A megalkuvó tél

Sűrű köd tölti fel a kerteket,

A hó lepelként elfedi az utcákat, a tereket. 

A szél sem kíméli azt aki elé áll,

Ablakon kopogtat be a jégvirág. 

.

Egyre lassabban indulnak a reggelek,

Meleg ágyamból a kikelés rettenet. 

A délutáni napfény sem hoz megnyugvást,

Csak jobban látom, lefelé ment a higanyszál. 

.

Az autó is indul.. igaz nehezen, nem is csoda!

Hát vastag jégből került rá korona.

Én meg csak kaparom, fújom rá a frizurát

Cserébe az utastérben vár egy fahrenheit.

.

A téli kabát meleg, szkafander a testnek

Az aláöltözettől pedig mozogni sem lehet.

De legalább fagyott bakancsom kopogó hangja, 

A legjobb alvót is a lépcsőházban felzavarja. 

.

Kesztyűben én mondom, fogni nem lehet.

Ha meg leveszem zsebben viszem a kezemet. 

Ha ki hívtok én maradok, nem megyek.

Sapkámból benn felejtettem a meleget. 

.

De ha meleg teával bentről a tájat kémlelem,

Tenyereimet szépen a forró bögrével kibélelem,

Fenekemet a radiátorra felhelyezem,

Imádattal tekintek ki már, a tél lett a mindenem!

.

2025.12.30.

Author: Deák Ádám

Nem vagyok több egy szokványos fiataltól, aki kedvére szereti formálni a szavakat és oly módon egymás mellé tenni őket, hogy annak elolvasása örömet jelentsen számára. Van akinek az úszás, a repülés vagy az extrém sportok jelentenek örömet, nekem a kerékpározás, a versek, az érzelmek és a természet. "A szem a lélek tükre" szokás mondani, azonban ha nem ismerünk valakit személyesen ezt nehéz egy kép alapján reálisan meglátni. A versek azonban olyan megnyilvánulások, ahol a lélek kommunikálhat a szavakban, a mögöttes tartalomban, a költői képekben, rímekben, de még az amatőr hibákban is. Öszintén örülök, hogy egy olyan közösség tagja lehetek ahol mindezeket megoszthatom, és talán még más számára is örömet szerezhetek egy-egy szófordulattal.