A nagy Szellem tudja csak,
Miért és honnan jöttem.
Ő tudja azt is, most hová megyek,
S hogy léteznek-e az örök vadászmezők.
Hadiösvényen sóhajtásnyi lét,
Amit kimért nekem,
De ne bánkódjatok,
Hisz a hosszú élet is egy sóhajtásnyi csak.
Mint egy elárvult pelikánfiat,
Vérben, vérével nevelt fel
Az apám Csingacsuk.
Én harcos vagyok,
Mohikánnak is csak szám szerint utolsó,
De semmiképp az érdemem szerint,
Bár nem gyűjtöttem soha skalpokat.
A magamét sem adtam soha senkinek.
Amit a téren és időn ütöttem,
Mögöttem gyorsan begyógyul a seb.
Author: Valyon László
Motto: Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. A történelem nem kért engedélyt: két évvel később nagyszüleimet kitelepítették Németországba. Apai ágon kiskörei ha-lászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvas-tam, amit csak lehetett, és az irodalom lassan belém költözött. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. A versírás kamaszkoromban kezdődött, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, de szenvedéllyel. A fiókomban ma már több száz oldalnyi vers és próza lapul. Most elérkezettnek érzem az időt, hogy megosszam őket – és magamat – az olvasókkal. Számomra az Irodalmi Rádió nem csupán publikálási lehetőség, hanem párbeszéd, visszhang és találkozás. Ha egy sorom megérint, már megérte.