Jutkának
… szép leányka, kérlek téged,
bocsáss hát meg nékem,
szép leányka, gyöngy-boglárka,
szív-szerette ékem!…
1975.10.25., 19 évesen
illusztráció: Boglárka (Ranunculus) ültetése és gondozása
publikálva: „Sütőtök olvad a számban”, Őszi versek és novellák az Irodalmi Rádió szerzőitől, 2025.09. hó,
a ‘versnapló (részletek, ősz, 1975.)’ írás részeként
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „dal…” című vers lírai töredékes forma- és hangulatvilágával az emlékezés és vágyakozás érzését sűríti egybe, miközben kissé archaizáló megszólításban szól a „szép leánykához”. A nyelvezet egyszerre egyszerű és jelentésrétegekben gazdag, amelyben a „gyöngy-boglárka” metaforikus kép a tisztaságot és a személyes kötődést idézi.
A vers dallamossága abban rejlik, hogy a szavak ritmusában és ismétlődéseiben – „szép leányka… szív-szerette ékem” – egyfajta énekes hullámzás érződik, mintha valóban egy dal születne a sorok között.
A retorikai felépítés nem bonyolult, ám mégis nyitott: a megszólítás és a kérlelő hangvétel révén a vers beszélője az olvasót is bevonja a bensőséges terébe.
A nyelvhasználat archaikus gesztusai – a megszólítás sűrítése, a torlódó képek – a lírai én érzelmi hullámzását tükrözik, ahol a szerelem, a bocsánatkérés és a gyönyör érzete összefonódik.
A költemény belső hangulatát egyszerre jellemzi a finom melankólia és a tiszta érzelem, ami meghatározza a vers zeneiségét is.
A metaforikus fogalomhasználat nem hivalkodó, de igen hatásos: a természet-szimbolika (boglárka) révén a lírai én belső világa és a külső kép harmonikusan olvad egymásba.
Összességében a „dal…” kis terjedelmében is érezhetően őszinte hangú, érzéki-érzelmi vonalvezetésű lírai darab, melyben a hagyományos hangzás és a személyes megszólalás finom egyensúlya teremt termékeny lírai feszültséget.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
