Hóesés

Ma fehér gyászba borult a táj,

hogy így havasan, holtában emlékezzen

az egykori derűs nyárra,

és őrizze képzeletben hajdani képét

a napsütésnek, vidám kacagásnak.

A mai napra, a gyászra,

ruhát a táj a magasban szálló

fekete felhőkből választott magának.

Az égbolton vonuló felhők

súlyos terhüket tovább tartani már nem tudták,

megkönnyebbülve nyíltak meg,

s tartalmuk, a friss hó, most esik,

szakad a magasból,

s csak hull egyre, kitartón

fenn a szálló, vonuló felhőkből

a lebegő, föld felé tartó fehér hó,

angyalok könnye, gyermekek öröme,

kavarog a légben, a sok-sok tömött hópehely,

megannyi furcsa sokszögű csillag,

szállnak, kerengnek szabadon, szellőtől fújva

fehér közkatonái ők, tél tábornoknak.

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Kedves Tonió!

    Olyan szép ez a fehér gyász, eltakar minden szennyet, ráadásul a gyermekkorunkra emlékeztet, amikor még ez volt a természetes.🎄

    Szeretettel: Rita🥰

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Sorsfonal

Körbe tekergő fekete fal, Összeér bennünk a sorsfonal. Szeretnélek Téged igazán szeretni, De nem lehet hozzád közel kerülni. A benned élő látomás, Egy láthatatlan űrállomás.

Teljes bejegyzés »

Végső pont

* Végső pont Vajon, milyen foka kell a kétségbeesésnek, hogy kamion elé vesd magad vagy a szakadékba ugorj? Hogy visszautasítsd az ételt, de még vizet

Teljes bejegyzés »

Este a téren

Ez őszi, fáradt, késő délután,  egyedül csak én vagyok,  a közeli kihalt füves téren.  Magamban ülök egy félreeső padon.  Merengek hosszasan,  és észre sem veszem, 

Teljes bejegyzés »

A szárítókötélen

A nagymamám soha nem kérdezett. Nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert tudta, mit nem szabad. A szárítókötél ott húzódott a kert végében, két

Teljes bejegyzés »

Vízbe merültünk

Vízbe merültünk újra, és újra, Mert nem tudtuk mit hoz a holnap, És az öröm perceit e félelem felnagyította, De hűs karjával átkarolt bennünket a

Teljes bejegyzés »

Őszinte szerelmi vallomás

Őszinte szerelmi vallomás     Szeretlek minden reggel és délelőtt, felkelő napnál egy hófehér ház előtt.   Szeretlek minden percben és órában, jelen vagy minden

Teljes bejegyzés »