A nagy Szellem tudja csak,
Miért és honnan jöttem.
Ő tudja azt is, most hová megyek,
S hogy léteznek-e az örök vadászmezők.
Hadiösvényen sóhajtásnyi lét,
Amit kimért nekem,
De ne bánkódjatok,
Hisz a hosszú élet is egy sóhajtásnyi csak.
Mint egy elárvult pelikánfiat,
Vérben, vérével nevelt fel
Az apám Csingacsuk.
Én harcos vagyok,
Mohikánnak is csak szám szerint utolsó,
De semmiképp az érdemem szerint,
Bár nem gyűjtöttem soha skalpokat.
A magamét sem adtam soha senkinek.
Amit a téren és időn ütöttem,
Mögöttem gyorsan begyógyul a seb.
Author: Valyon László
Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. Apai ágon kiskörei halászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvastam, mindent ami a kezembe került. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. 25-26 éves koromban írtam 15 verset, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, és egyre kevesebbet. Mégis a fiókomban ma már néhány száz oldalnyi vers és próza lapul.