Olivér)!
Tetszik a bemutatkozása ! És ez a verse megfogott ! Szépen elolvastam háromszor is – aztán elsírtam magam.
A válaszokat ugyan nem tudom, de tükröt tartott nekem, hol állok – hol tartok én a másik oldalon.
Üdvözlettel : Erzsébet.🙂
Kedves Erzsébet,
Köszönöm megtisztelő sorait.
Mélységesen megérintett, amit írt. Nehéz szavakat találni arra, amikor az ember megtudja, hogy egy verse nemcsak eljutott valakihez, hanem meg is érintette.
Az „Izzón” számomra is egyfajta tükör volt — a múlt, a szeretet és az elengedés határán született.
Ha az írásom az Ön lelkében is visszhangra talált, akkor talán nem volt hiába ez a fájdalmas, de őszinte út.
Kívánom, hogy mindketten megtaláljuk azt a fényt, amely egyszer már megérintette a szívünket.
Üdvözlettel és hálával:
Oczeanus – Olivér
🙂Köszönöm a választ ! Legyen így ! Mindenesetre felfedeztem az írásnak nemcsak az örömét, hanem a tisztító – gyógyító hatását is !