Rózsa Iván: Ki sír a végén?
(húsz haiku)
Hirosima sír,
gomba alakú felhő –
felette terjed
második célpont,
Nagaszaki porig ég –
nincsen irgalom
tábornok szemmel
minden rendben is lenne –
vége a dalnak
vesztes ellenség,
lerövidült háború –
„mindenki boldog”
elsőként-büszkén
„megelőző művelet” –
furcsa logika
hatás-optimum:
csak két városnak annyi –
nincs ellenállás
dacos lázadást
elrettentő csapások –
megalázott nép
nemzedék sérült:
„járulékos veszteség” –
gyors-lassú halál
győztesnek hála,
bár árnyaddá feketedsz –
egy csonka falon
„vae victis” avagy
jaj a legyőzötteknek! –
ismert történet
emberi jellem
sohasem változik, csak –
ismétli magát
ahogy Japán is
megannyi csapás után –
újra talpra áll!
nem bírna már ki
még egy világháborút –
Föld nevű bolygónk
mindenki vesztes:
jaj neked, emberiség! –
kiirtja magát
üszkös romokon
ki ülne halotti tort? –
túlélő nincsen
világgal együtt
pusztul Istene, Sátán –
magával rántja
lét-pusztulással,
csúf döntetlennel zárul –
örökös harcuk
idegen bolygók
angyalában bízhatnánk –
nem maradna más
tán óvó szárnya
nem képzelődés csupán –
halhatatlanság
furán mutatja,
de Isten szeret minket –
ha valóságos…
Budakalász, 2025. december 19.,
a Qusaku, japán együttes
apokaliptikus zenéjét hallgatván…
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
Egy válasz
„emberi jellem
sohasem változik, csak –
ismétli magát”
Így igaz. Az ember minden korban ugyanaz. Nem képes tanulni a hibáiból, bűneiből.
Szeretettel: Rita