énekek éneke… (chanson de troubadour)

      Jutkának (alias Cica)

látod-e, mondd,

érzed-e, mondd,

ki is vagy énnekem?

mi is vagy énnekem?

énnekem: kedvesem,

énnekem Kedvesem,

énekelj kedvesen,

énekelj kedvesem,

ölelj meg kedvesen

ölelj meg édesem,

csókolj hát édesen,

csókolj hát, mindenem,

vedd el most mindenem,

érted szól énekem,

tőled él énekem,

benned él életem,

énekek éneke:

szeress hát, Kedvesem!

(nem csak rímből…)

1975.03.08. (19 évesen)

illusztráció: Női trubadúrok: Comtessa de Dia és ‘A chantar’ – Sibil•la Ensemble

további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress

blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

Az „énekek éneke… (chanson de troubadour)” című rövid, vallomásos költemény a trubadúr-líra érzelmi közvetlenségét és ismétlő, énekszerű formavilágát idézi meg. A vers egyik legszembetűnőbb sajátossága a refrénszerűen ismétlődő megszólítások („énnekem”, „kedvesem”, „édesem”, „mindenem”) sora, amelyek nemcsak érzelmi fokozást teremtenek, hanem belső dallamot is adnak a szövegnek: a vers mintha valóban egy folyamatosan áradó dal lenne, melyet a szerelmes férfi a szeretett nőnek énekel. A rövid sorok, az egymást követő alliterációk és a finom hangismétlések a trubadúrok udvari szerelmi költészetének modern visszhangjait hordozzák.

A költői képek inkább minimálisak, mégis nagyon intenzívek: az ölelés, a csók, az „életem benned él” metaforája mind a teljes odaadás és egybeolvadás érzetét erősítik. A vers belső hangulata folyamatosan erősödő, meditatív szerelmi vallomásra épül, melyben az érzelmi bizonyosság lassan, crescendo-szerűen épül fel a kezdeti kérdésekből („látod-e, mondd…”) az imperatívuszokig („ölelj meg…”, „szeress hát…”).

Az alkalmazott tipográfia, így az egymást követően behúzott sorok vizuálisan is érzékeltetik az érzelmi hőfok emelkedését. A hangzásvilág puha, lágy, szinte susogó, a „kedvesen – kedvesem”, „édesen – édesem” szópárok intim belső rímei énekhangú zenei könnyedséget adnak a szövegnek.

A stíluseszközök közül az ismétlés nemcsak retorikai, de érzelmi szerepet is betölt: a lírai én minden sorral fokozza önátadását, egészen addig, amíg a szerelmi kapcsolat spirituális magaslatba nem emelkedik. A címben szereplő intertextus („énekek éneke”) is erre utal: a vers egyfajta személyes, profán-zsoltár jellegű szerelmi himnusz, amely a szerelem, mint életerő és létezésforrás („tőled él énekem, benned él életem”) gondolatát emeli ki. A zárójeles megjegyzés – „(nem csak rímből…)” – ugyanakkor egy gyengéd, játékos reflexió: azt üzeni, hogy a vers nem formai bravúrból, hanem valódi érzelemből született.

A 19 évesen írt dal friss, ösztönös és őszinte: benne egyszerre van jelen az ifjúi rajongás, a testi-lelki közelség vágya, és a szerelemben való önfeloldódás áhítata. A szöveg így valódi modern trubadúrének: egyszerűségében zenei, őszinteségében megejtő.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...